Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Nógrádi Szénbányászat újjáépítésének időszaka, 1945–1949 (Részlet az Új bányászkönyv címmel készülő monográfiából)

XXVII-XXVIII. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2003-2004 TÖRTÉNELEM A NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁSZAT ÚJJÁÉPÍTÉSÉNEK IDŐSZAKA 1945-1949 (Részlet az Új bányászkönyv címmel készülő monográfiából) SZVIRCSEK FERENC Bevezetés A nógrádi szénmedence a 19-20. század fordulóján az ország egyik legjelentősebb bányavidéke volt. Nógrád megye és ezen belül is a salgótarjáni járás általános fejlődésének, az energiabázisra települő nehéziparának kialakulásához az alapot, a föld mélyében fekvő barnaszénkincs jelentette. A széntermelés nemcsak közvetlenül a munkaerő foglalkoztatással, hanem az ipari termelő alap kialakításán keresztül elősegítette a gazdasági fejlődést, az ipari civilizáció megteremtését. A bányászok munkája alakította ki több településünk mai arculatát, s tette Salgótarjánt 1922-ben várossá, s 1950-ben a megye székhelyévé. Ebben a folyamatban a legnehezebb munka mindig a bányászé, különösen a földtani adottságokból eredeztethető hátrányok miatt, a nógrádi bányászoké volt. Embert formáló és próbáló küzdelem volt az életük a természet erőivel - a kőzetnyomással, a tűzzel-vízzel és a gázzal - vívott küzdelemben, melynek során szénmedencénkben is gyakran az ember maradt alul. A korai bányászat időszakában, még a 19. század derekán, az üzemszerű bányászat a szénmedence északi és középső területein a felszínhez közeli széntelepekben indult meg, s az energiaipari mércével mérve is figyelemre méltó technikai színvonalon állt a 20. század elején. Az államosítás idejére a bányaművelés, a termelő munkahelyek műszaki fejlettsége már visszaesett, viszonylag alacsony színvonalon állt. A bányavágatokat még bányafával biztosították, s a fejtések döntő többsége kis kapacitású pillér-kamrafejtés volt. Csak a kedvező körülményekkel rendelkező széntelepekben alkalmaztak bányafával biztosított frontfejtéseket. A jövesztést és rakodást szinte teljes mértékben kézzel végezték, a munkahelyi szénszállítás döntően csillékkel történt. Az évszázados szénkitermelés nyomán azonban megszűntek a kedvező adottságok, melyek a jobb minőségű szén kibányászását tették lehetővé, majd a bányák fokozatosan kimerültek. A 20. század második-harmadik évtizedétől fogva a szénbányászat a megye déli területeire terjedt ki, egyre nehezebb földtani körülmények közé kerülve. Fokozódtak a bányaműveléssel együtt járó elemi veszélyek, ám ennek ellenére az országban elismert eredményeket produkáltak a nógrádi bányamunkások. Az 1960-as évek közepétől bekövetkezett energiaválság megrendítette a kőszén vezető szerepét a gazdasági életben, s ennek nyomán a nógrádi szénmedence bányaüzemei különböző okok következtében gazdaságtalanokká váltak, s egyre-másra megindult 15