Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXII. (1998)

Tanulmányok - Természettudomány - Hír János–Kókay József–Mészáros Lukács–Venczel Márton: Középső miocén puhatestű és gerinces maradványok a sámsonházi Oszkoruzsa-árokból

Egy nyaktájéki-, két hátcsigolya (egyik példánynak teljesen hiányzik az idegívszára, míg a másiknak csak az elülső része maradt épen) és egy töredékes osteoderma került elő. A csigolyák procoel típusúak és viszonylag kis méretűek (a nagyobbik hátcsigolya centrumának hossza mindössze 2,32 mm). A csigolyacentrum hasi oldala lapított, két szubcentrális nyílással, a két oldalsó széle pedig többé-kevésbé párhuzamos egymással. A synapophysisek kiugróak és tojásdad alakúak, míg az izületi vájat és az izületi bütyök hát -hasi irányban lapított. A háti oldalon megfigyelhető tövisnyúlvány első harmada alacsony gerincre redukálódott. Az osteoderma viszonylag kisméretű, pereme enyhén lekerekített, és külső felületét egy alig kiemelkedő csontléc szeli át, két oldalán finom ornamentációval (apró kiemelkedések és bemélyedések váltakozásával). Az Anguis nemzetség Európában már a felső eocéntói kezdődően ismert és a Pseudopus-Ophisaurus evolúciós vonaltól jól elkülönülő Ophisauriscus-Anguis fejlődési vonalhoz tartozott (SULLIVAN 1987). Európában ez utóbbi nemzetség egyetlen ma élő faja az Anguis fragilis (törékeny kúszma), amely az Ibériai-félsziget délnyugati csúcsát leszámítva az egész kontinensen elterjedt. Serpentes família: Colubridae OPPEL, 1811 (siklófélék) subfamilia: Colubrinae ÓPPEL, 1811 genus: Coluber LINNAEUS, 1758 Colubersp. (8. ábra: A, B) Az öt töredékes, különböző méretű, és a gerincoszlop más és más tájékáról származó törzscsigolya közül valamennyi magán viseli az alsó- és középső miocénből jól ismert nagyobb termetű Coluber fajok morfológiai jegyeit (pl. С dolnicensis, C. caspioides, С suevicus). A legnagyobb példány centrumának hossza eléri a 8,08 mm-t, míg a szélessége a 7,62 mm-t. A csigolyaív enyhén kiemelkedő, a tövisnyúlvány - bár egyik példányon sem maradt meg egészen, feltételezhetően magas volt, a paradiapofízisek többé-kevésbé egyenlő hosszúak, a zygosphene elülső széle megközelítőleg egyenes, míg a hemális él hát-hasi irányban lapított, és hátrafelé enyhén kiszélesedő. Ez utóbbi képződmény egyes példányokon az izületi vájat mögött lépcsőszerűen kiemelkedő, hasonlóan a C. dolnicensis-hez. Az adott fosszilis anyag alapján közelebbi meghatározásra nem nyílik lehetőség. A nagytermetű Coluber-fajok jól ismertek az európai korai miocéntói kezdődően (SZYNDLAR 1987, 1998, SZYNDLAR et SCHLEICH 1993, SZYNDLAR et BÖHME 1993) Colubrinae indet. Egy viszonylag kisméretű, de kifejlett egyedhez tartozó - hát-hasi irányban lapított csigolyaívű - törzscsigolya, viszonylag hosszú, de alacsony tövisnyúlvánnyal (a tövisnyúlvány középtája ép maradt) a fentebb leírt fajhoz képest lényeges morfológiai eltérést mutat. A centrum mérsékelten hosszú, a hemális él lapított, a parapofízisek a diapofízisekhez képest kifeje-180-