Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)
Történelem - Szvircsek Ferenc: Balassák nyomában a Felvidéken
zete lehetővé tette. 1671-ben már 40 jobbágytelket, 14 zsellér és 22 elhagyott zsellértelket regisztráltak Hibén. 1715-ben 98, 1720-ban pedig 48 adófizetője volt. A 98 háztartásában 93 mezővárosi polgár és 5 zsellér élt, akik közül 95 már szlovák anyanyelvű volt. A török alóli felszabadulás után Liptó megye lakói nagy rajokban szálltak le a hegyekből és indultak a déli, termékenyebb területek felé minden rendszer és irányítás nélkül. A többi megye sem tudta tiltással megakadályozni a tömegek vándorlását, az „ismeretlen világ új lehetőségeinek" vonzása erősebb volt a szülőföldnél. 1715-1717 között 1144 háztartás hagyta el a Kárpátok erdős vidékét. 1717-ben Hibéből 45 jobbágy szökött el, a hat mezővárossal együtt összesen 235 háztartás vette kezébe Liptóban a vándorbotot. A vármegye annak ellenére, hogy azon vármegyék közé tartozott, ahol nem volt török pusztítás, az átvonuló hadak sok kárt okoztak, különösen a kuruc harcok idején. így talajának mostohasága, az anyagi polgárosodás lendületének szabtak természetes gátat, s indították el a vándorlásokat dél felé, ahol sok volt a föld és kellett a munkáskéz. Hibének volt katolikus és evangélikus temploma, szép és nagy erdeje pótolta kevés és sovány földjét. Lakosai, az egykori bányászok új megélhetés után néztek, foglakozásukká vált a földművelés, az állattenyésztés, a háziipar. Faeszközök készítése mellett ismert volt vászonszövésük. (4 * Hibéről is elmondhatjuk tehát, hogy azok közé a települések közé tartozott, „melyeknek nevében is benn van a német szó, már ekkor tiszta tótok, azaz, mint a XVIII. században a tudósok mondták: szlávok, így például Németlipcse: szintén teljesen tót a régi német bányaváros, Hibe". (44) ' A hajdani mezővárosnak 1784-ben 191 háza, 1554 lakosa volt. Losontzi Istvánnak Nagykőrösön 1770-ben írt Hármas Kistükör című munkájában Liptó megyéről a következőket tartotta fontosnak leírni: „Hegyes földe vagyon Liptó vármegyének, (Németlipcse, Bócza, Rosenberg helyének.) Sovány termése van erdős mezejének (vaj, fa, tej, sajt kincse várt jövedelmének) Németlipcse, Bócza számos népű tót városok./ Rosenberg a sóárulásnak helye." Kazinczy Ferenc 1775-ben így verselt Liptó vármegyéről: „nem ditsekedhetik Liptó búzájával. (Hanem néhol zab, s gabonájával.) Ékes Rosenberggel, Liptsével, s Botzával / Szent-Miklóssal, ez szép oskolájával. (45) Hibe már említésre sem kerül ekkor. A 18. századtól a lakosság foglalkozása között feltűnik az erdővel összekapcsolható faszénégetés, a 18. század közepétől pedig a pálinkafőzés. Az iparosok száma jelentősen emelkedett: ácsok, kádárok, csizmadiák, tímárok, kelmefestők dolgoztak Hibén. A 19. században a lakosság az építőiparban keresett megélhetést, Pestre jártak dolgozni szezonmunkára. 1828-ban 217 házában már 2035 lakos élt. Fényes Elek 1837-ben Hibéről ezt tartotta fontosnak: „Hibbe (Geib) mezőváros a Szepesi országúton, közel a Kriván hegycsúcsához". Vallási megoszlás szerint a 2035 lakosból 229 katolikus, 1789 evangélikus és 17 zsidó volt. Kiemelte erdejének nagyságát és szépségét, vele szemben volt a sovány és köves földje. Lakosai bányászok, faeszköz készítők, vászoncsinálók voltak. A kamarai uradalom központja a Vág jobbpartján fekvő Hradek (Liptóújvár) volt 414 lakosával. A régi liptóújvári várnak az omladékát is megemlítette Fényes Elek a várostól mintegy félórányira. Hibe pusztái ekkor: Belánszko 15 fővel és Szvarin 79 fővel. (46) Hibéhez tartozott a Hybica telep (valószínűleg ez lehet a Kis Geib). 1419-1469 között az aranybányászat idején ezt a területet említik forrásaink. Hibétől 5-6 km-re, északi irányban fekszik. A 16. században már elpusztult, elhagyott volt. Területe a kamarai uradalom része. Hoskova a 18. században keletkezett vasbányatelep a Hybica patak partján, hámorral. 1828-ban 8 háza és 60 lakosa volt. Hibéről szólva érdemes megemlíteni, hogy a kulturális hagyományok ápolása 1866-ban indult meg Daniel Bachát (1840-1906) evangélikus lelkséz, majd püspök, író, akinek álneve Miloslav Dumny, Belő Klein-Tesnoskalsky (1853-1941) író és Ludovit Klein bíró támogatásával. Ludovit Klein volt a bíró 1848-ban is, amikor március 28-án „petitio" alakjában szlovák nyelven szerkesztett iratot olvasott fel, melyben a szlovák nyelv elismerését követelte az oktatásban, ügyintézésben. 1848. április 6án a liptói indítványt a benyújtói visszavonták, tudjuk meg Thuránszky Péter ügyvéd jelentéséből. (47) Templomairól érdemes megjegyezni, hogy a római katolikus temploma (Omnium Sanctorum) korai gótikus stílusban épült a 13. században. A 17. században barokk-klasszicista stílusban átépítették, támfallal körítették. Belső berendezése a 18 -19. században készült. Az egyhajós, hajójában barokkizált, 78
