Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVII-XXVIII. (2003-2004)

Tanulmányok - Történelem - Balogh Zoltán: Nagyoroszi zászlók a nógrádi Történeti Múzeum történeti tárgyi gyűjteményében

Nagyoroszi céhek a XVIII-XIX. században Magyarországon a céhalakulások száma 1688 és 1703 között a török kiűzése után a meginduló újratelepítésekkel párhuzamosan hirtelen felgyorsult, a Rákóczi szabadságharc idején azonban ismét visszaesett. Az 1711 és 1728 közötti időszak a céhek keletkezésének intenzív időszaka volt, összefüggésben a nagytömegű osztrák-német kézművest az országba vonzó második bevándorlási hullámmal és a szatmári békekötést követő stabilizációval. A népesség növekedése és a mezőgazdasági termelés intenzívebbé válása ösztönzően hatott a kézműipar fejlődésére és elősegítette a céhek alakulását. A céhszervezetek a XVII. században jelentek meg Nógrádban, a legtöbb céh is ekkor keletkezett. 1731-ben 22 céh működött a vármegye 8 oppidumában: Losoncon 6, Füleken 4, Divényben 3, Balassagyarmaton, Szécsényben, Kékkőn, Nagyorosziban 2-2, Gácson 1 céhtestület alakult 1731-ig. Ez a dátum a céhlevelek első revíziójának végrehajtása miatt korszakzáró határ a nógrádi céhek történetében.

4 A szabó- és szűcs céhet 1720-ban alapították Nagyorosziban és ugyanekkor szervezték meg céhüket a csizmadiamesterek is. A nagyoroszi mesterek balassagyarmati szaktársaiktól szerezték meg másolatban mindkét céhlevelet. A közös céh privilégiumának a mintát a szécsényi szabó-, posztónyíró-és szűcsmesterek 1617-ben kiadott céhszabályzata adta, amelyet 1713-ban Koháry István a balassagyarmati mesterek számára is engedélyezett. A nagyorosziak a balassagyarmati szabó, posztónyíró és szűcs céhtől nyert cikkelyekre kapták meg földesuruk jóváhagyását 1721-ben. ( A balassagyarmati céh tagjai ekkor Lekár Jákob céhmester, Szabó Tamás, Szabó Ádám, Szabó Knapko János Szőcs Ribarszky Pál, Szőcs János és Szőcs Csermák Gábor voltak. ) A csizmadiák 1720-ban a balassagyarmati céhtől szerezték meg a céhlevelet, szám szerint hatan: Kossai Mátyás, Szabó Márton, Csizmazia István, Stephany Illés, Gyetvay Mátyás és Szevenka János csizmadiamesterek. A gyarmati mesterek a korponai csizmadiák cikkelyeit 1642. március 4-én szerezték meg. 1703-ban a két földesúr, gr. Koháry István és Jakusith Katalin megerősítették a csizmadiák 1642-es kiváltságlevelét. A két céhlevelet 1731-ben céhmestereik mint érvényben lévő okmányokat mutatták be a vármegyei hatóságok által a Helytartótanácsnak.

5 1713-ban Nagyorosziban a dikális összeírás szerint 6 a libertinusok kategóriájába sorolt iparos családfő fizetett mestersége után adót. A XVIII. század elején még Nógrádban is az iparosok mestersége szolgált a vezetéknévadás alapjául. A kézművesek szakmák szerinti megoszlásában az összeírt iparosok vezetékneve nyújt segítséget. Eszerint a nagyoroszi mesterek a Mészáros, Serfőző, Molnár, Lakatos, Kovács és Szabó nevet viselték. A nagyoroszi iparosok számáról és az általuk űzött mesterségekről az 1765/66. Évi dikális összeírás alapján alkothatunk pontosabb képet. A mezővárosban 126 adózó jobbágy és zsellér háztartásfőt írtak össze és közülük 5 a mesterségét időszakosan űző mestert tüntettek fel, 3 csizmadia-és 2 takácsmestert. Emellett ekkor 13 mesterségéből élő a taksás rendi kategóriába sorolt családfőt is regisztráltak. Szakmájuk szerint 3 vargát, 22 csizmadiát és kerékgyártót, valamint l-l kovácsot, kőművest, lakatost, mészárost, szabót és szűcsöt. Összesen tehát 18 mesterember alkotta a mezőváros iparos társadalmát. A legtöbben a ruha-és bőriparban dolgoztak: 5 csizmadia, 3 varga, 2 takács, l-l szabóés szűcsmester. Mint ismeretes, a csizmadiáknak, valamint a szabóknak és a szűcsöknek önálló céhei is voltak a mezővárosban. A csizmadiák a magyar vargák közül váltak ki a 16-17. század fordulóján. A csizmadiaipar elterjedése fokozatosan elsorvasztotta a 103