Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)
Események – eszmék, katonák, polgárok 1848–1849-ben. Tudományos konferencia Salgótarjánban - Kovács Anna: „Harci pacsirták, hadi Tacitusok” (A forradalom és szabadságharc érzlemi-lélektani közállapotának krónikája)
Madách Imre és a történész Nagy Iván a század második felében emelkedik az irodalmi és a tudományos élet alkotói magaslataiba, bár a forradalom és szabadságharc ideje alatt, ha nem is az irányítók között, teljesítik „honfiúi kötelességeiket": Madách többek között megyéje hadbiztosa Nagy Iván katona-honvéd, őrmester, hadnagy- a harcok során mindvégig. (4) A „harci" vagy „hadipacsirták" kifejezés Jókai Mór leleménye. >y A kormány ugyan küldött minden hadparancsnokhoz egy-egy tollforgató poétát, hadi tudósító címmel (én elneveztem őket „hadi pacsirtáknak"), akiknek ott jó dolguk volt, együtt vacsoráltak a táborkarral, de hogy valaha egy közülök valami tudósítást küldött volna a magyar kormánynak, ana ugyan nem volt eset. " - írja visszaemlékezésében/'* Arra a tényre utal itt, amiről korábban részletesebben 1849. június 5-én az Esti Lapok hasábjain is értekezett. „Hadjáratunkban annyi nagyszerű, annyi költői lélek van, hogyha valaki azt mind följegyezné, egy új odysseát írhatna belőle... pegazus huszáraink már idestova három hónap óta élnek valahol és annyit se tudunk felőlük és énekeikről mintha kútba estek volna. " „Harcipacsirták, megnémultatok-e?" (f>) Jókai Mór nagyon is konkrét történelmi szituációban, számonkérő jelleggel alkalmazta ezt az elnevezést, ám valójában a romantika egyik kedvelt motívumát használta fel. A pacsirta magasztos líra képe a szabadságért daloló költőnek, s a kép megalkotója maga Petőfi Sándor. Idézhetnénk az 1845-ös költői versenyt /Kerényivel és Tompával/, amelyben Petőfinél a madárdal a szabadság kozmikus himnusza, de A csalogányok és pacsirták /1846/ című versében kiteljesedett, egyértelmű költői tartalmat nyer a képi motívum: „A hajnal közeleg; Most a világnak Nem csalogányok, Hanem pacsirták kellenek. " A Pacsirtaszót hallok megint pacsirtája 1849 márciusában Erdélyben a nyugodalmas, harmonikus, szerelemmel, költészettel és reménnyel teli élet vágyódó dalát zengi. A forradalom idején az események megörökítését - jelentőségüket tudva és átérezve Petőfi szavaival sürgette a nemzedék: „Magyar történet múzsája, Vésőd soká nyugodott, Vedd föl azt s örök tábládra Vésd föl ezt a nagy napot." /15-dik március, 1848. Petőfi/ „írjunk mémoire-okat" - követelte Vasvári is. A hadtestekhez krónikaíróként kiküldött tollnokokat Mészáros Lázár jóízűen élcelődve nevezte magyar „Tacitusoknak". Hogy mi előzte meg az Országos Honvédelmi Bizottmány felhívását, mikor és ki vetette föl a hadtörténeti jegyzők kinevezésének szükségességét - a gondolat születéséről keveset tudni, még az érdekeltek írásai sem árultak el semmi közelebbi részleteket. 1849-ben a szabadságharc vezetői elérkezettnek látták az időt az események minél alaposabb dokumentálására. A polgári személyek haditudósításai már a szerb fölkelés óta tekintélyes terjedelemben jelentek meg az egyes napi- és hetilapokban, - az OHB szervezetszerű keretet kívánt adni ennek a dokumentációnak meggátolva az ál-, vagy téves hírek dezinformációs áradatát és ébren tartva a közérdeklődést, közszellemet. A hadtörténeti jegyzőnek kinevezettek mindegyike a szabadságharc fiatal, radikális értelmiségéhez tartozott. (7) -86-
