Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIII. (1999)

Tanulmányok - Kertész Róbert–Sümegi Pál. Az Északi-középhegység negyedidőszak végi őstörténete. Ember és környezet kapcsolata 30.000 és 5.000 BP évek között a szubkárpáti régióban

5. ábra Talajok alapkőzet szerinti csoportosítása a Kárpát-medencében 1. homok és kavics; 2. löszös alapkőzet; 3. agyagos alluviális üledék; 4. vulkáni, metamorf és konszolidált alapkőzet A negyedidőszakra rendkívüli mértékben jellemző ciklikus éghajlati változások alakultak ki: 10.000-100.000 éves makrociklusok, 5.000-10.000 éves mezociklusok és 500-5.000 éves időtartamú mikrociklusok. A ciklikus éghajlati változások során az egyes, eltérő éghajlati adottságokkal rendelkező környezeti övezetekhez alkalmazkodott vegetáció csoportok és fauna asszociációk kiterjedtek, illetve visszahúzódtak, esetleg nagyobb mértékű változások esetén kiszorultak, kipusztultak a Kárpát-medence területéről. Tehát a különböző környezeti átalakulásokhoz alkalmazkodott élőlények az időben kialakult ritmikus változások hatására térbeli ritmikus (fluktuáló) mozgást végeztek a Kárpát-medencében. Ennek nyomán a peremi hegykoszorú (Carpathicum, Illyricum, Noricum) és a Kárpát-medence belső területei (Pannonicum), valamint a kontinentális, óceáni és balkáni területek között paleobiogeográfiai szempontból átmeneti régiók, ún. fluktuációs övezetek alakultak ki (Precarpathicum: DELI et al. 1996, Preillyricum: SÜMEGI et al 1998, transsylvaniai-ösvény: MAHUNKA 1993). Ezek a negyedidőszak során kialakult, térben és időben ritmikusan változó környezeti mozaikok erőteljesen hatottak a Kárpát-medencében élt humán közösségekre, mivel a gazdasági tevékenységükben alapvető fontosságú vadászott, gyűjtögetett vagy tenyésztett, termesztett élőlények nem terjedhettek ki a Kárpát-medence egész területére egy-egy adott időpillanatban. Ennek oka az, hogy Földünkön minden élőlény meghatározott környezeti igénnyel -70-