Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Kovács Anna: „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” (A forradalom és szabadságharc érzlemi-lélektani közállapotának krónikája)

S megörökítődnek a nagy események a nógrádi dalnokok, történetírók tapasztalataiban, érzületeiben is: példái a „katonai képességnek, oroszlányi bajnokságnak, önmegtagadás- s önfeláldozásnak" a nagyobb méretű harcokban és a „bámulatra ragadó egyes hőstettekben" is. Krónikáikban másfajta történelem íródik, mint a valót, az eseményeket rögzítő hiteles, tényszerű történelmi munkákban, krónikákban. Az események kiváltotta érzelmi vulkánok lélekrajza tárul fel a költők műveiben, s ebből rajzolódik ki az érzelmi-lélektani közállapotok történelmi krónikája

. Úgy énekeltek, ahogy Bérczy megfogalmazta: „ Vedd a szívet az ész vezéréül -". Az elv a történetírás módszerének , stílusának ellentettje. Valóban az érzelem vezette őket, az értelem ellentmondásosabb, ridegebb, tényszerűbb hangjait nem mondták ki, s később már nem is akarták, mikor az emlékezés legendává vált. De kétségkívül, a kor teljes és igaz képét a kétféle krónika együttesen rajzolja meg. A „szent harc lenyomata", az „egyes hőstettek emléke" így öröklődhet, ezt és így kell az „utódoknak ajándékul átadni". S mikor Tacitusként az események hiteles krónikásai, a krónikaíró nem titkolt személyes érzelmei is a lélektani közállapotok tükre, amelyben egy nemzet lelke viharzik, hullámzik, majd dermed döbbent és bénult fájdalomba . Jelentőségüket, történelmi szerepük kétségbevonhatatlanságát igazolja, hogy akkor vállalták ezt, amikor - ahogy Jókai fogalmazza: „ ... jött a szurony missiója, s az elvitte a poétákat, kit erre, kit arra, kit a csatatérre, kit a politika mezejére, ahol egyformán meg lehet halni a költőnek. Petőfi, Kerényi, Vajda ... Lisznyai a harctérre siettek. A literatúra ment legelöl a vérét pazarolni.'^ A tények, történések ismeretében tétessék történelmi igazság: a poéták „oroszlányi bajnoksága s önmegtagadás-önfeláldozása" nem volt olyan erejű - számtalan esetben -, hogy vérüket pazarolták volna. Bár áldozatai lettek meggyőződésüknek, tevékenységüknek. Lisznyait besorozták a büntetőszázadba, Nagy Iván ettől úgy menekült meg, hogy a Berchtold család házitanítójaként külföldre távozott, Madáchot börtönbüntetésre ítélték, Bérczy mint „megbízhatatlan" hónapokig bujdosik. Bérczy Károly és Nagy Iván a szabadságharc leverése után, az 50-es évtized idején megírják utolsó verseiket, s a költészettől elbúcsúzva más közéleti szerepekben, önkifejezési területeket keresve maradnak használni akaró polgárai a nemzetnek. S ebben az időszakban érik be, teljesedik ki Madách Imre politikusi és művészi pályája. Addig „lelkük istene": „a szabadság, jogegyenlőség, függetlenség" rajongó eszméinek megvalósítása az irányadó szavaikban és tetteikben a politika mezején a közélet küzdőterén és a csatatéren is. Lisznyai Kálmán költő az, a nógrádi csoport tagjai közül, aki a legsajátosabb következetességgel marad önmaga a történelmi sorsfordulók áradatával sodortatva. BÉRCZY Károly (0) számára igazi tragédiát jelentett, hogy rajongott eszméinek megvalósításától távol kellett maradnia. 1840-től Széchenyi mellett szolgál hűen a Márciusi Ifjak szelleméhez. Ám a szabadságharc utolsó hónapjaiban még ezt a szolgálatot sem tudja ellátni: távol a politika mezejétől, súlyos szívbajából gyógyulva éli át a vereséget. Amiben fizikuma meggátolja, szellemében szárnyalva pótolja; együtt létezve-lélegezve követi a nemzettel a harc eseményeit, fordulópontjait. Versei 1846-tól 1849-ig követik a közélet változásait; 1848-ban válik a „szabadság - szerelem" az ő költészetének is irányadójává. -87-