Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXV. (2001)

Történelem - Vágvölgyiné Bene Orsolya: Békepártiak önmagukról

csak gyanítják is, hiszen a dynasztia és annak hivei készek lettek volna a personal unió határáig menni, csakhogy az orosz interventio igénybe vételét kikerüljék"/

41 ) Hát persze! A jóságos Bécs, amely egyfelől akár a perszonálunióig is elmenne, másfelől pedig kiadja az olmützi alkotmányt! Most vagy Kovács, vagy Zichy hazudik. Mindenestre Kovács részéről nagy merészség kellett e történet leírásához, hisz Zichy 1883-ban még a magyar közélet élő, aktív szerepet játszó tagja volt. Zichy esetleges cáfolatával Kovács Lajos egész visszaemlékezését hiteltelenné tehette volna. De Zichy nem cáfolta meg. Talán nem is tudott Kovács emlékiratáról? Vagy úgy gondolta, hogy 34 év elteltével már nincs jelentősége a dolognak? A harmadik lehetőség, mely számomra a megismert források és a rendelkezésre álló szakirodalom alapján nehezen képzelhető el, hogy Zichy azért nem reagált erre, mert a történet igaz. Tény viszont, hogy Bécs messzemenő békülési szándékát bizonygatni minden alapot nélkülöz, és sem ilyen nyíltan, sem burkoltabb formában nem fordul elő egyetlen más békepárti szerzőnél sem. A nem békepárti kortársak közül senki sem említi meg ezt a „levélküldési" közjátékot, se az ezzel kapcsolatos országgyűlési felszólalásokat, se a Madarász-féle konkrét bizonyítékokat. Véleményem szerint nem volt semmiféle titkos kapcsolat a Békepárt és Windischgrätz vagy a Habsburgok között. Lehet hogy felvetődött a gondolat, de megvalósítására nem került sor. Ha Windischgrätz egy parlamenti küldöttséget elutasított, miért pont ezzel a néhány képviselővel, egy ismeretlen párt többnyire középszerű tagjaival állt volna szóba? Két lehetőséggel számolhatunk. Az egyik az, hogy Kovács útnak indított futára tényleg csak családi leveleket vitt, de Madarásznak a bizonyítatlan szóbeszéd is elég volt ahhoz, hogy megpróbáljon ráijeszteni a Békepárt tagjaira. Egy erélyes támadással, még ha az bizonytalan és zavaros, sőt az sem kizárt, hogy esetleg alaptalan vádon alapul is, visszavethette az amúgy sem túlságosan mozgékony képviselők aktivitását. A másik lehetőség szerint a futár nemcsak családi leveleket vitt, hanem Windischgrätznek, vagy a Budán maradt és az ellenségnek behódolt befolyással bíró államférfiaknak szólókat is. Madarásznak viszont ezzel kapcsolatban nem voltak konkrét bizonyítékai, ezért ellentmondásos és gyenge fellépésével nem tudott célt érni. A Békepárt viszonya Kossuthoz Tapasztalhattuk, hogy milyen kapcsolata volt, illetve nem volt a Békepártnak a Habsburg udvarral. A folytatásban vizsgáljuk meg azt, hogy hogyan viszonyultak a másik félhez, Kossuthoz. Valóban meg akarták Kossuthot buktatni, csak nem volt hozzá elég bátorságuk vagy olyan értékes kincsnek tartották, akit meg kell védeniük a flamingók radikalizmusától? Erre a kérdésre eltérő válaszokat kapunk. Hunfalvy meglehetősen ellenséges hangon szól Kossuthról. 1848. szeptember 7-én a következőket írja: ő az, aki „leginkább hajlandó a teljes elszakadást célul kitűzni"; „nem tartom kormányférfinak, heveskedéseivel sokat fog rontani".

(42) Ugyanakkor hajlandó elfogadni őt vezérének, „csak parthoz segítse a hajót, csak mentse meg a magyar államot és nemzetiséget".

(43) Sőt novemberben Pázmándy szavai - „De miután Kossuth a-t mondott, mondjon b-t is, nekünk mint hazafiaknak őt pártolnunk kell, tudván bár, hogy mindnyájan elveszünk."

(44) - bár kínos érzelmeket ébresztettek benne, mégis sokban egyetértett vele. Nem bízott Kossuthban, mert olyan igazi megyei nemes embert látott benne, aki semmit nem tud tenni anélkül, hogy valakit meg ne sértsen. Szerinte olyan politikus volt, aki nem tűrt meg a magáé mellett más véleményt: „Mióta Austriába bementünk, azóta nekem nincs véleményem; az ellen szóltam - most azt kell tenni, mit Kossuth mond s habár legbölcsebb véleménye volna valakinek, mind semmit sem ér. A ház, a bizottmány csak látszat végett van ott".

(45) A békepártiakat három csoportra oszthatjuk Kossuth és a Békepárt viszonyáról vallott nézeteik alapján. Az első tömörülésbe tartozik Kazinczy, aki szerint a Békepárt célja Kossuth megbuktatása volt. Kovács és Jókai szerint viszont Kossuth békepárti nézeteket vallott, ezért csak a flamingóktól kellett őt távol tartani. A harmadik körbe tartozó Hunfalvy pedig úgy látta, hogy Kossuth „a két párt közt inog, mert a juratuspolitika inkább tetszik neki, mint a férfipolitika"

(46) Kemény pedig nem ír Kossuthoz fűződő kapcsolatáról. 108