Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)
Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban
technikai színvonalon a terület jelentős része (pl. meredek, kitett lejtők) mezőgazdasági művelésre alkalmatlannak bizonyult. Valószínűleg ezeknek a tapasztalatoknak a hatására a középső neolit csoportok megváltoztatták gazdálkodási szokásaikat, és felismertek több olyan erőforrást is, amely az emberi közösségek fennmaradását biztosította az Északi-középhegységben, így a hegyvidéki, termelő gazdálkodásra kevésbé alkalmas területeken az újkőkori közösségek ipari tevékenységet alakítottak ki. A Bükk kultúra népességének a kerámia mellett a másik jellegzetes árucikke a szerszámok kő nyersanyaga volt. Ennek megfelelően a kultúra hordozói az agyag- és fakitermelés, agyagedénykészítés mellett obszidián és egyéb kovaanyag gyűjtésévei-bányászatával, kőeszköz előállítással is foglalkoztak, s így ellensúlyozták a terület kedvezőtlenebb adottságait. Az ipari tevékenység és produktív gazdálkodás mellett a vadászat, gyűjtögetés (improduktív létfenntartási viszonyok) is jelentősebbé váltak, és az állattenyésztésnek egy új típusa, a transzhumáló pásztorkodás kezdődött el (SHERRATT 1981, 1982). Ezek a gazdálkodáson belüli változások, arányeltolódások jól mutatják az Északi-középhegység környezeti feltételeihez, természeti erőforrásaihoz történő emberi alkalmazkodást. Véleményünk szerint a tiszadobi csoport és a Bükk kultúra kialakulása a hegylábi felszíntől a Kárpátok magashegységi övezetéig tartó, néhány száz kilométer széles, növekvő magassági zónákhoz köthető, eltérő környezeti adottságokhoz történő humán adaptációs folyamat eredményeként jött létre. A Kárpát-medencéből a Kárpátokig tartó, növekvő magasságú területekhez köthető, fokozatosan, „hagymahéjszerűen" változó környezeti feltételeket, az ún. toposzekvenciákat - tengerszint feletti magasságokkal változó ökológiai zónákat - (HUGGETT 1995) a makroléptékű vegetációs övezetek (4. ábra) tükrözik vissza legjobban, annak ellenére, hogy a fokozatos magasságnövekedés mellett szigetszerűen eltérő környezet (kiugró hegycsúcs, mély, hideg völgyek, folyóvölgyek alluviumai) és az eltérő kőzetek következtében különböző lithobiomok - az élő anyag kőzetfüggő kifejlődései -(HUGGETT 1995) hatására a makroöveken belül mozaikos környezet jött létre. Ezek a magasság növekedésével fokozatosan változó éghajlati és növényzeti övek agroökológiai barriereket jelentettek a más környezeti övezetekhez adaptálódott, eltérő termelési tapasztalatokkal rendelkező középső neolit közösségek számára. A KEB AÖB-től északra, a Kárpátok magasabb régiója felé haladva az első agroökológiai határfelület a hegylábi területen alakulhatott ki. Az ott létrejött környezetelválasztó vonalat kárpáti hegylábi agroökológiai barrier néven (a továbbiakban rövidítve: KÁHE AÖB, 9. ábra 2) kívánjuk bevezetni a szakirodalomba. Ez a határfelület a középhegységi zónát feldaraboló, részekre osztó folyóvölgyek mentén mélyen benyúlik a középhegység területére is. Nem véletlen, hogy a hegylábi felszíneken kialakult AVK csoportok pont a folyóvölgyek mentén kolonizálnak a középhegységi régióban. Az első konkrét bizonyítéka a legészakabbi folyóvölgyi behatolásnak a Hernád-völgyében történt, melynek eredményeként Bárca III típusú, korai klasszikus AVK jelent meg a Kassai-medencében (SISKA 1989). Hasonló folyamatot figyelhetünk meg a Dunántúl területén is, de az adaptációs zóna kiterjedése, iránya, a széles alluviummal rendelkező folyóvölgyek (Rába, Marcal, Duna, stb.) és a hozzájuk kapcsolódó zöld folyosók következtében eltérő volt a Kárpát-medence keleti felében rekonstruáltakétól. A két adaptáció közötti különbséget a dunántúli (közép-európai) vonaldíszes kerámia dinamikájában, gyors és jelentős mértékű terjedésében figyelhetjük meg legjobban. A kimutatott eltérés megerősíti véleményünket: a Dunántúlon a széles alluviummal jellemezhető zöld folyosók tekinthetők az elsődleges infiltrációs zónáknak, melyek felgyorsították a neolitizáció folyamatát, és alapvető szerepet játszottak a neolit kultúra közép-európai terjedésében. -83-