Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban

Kárpát-medence 1 2 3 9. ábra A Kárpát-medence keleti felének neolit adaptációs zónái és barrierei 1. kárpát-medencei neolit adaptációs zóna (KÁME NEAZ) északkeleti pereme és határa; 2. kárpáti hegylábi agroökológiai barrier (KÁHE AÖB); 3. kárpáti magashegységi agroökológiai barrier (KÁMA AÖB) Az Északi-középhegység előterében véleményünk szerint két, a radiokarbon vizsgálatok alapján szinte egyidejű humán, csoportos adaptációs „kísérlet" zajlott a középhegységi környezethez történő alkalmazkodásra: az egyik a tiszadobi csoporthoz, a másik a Bükk kultúrához kötődik. Mindkét kísérlet sikeres, mivel mindkét kultúrához kötődő neolit közösségek képesek fennmaradni és szétterjedni a KAHE AÖB mögötti középhegységi területen. A termelő gazdálkodás hagyományával is rendelkező tiszadobi csoport és a Bükk kultúra a növekvő termelési tapasztalatok, a kiegészítő, ipari tevékenység hatására átlépték az agroökológiai határfelületet és adaptálódtak új környezetükhöz. Ugyanakkor a Bükk kultúra népessége tovább jutott a hegyvidéki adaptáció folyamán a tiszadobi csoport közösségeihez képest, mert átlépte a következő agroökológiai határfelületet is. Ezt a középhegységi és magashegységi övezetek határán húzódó környezetelválasztó vonalat kárpáti magashegységi agroökológiai barrier (a továbbiakban rövidítve: KÁMA AÖB, 9. ábra 3) néven definiálhatjuk. A magashegységhez történő humán adaptációs folyamatot a transzhumáló pásztorkodás kialakulása tükrözi vissza a legjob-