Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIV. (2000)
Tanulmányok - Történelem - Tóth Tamás: A városfejlődés két útja Nógrád megyében: Balassagyarmat és Losonc a XIX-XX. század fordulóján I.
XXIV. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 2000 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE A városfejlődés két útja Nógrád megyében: Balassagyarmat és Losonc a XIX-XX. század fordulóján I. Tóth Tamás A XIX. század végének Magyarországán a felgyorsuló urbanizáció, a városi szerepkörű települések számának növekedése, azok funkcióinak megváltozása új kihívásokkal és feladatokkal állította szembe a városokat. A technika fejlődésének üteme magával hozta az igények növekedését. Egyre többen költöztek be a városokba. A közösségek élete települési szinten egyre szervezettebbé, szabályozottabbá vált, ami könnyen lemérhető a képviselőtestületek elé kerülő ügyek számának ugrásszerű növekedésével, az adminisztratív funkciók erősödésével, az ezeket fedező kiadások emelkedésével. Az új vívmányok, a drága, de nélkülözhetetlen infrastruktúra - villanyvilágítás, aszfaltozott járdák és utak, ivóvízellátás, kórházak stb. - kiépítése és fenntartása újabb bevételi források megnyitását, a meglévők hatékonyabb kihasználását tette szükségessé. Hogyan élt lehetőségeivel Nógrád megye két települése, milyen forrásokból táplálkozott népességük nem túl gyors, de egyenletes növekedése, milyen szerepet játszott ebben az ipar, mekkora volt gazdasági szerepük, anyagi erejük. Ezekre a kérdésekre keresi a választ ez a tanulmány, ami nem törekszik arra, hogy teljes képet adjon a kutatás tárgyairól; érintőlegesen foglalkozik társadalmukkal, kulturális életükről csupán egyes intézmények megemlítésén keresztül szól. Városfejlődés egy nagyközségben? Balassagyarmat esetében talán nem olyan magától értetődő a címben szereplő városfejlődésről beszélni, mivel Nógrád vármegye székhelye 1871-1923-ig jogi értelemben nagyközség volt. A város fogalmának meghatározására a közigazgatási-jogi szemléleten kívül többféle kísérlet is történt, melyek a törvényi szabályozáson túl lépve több szempontot, statisztikailag összemérhető és akár szubjektív tényezőket is figyelembe véve keresték a ténylegesen városi szerepkört betöltő településeket. Keleti Károly, Heller Farkas, Schneller Károly, Bibó István, Gyimesi Sándor a népességszámon túl a helyi társadalmat, beköltözők számát, emeletes házak arányát, központi szerepkört, iparosodottságot stb. vizsgálva állítottak fel rangsorokat, városiassági értéket határoztak meg. Mendöl Tibor 1946-ban megjelent könyvében a várost funkcionális módon értelmezte: a területi munkamegosztás jellegzetes településformája, amely központi szerepkört tölt be, nem mindennapi szükségleteket lát el közeli és távoli, őstermelő tevékenységű vonzáskörzetében. A várost a helyi és helyzeti energiák hozzák létre, és míg előbbiek a kedvező termőtalaj és természeti kincsek révén hatottak fejlődésére, utóbbiakon a forgalmi szempontból értékes fekvést értette, megkülönböztetve a hídvárosokat, medenceközpontokat, hágóalja városokat és vásárvárosokat. Mendöl három földrajzi városövet különböztetett meg: az alföldi városokét, a peremvidékekét és egy széles, síkságokból, dombságokból, középhegységekből álló köztes övezetét. A Kárpát medence földrajza című könyvében részletesen elemzi az északi városok hálózatát. Nógrádban három városról szól: az Ipoly-völgy két medenceközpontjáról, a színtelenebb kisvárosi, polgári múltú Balassagyarmatról, a modernebb jellegű, élénkebb, 63