Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXVI. (2002)

Régészet - Vaday Andrea–Hancz Erika: Középkori temető és telep részlete Balassagyarmaton

110 cm mélyen a fekete, vizes betöltésben elszórtan jelentkeztek emberi vázrészek. A fekete vizes beásást egy még későbbi agyagos, homokos kevert betöltésű jelenkori árok vágta át, egy korábbi csőbekötés nyomát jelezve. Ezután ismét folytatódott a fekete, agyagos, vizes, nagy beásási folt. Ezen a részen magasabban, 72 cm mélyen voltak az embercsontok a 30. sz. ház előtt szétszórva. A 4. sír ugyancsak a 30. számú ház előtt, a gerincvezeték árká­ban volt. A bolygatott csontváz pár összedobált csontja (medence, láb­szárcsont és két borda) 58 cm mélyen jelentkezett. Közelükben nagyobb terméskő darab volt (3. ábra A). A 2. sír a 4. objektumtól délre, 1,5 m-re volt. A feldúlt sírból csak az összedobált embercsontok maradtak meg. A gerincvezeték további szakaszán (F, J, H, G, К jelű szakaszok) ismét csak másodlagos helyzetben, elszórtan fekvő embercsontok vol­tak. Itt a halottak számát sem lehetett meghatározni. A csontok fölött, alatt és mellett részben megmunkált, meghatározhatatlan korú épületből származó terméskövek feküdtek. A kövek felszedése során egy gömbös fejű aranyozott ezüst hajtű került elő (5. ábra 1 a-b). Ez után ismét boly­gatott volt a felület. A bolygatás jellege azonban megváltozott, az em­bercsontokat két halomba tornyozva földelték el. A K. jelű szakasztól délre, 12 méterre került elő két sír, a temetőrészlet legépebben megma­radt sírjai. 6. sír (4. ábra A): 54 cm mélyen került elő a 28-30 cm széles, kes­keny koporsóban fekvő leánygyermek csontváza. Az ÉNy-DK tájolású halott koponyája kissé előre és jobbra dőlt. A szűk koporsóban a vállak felhúzva feküdtek. A sír DK-i részét a korábbi közmű árok megsemmi­sítette, így a bal combcsontnak csak töredéke volt már meg, a jobb combcsont a koporsón kívül, attól 10-20 cm közötti távolságban a ge­rincvezeték csatornájának ÉNy-i fala mellett feküdt. A koporsó fája vi­zes, sötétbarna, szilánkosan málló volt. A váz alatt is megmaradt a fa egy része. A medence fölött egy vaspánt került elő a koporsóról. 7. sír (4. ábra В): a 26. sz. ház előtti vezeték szakaszban előkerült ÉNy-DK tájolású, erőteljes felnőtt csontváza csak részben maradt meg (gerinc, bordák, medence csontjai), a többit a korábbi munkák megsem­misítették. A sír közelében volt egy bronz övveret, egy aranyozott ezüst hajtű és egy Mátyás kori ezüstpénz (CNH II. 242) 22 , valamint két cipő­patkó. 22 I. Mátyás Madonnás pénzeit Huszár Lajos, Pohl Artúr és V. Székely György foglalta össze (HUSZÁR 1979, POHL 1972, SZÉKELY 1991). A pénzt a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtá­rában Tóth Csaba határozta meg, amiért ezúton is köszönetet mondunk. A pénz K-P verde­jelű, 1488 körül vert obulus. 53

Next

/
Oldalképek
Tartalom