Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Praznovszky Mihály: Mikszáth Kálmán tanárai

Külön gondot jelentettek Mikszáth diákéveire vonatkozóan életének feldolgozásai. Ezekben annyi a téves adat, hogy egyszerűen feleslegesnek tartottuk foglalkozni velük. Főleg az 1959 előtt megjelentekre gondolunk, hiszen azóta Rejtő István művei a pontos tényeket tartalmazzák, s bárki figyelembe veheti azokat. Ugyancsak gondot jelent a mikszáthi életműben megjelenő s a diákkori emlékeket felsoroló művek elemzése. Ilyen bőven van bőven. Tavaszi rügyek, Az öregDankó bácsi, Hogy lettem író, A megromlott „állás", Garibali butéliái, Az arany kisasszony, A két koldusdiák, Ne okoskodj Pista/, Fábry János, A csodálatos gomba, A Petőfi legenda Selmecen stb. mind-mind tartalmaznak részleteket a felejthetetlen diákkorra vonatkozóan vagy a két város tekintetében. Ezekben viszont keverednek az egyes személyekhez kötött, erősen anekdotikus ízű, vagy éppen vándor anekdoták csiráit hordozó történetek. így ezek soha semmilyen körülmény közepette nem kezelhetők hiteles életrajzi forrásként. (Még a Fábry János című írás sem, amelyben éppen hogy fontos sorok olvashatók a rimaszombati beiratásáról.) Pedig a valóság olykor nagyon is megfelel Mikszáth emlékeihez. Példának hozhatjuk a Hogy lettem író történetét, amelyben szó esik egy aggteleki kirándulásról, s ennek kapcsán Mikszáth tanárai hazafias jellemét mutatja be. Nos, az iskola évkönyvből kiderül, hogy az az 1862-63-as tanévben a diákokat valóban elvitték a híres cseppkőbarlanghoz. A tanévi beszámolóban ez így szerepel: „Régi forró kívánságunk - megyénk s hazánk egyik legnagyobb kincsét Aggteleket - tanítványainknak megmutathatni - ez évben megvalósult! 50 növendékünk vett részt a baradlai élvezetes kirándulásban a tanárok jelenlétében s közvetlen felügyelete alatt."

(3) S bár Mikszáth diáktársainak a következőkben közölt visszaemlékezései általában igazolják mindazt, amit Mikszáth egy-egy tanára jelleméről írt, számunkra mégis azok az évtizedek emlékein át megszűrt lírai vallomások az igazán hitelesek, amelyek vissza-visszaköszönnek az egyes művekből. Mint például Az öreg Dankó bácsi bevezető sorai Rimaszombatra nézve: „Üdvözöllek öreg, egyszerű falak, hol az első „plága" csattant el kezemen! Becsesekké tesz benneteket előttem a szellem, mely köztetek lengett, mely mindig szabad volt."

(4) S ha a pontos életrajzi adatok hitelességét nem is várhatjuk el Mikszáthtól, mégis megtaláljuk ilyen vonatkozású műveiben a legfontosabbnak leírását. Azt, hogy jellemének, magatartásának erkölcsi benső rendjének kialakításának meghatározó helyszínei voltak ezek az iskolák, és meghatározó személyiségei diákkorának pedagógusai. Kutatómunkánk mottója, de méginkább motiválója az a pár sor, amelyet a már említett Fábry Jánosról szóló írásában olvashatunk s amelyek egyaránt vonatkoznak a rimaszombati és a Selmecbányái évekre. „Fagyos világ volt ez akkor. Minden melegség bennszorult az ilyen intézetekben. Ezek voltak még a végvárak, amelyekben a magyar levegőt lehetett szívni. Ezek a férfiak, akik akkor itt tanítottak, nem afféle tanügyi bácsik voltak (ahogyan most képzelné az ember), hanem az utolsó generálisok, akik titokban hadsereget nevelnek, ügyes politikusok, akik óvatosan, nagy furfanggal belecsepegtetik a rideg, száraz tananyagba azokat az édes érzéseket, melyekből a hazaszeretet lombosodik ki, bűvészek voltak, akik úgy tudják mutogatni a múltat, hogy benne látszik kidomborodva a jövő, próféták voltak, akikben a hit nem szétfoszló ábránd, hanem élőfa, mely gyökereit beleereszti a fogékony gyermeki szívekbe... A tanárok csupa méltóságteljes tekintélyekből álltak. Ezek az emberek olyanok tudtak lenni, aminőknek a tanítványaikat szerették volna nevelni."

(5) -154-