Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)
Tanulmányok - Néprajz - Kapros Márta: A matyó kézimunkák a nógrádi falvak textilkultúrájában
Rimócon az asszonyok a régihez hasonló bőrmellény házilagos készítésével próbálkoztak, 18 Lócon a városi divathoz készült matyó termékkel helyettesítették a hiányzó viseletdarabot. A matyó mellények kedveltsége mellett szól, hogy azok a viselet további alakulása során sem szorultak ki a használatból: a szoknyával azonos anyagból készült ujjasok fölé is felvették, ugyancsak ünneplőbe. (2. kép) Az irodalomban többnyire rimóciként szereplő kistáji viseletcsoporton belül Nagylóc mellett más községekben is volt érdeklődés az ilyen mellények iránt. Nógrádsipeken 1947-48-ban tűnt fel az ugyancsak fekete alapszínű mafyó-lajbi, kizárólag a leányok ünnepi viseletében - a maguk horgolta mellény mellett, hogy aztán rövidesen mindkettő átadja helyét a gépi kötésű kötött laftnkaak. Itt a két átmeneti változatot jelentő mellényfélét a vállkendő elhagyásával hozzák kapcsolatba, ezek alá ugyanis már csak fejkendő méretű kendőket viseltek. A szomszédos Varsányban szintén volt nyoma az 1940-es évekből a paraszti viseleten belül a hímzett filc mellényeknek. Erről Gergely Katalin számol be és a mezőhegyesi summásmunkával hozza kapcsolatba, 19 ahol mezőkövesdiekkel együtt dolgoztak varsányiak, s „többen jöttek haza [onnan] ilyen lajbiban". Itt azonban a - szintén matyó-lajbinak nevezett - mellény zöld alapszínű változatát választották. 20 Hollókőről Varga Marianna gyűjtéséből tudjuk, hogy 1950-ben 70 forint volt az ára egy matyó mellénynek, amelyet vagy vásáron vettek, vagy a falut időről időre felkereső mezőkövesdi embertől szereztek be. Itt szintén a fekete színűt kedvelték meg, bár a gyűjtés idején a „vörös posztó is terjedni kezdett". 21 A matyó-lajbi vázolt nagylóci elterjedése mellett máshonnan is hozhatunk példákat arra, hogy a matyó termékek befogadásának hátterében az áruhiány állt. Tipikus megnyilvánulása ennek a kazári matyókendő. Fülemile Ágnes és Stefány Judit kutatásaiból tudjuk, hogy az 1930-as évek elejétől 1944-ig rendszeresen megjelent Kazáron egy házaló matyó család, akiket a környékbeli falvak asszonyai is felkerestek ilyenkor. A trianoni határok meghúzásával a jórészt cseh gyárakban készült híres selyemkendők beszerzése megnehezedett. Ennek tudható be, hogy a matyók hímezte, közvetítette (kék és lila alapszínű, delén anyagú) vállkendő keresett lett, s az ünnepi öltözet hagyományos selyem vállkendőjével azonos funkcióban beépült a kazári viselet rendszerébe. Egyébként a viselet elhagyásáig megyeszerte használt, különböző anyagú, műselyemmel kivarrott, többnyire jellegtelen mintázatú fejkendők között is bizonnyal voltak matyó kézimunkák éppúgy, mint ilyenekről helyben másolt példányok. Hasonló volt a helyzet a beszerezhetetlenné vált jacquard szalagokat helyettesítő, különböző szélességű, kézzel és géppel egyaránt készült hímzésű taftszalagok esetében is. (3. kép) Azzal a különbséggel, hogy ezek motívumaik alapján gyakrabban rokoníthatók a matyó kézimunkákkal. Rimóc környékén matyó-szalag volt az ilyen pántlikák neve, matyó árusok kínálták, emlékezet szerint az 50-es években is lehetett még kapni. A Kazár környéki viseletcsoporttól van még publikált adat matyók készítette kötényről, posztókendőről, 23 azt adaptáció részleteit azonban kevéssé ismerjük. Ehhez szolgálnak adalékul a múzeumi gyűjtemények. Egy Manga János által 1950-ben fényképezett kazári menyecskén (4. kép) látható kötény mintája csaknem tökéletesen egyezik egy olyan matyó hímzésű kötény díszítményével (5. kép), amelyet ugyanebben az évben vásárolt a Palóc Múzeum egy balassagyarmati vásáron áruló kereskedőtől. 24 Alig tér el ettől annak a szakácskának a mintája, amit a Mátraverebély-Szentkúton 1949-ben megörökített hollókői búcsús csoportnak középen álló nőtagja visel (6. kép). Mindez arra utal, hogy „szériában" készült termékekről volt szó, amit az adott formában elfogadtak, viseletükbe illeszthetőnek ítéltek a vásárlók. Hozhatunk azonban Kazárról olyan példát 227