Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban

rendelkezik, és csak addig terjed el, vagy csak addig terjeszthető, ameddig azt tűrőképességük megengedi. Ezért a különböző éghajlati-környezeti területekről bevándorolt emberi csoportok mindig csak a Kárpát-medence egy-egy részét - a saját, addig felhalmozott gazdálkodási tapasztalataiknak leginkább megfelelő, az általuk termesztett, tenyésztett vagy vadászott, gyűjtögetett fontos célélőlények által hasznosítható térségét - szállhattak meg. Ugyanakkor az időben zajló folyamatos környezeti módosulások hatására az egyes kultúrák gazdasági feltételei is átalakultak, és ezek változtatásra kényszerítették a Kárpát-medencében megtelepedett népcsoportokat. A fentebb leírt elméleti megfontolások mellett fontos összefüggéseket tártak fel azok a konkrét kutatási eredmények, amelyek a Kárpát-medencében kimutatott egyes emberi közösségeknek és természeti tényezőknek a viszonyát vizsgálták. Ezek közül a legújabbak a felső paleolitikum vadászó közösségeinek (SÜMEGI et al. 1998), az alföldi mezolit népcsoportoknak (KERTÉSZ 1991, 1993, 1994, 1994a, 1996, 1996a, 1996b, KERTÉSZ et al. 1994, 1994a, 1994-1995) és a Kárpát-medence neolitizációjának (KERTÉSZ-SÜMEGI 1999, SÜMEGI-KERTÉSZ 1998) környezeti feltételeit foglalták össze. Milyen lehetett az Északi-Kárpátok déli peremének, az Északi-középhegységnek az őskörnyezete a pleisztocén végén-holocén kezdetén, vagyis 30.000 és 5.000 BP évek között? Hogyan hathatott az egykori környezet a zsákmányoló életmódot folytató felső paleolit, epipaleolit és mezolit népcsoportokra, valamint a már élelemtermelő neolit közösségekre? Milyen hatással voltak az egyes improduktív és produktív létfenntartási viszonyokkal jellemezhető régészeti kultúrák a környezetükre? Végül igen fontos kérdéskör még az is, hogy milyen különbségeket lehet kimutatni hegység és medence őskörnyezeti viszonyai között? A középhegységi, dombsági magasságokkal jellemezhető, döntően vulkáni kőzetekből álló Északi-középhegység markánsan elkülönül a Kárpát-medence belső területeitől mind geológiai felépítését, mind éghajlati, domborzati, növényzeti adottságát illetően. A döntően üledékes kőzetekből álló Dunántúli-középhegységtől elsősorban geológiai felépítésében tér el, de az átlagos magassági különbségekből adódóan, és a szubkárpáti, kárpáti éghajlat hatására az Északi-középhegységben hidegebb telek, hűvösebb, csapadékosabb nyarak alakulnak ki. A környezeti feltételek jelentős eltérései következtében az egykori emberi közösségek adaptációs viszonyai is mások lehettek az alföldi vagy a dunántúli területekhez képest. Kérdés azonban, hogy ezek az éghajlati és növényzeti, valamint az ebből adódó kulturális és gazdasági különbségek fennálltak-e a 30.000 és 5.000 BP évek közötti régészeti periódusokban, a felső paleolitikum, epipaleolitikum, mezolitikum, valamint a neolitikum időszakában is? És ha igen, akkor kimutathatók-e megbízható módon? Az eddigi paleoökológiai, geoarcheológiai és archeológiai adatok, az Északi-középhegységben feldolgozott pleisztocén végi-kora és középső holocén szelvények alapján úgy tűnik, hogy pozitív választ adhatunk ezekre a kérdésekre. Az Északi-középhegység kulturális és környezeti rekonstrukciója Az Északi-középhegység őskörnyezeti viszonyainak feltárásához több löszszelvényt, lápterületet dolgoztunk fel kronológiai, szedimentológiai, geokémiai, anthrakotómiai, pollen analitikai és quartergeológiai szempontból (SÜMEGI 1996, 1998, SÜMEGI-HERTELENDI 1998, SÜMEGI et al. 1998, 1998a, WILLIS et al. 1997, 1998), illetve korábbi barlangi feltárások, kő-71 -