Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Nagy Iván: Évfordulós köszöntés helyett. Néhány vonás egy tudós portréjához. Kovács Anna

test" (a velencei magántanári állást) és a kilátástalannak tűnő, kényszerűségből űzött balassagyarmati ügyvédkedést. „Azon nemzedékhez tartoztam, melyet éppen pályaválasztás küszöbén sújtott az 1848. évi forradalom. Hatodik éve folyt, hogy biztos iránytű nélkül hányódott életcsolnakom, nem tudva, hol lelem a kikötőt? Lehet hogy feladva meggyőződésemet, fényesebb és bizonyára jutalmasabb térre jutandok." - írta páratlanul értékes és érdekes, az egész életútját áttekintő kéziratos Naplójában, melyet a múzeumunkban őrzünk. Bizonytalanságban, reménytelenségben, egyhangúan teltek mindennapjai 1852 és 1855 között Balassagyarmaton. A lélekölő, időt emésztő ügyvédkedés mellett a belső késztetésből ám mellékesen űzhetett irodalmi munkáját egyre „nagyobb eréllyel kívánta folytatni s ez által jövedelmet nyitni", jól tudva azonban azt, hogy ehhez Pestre, ösztönzőbb szellemi környezetbe kell kerülnie, s mindenek előtt megfelelő állást találnia. „Ez okbúl midőn Toldinak az Új Magyar Múzeum számára cikkemet küldtem, azt toldottam levelemhez, hogy ez aligha nem utolsó dolgozat tőlem, mert nekem kenyérkereset után kell látnom, és vidéken - könyvek hiányában - úgy is elmaradnék a tudományos haladás színvonalától. Hacsak tehát - föltéve, hogy bennem eddigi működésem után hasznos irodalmi taggá fejlődhető erőt lát - Pesten a központban valami csekélyebb, de elfogadható állomást nem ajánlhat, el kell maradnom a szívesen gyakorolt irodalmi térről." - jegyezte le 1854 júliusában Naplójában. Egy év múlva, 1855. július 11-én végre megjött a jó hír, megérkezett Toldi Ferenc levele, hogy várhatja a kinevezést az Egyetemi Könyvtárhoz, könyvtári őrnek. 1855-től Pesten élt. Az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, családos ember, és nagy buzgalommal, szorgalommal készült tudományos tervei megvalósítására, fő művének, a Magyarország családainak összeállítására. Ebben az időszakban, műve írásakor Nagy Iván maga is inkább támogatásra szoruló kezdő, s nem beérkezett alkotó, noha az tény, hogy már volt bizonyos neve, ismertsége a szakmában. Pályája Erdélyi János körében, népdalgyűjtő mozgalmához kötődően indult. Egyik első publikált tudományos munkája - amelyre aztán Erdélyitől méltató kritikát kapott a Magyar Hitregetani Eszmék a népiesség jegyében fogant. Az 1850-es évek elejétől rendszeresen publikált, a megjelenés majd minden lehetséges fórumát kihasználta. A korszak csaknem minden irodalmi jellegű lapjában - a Hölgyfutár, a Remény, a Divatcsarnok, a Délibáb számaiban - találkozni nevével, sőt mint láttuk, szerzője a Toldi Ferenc által szerkesztett Új Magyar Múzeumnak, amely a kor egyetlen, de legalábbis valamire való tudományos lapjának tekinthető. Éppen a Toldi Ferenccel való kapcsolata alapozta meg tulajdonképpeni tudományos karrierjét is. 1856-os Napló bejegyzése szerint: „Régóta készültem Magyarország történelmének segédtudományaiból főleg a családok történetét és származásait megírni. Láttam azt, hogy az eddig ismert és megjelent efféle kiadásokhoz képest is már gyűjteményem érdekesebb, nagyobb és alaposabb. De nem volt bátorságom a kiadás eszközlésére. Még októberben történt, hogy Toldi szállásomra kísérte Ipolyit, megismertetvén vele. Éppen genealógiai írásnál leptek meg. Ipolyi meglátván készletemet, buzdított, folytassam és majd adjam ki, és ámbár ő is tervezett hasonlót, most már nem bajlódik vele, sőt amije van, ha kell segít vele. Elhatároztam magam a Magyarország családai címerekkel című munka kiadására. Freibeisz István magához hívott, ő kiadja. Meg is történt, szerződésre léptem vele, a munka fele hasznát neki adván. Ez volt munkám genesise." 10