Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Mikszáth Kálmán tanárai

ve, inkább tanítani szeretett. 1859-ben került a selmeci líceumba, ahol szokás szerint ő is sok mindent adott elő: Magyarország földrajzát, egyetemes történelmet, németet, növénytant, állattant. De szívéhez legközelebb az irodalmi önképzőkör állt, amelynek haláláig elnöke volt. így ő volt az első, aki halhatta az önképzőkör legaktívabb és legsikeresebb tagjának, Mikszáth Kálmánnak a zsengéit is: verseit, beszélyeit, humoreszkjeit. Ez utóbbiról így emlékezik a hiteles tanú, az iskola igazgatója: „az én Gyuri bácsim humoreszkje, melylyel a jegyzőkönyv szerint az egész kört felvidámította ... az utóbbi elmeszüleményéről nyilatkozott előttünk Sole, ha Mikszáth így fog fejlődni, kitűnő beszélyíró válik belőle".<

4()) Mikszáth tanáráról: Breznyik János említett közlése bekerült a Mikszáth szakirodalomba és semmi okunk kételkedni hitelességében. Már csak azért sem, mert ennek eredetét jóval korábbról datálva találjuk meg. Tors Kálmán említi ezt 1882-ben, amikor a Vasárnapi Újság szinte teljes terjedelmében a magyar irodalom új géniuszát ünnepli. Miközben röviden végigtekint Mikszáth életrajzán, ezt írja le: „Solz Vilmos, az önképzőkör elnöke, melynek egykor Petőfi is tagja volt, már akkor fölismerte benne az írói tehetséget s erős meggyőződéssel állította, „meglássátok, e gyerekből még író válik." Persze nem hitték el neki s kinevették a tanárt is, kitűntetett kedvencét is".

(4l) Egészen biztos, hogy ezt az esetet Tors magától Mikszáthtól hallotta, akit alaposan megfaggatott az életrajzi adatok összegyűjtése során. Mikszáth soha nem felejtette el Scholz tanár úr jóslatát, hiszen ez volt a legfontosabb jövendölés, amellyel végülis pályát választott: ettől kezdve már csak író akart lenni. Ezt igazolja Mikszáth talán utolsó, befejezetlen levele, régen meghalt tanárának, Scholz Vilmosnak címezve 1910. május 18-25 között keltezve. Nem is levél, inkább visszaemlékező írás ez, amikor a negyvenéves írói jubileum tömjénfüstjétől nem elbódult Mikszáth újra felidézi, hol és mikor történt az a pillanat, amely elindította őt ezen a dicsőséges pályán. Bár a levél töredékben nincs benne a fenti híres idézet, maga a megírás ténye is igazolja valóságát, hiszen Mikszáth egyetlen selmeci tanáráról nem emlékezett meg élete folyamán (ellentétben az idézett rimaszombati pedagógusokkal). Egyedül ez a levél-töredék mutatja Scholz hatását. Az első sorok ezt igazolják: „Kedves Scholz tanár úr! Tudom, hogy ön nem kapja meg ezt a levelet, mert Ön meghalt és mintegy húsz éve porladozik már a selmeci földben, ahol az ön szíve arannyá fog változni és kibányásztatik egy napon, de nem is az ön testéhez van adresszálva ez a levél, a lelkéhez szól, senki máshoz nem is szólhat, az ön lelke pedig ott él azokban, akik az ön dolgait folytatják a selmeci Petőfi körben, ahol Petrovics Sándor bontogatta ki szárnyait, s ahol az első ingadozó lépéseket tettem én is a Parnasszus felé, negyven és néhány év előtt az ön meleg, simogató, biztató tekintetétől felvillanyozva."

(42) Irodalom: TORS Kálmán, i.m. 1882, 242. BREZNYIK János, i.m. 1889. 350-351. MIKSZÁTH Kálmán levele Scholz Vilmosnak, MKÖM, 26.k. Bp. 1961. Sa.r. Méreiné Juhász Margit, 132. REJTŐ István, i.m. 1982. REJTŐ István, i.m. 1992. -175-