Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - K. Peák Ildikó: Ideológia, politika, művészet összefüggései Salgótarjánban (1950–1980)

megfogalmazásmódtól azonban a továbbiakban sem lehetett eltérni. A hatvanas években készült alkotások azonban egyre inkább eltértek a szocialista realizmus bevált kliséitől, a közérthetőségtől, így azokat, s az új ideológiát egyaránt magyarázni kellett. E tárgykörben több cikk látott napvilágot a megyei napilapban is, melyek közönség és művészet kapcsolatának erősítését, művész-közönségtalálkozók létrehozását szorgalmazták.

<12) Ha nem kívánunk részletekbe bocsátkozni, Salgótarjánban a hatvanas évek folyamán megnyíló képzőművészeti rendezvényeket - a gyakori egyéni kiállítások mellett - jellegzetességeik alapján négy nagy csoportba sorolhatjuk. A bemutatók sorának gerincét a különböző szervezeti, csoportos tárlatok alkották (a periodikusan ismétlődő területi kiállítások, a Stúdió téli kiállításai, a rajzpedagógusok évenkénti bemutatkozásai, 1968-tól, majd az Országos Zománcművészeti Kiállítás 1969-től, s alkalomszerű csoportos rendezvények). Jellegzetes alakulatai voltak a kor képzőművészeti életének a különféle tematikus tárlatok, melyek elsősorban ideologikus töltetet hordoztak, mint a József Attila Művelődési Központban, a Képcsarnok rendezésében 1961 tavaszán megnyílt, a Munka dicsérete címet viselő kiállítás. Külföldi kiállításokról - természetesen kizárólag szocialista országokból - viszonylag keveset tudunk Salgótarjánban. Az ideológiai tartalom miatt is ki kell emelnünk közülük 1968 őszén a fiatal szovjet képzőművészek bemutatkozását, mely a lenini komszomol fennállásának ötvenedik évfordulójához kötődött. Fontosabbnak kell tekintenünk az 1965 novemberében, a Nógrád Megyei Tanács nagytermében megrendezett kiállítást, melyen közép-szlovákiai képzőművészek fiatal generációja mutatkozott be. A kiállított anyag túlnyomó része a város közönsége számára szokatlan, viszonylag „avantgárd" szellemben fogant, mely a kortárs kritikát a „formalizmus, üres modernkedés" kárhoztatására késztette. E tárlatot - talán a kedélyek megnyugtatása érdekében is - a szlovák képzőművészet hagyományos vonásait hangsúlyozó kiállítás követte. E két rendezvény vált tulajdonképpeni alapjául a későbbi közép- szlovákiai művészeti kapcsolatoknak. A fenti rendezvények mellett tovább folytatódott a reprodukciókat bemutató kiállítások sora a TIT és a Műcsarnok rendezésében. E tárlatok azonban fokozatosan a megye községeibe szorultak ki. E viszonylag gazdag, sokszínű kiállítási programot - különösen a kultúrcentrum határozatot követően - ismeretterjesztő előadások sorozatai, a művészetekhez kapcsolódó klubok egészítették ki. Az elsők - mint az 1960-ban létrejött bányászakadémia s a Bányász Művelődési Otthonban 1961-től működő Művészbarátok Klubja - elsődlegesen a szocialista ízlésnevelésre, a kispolgári dekadencia, a giccs és a valódi művészet megkülönböztetésére helyezték a hangsúlyt. A későbbiek - az 1964-ben megalakult Értelmiségi Fórum, az 1965-ben induló Művészklub s az 1966-tól a TIT szervezésében működő Művészeti Fórum - programja a korábbiaknál nagyobb igényű, színvonalasabb volt; elsősorban a város értelmiségét célozva meg. Impozánsnak is tűnhetne e felsorolás, ha nem tudnánk, hogy e fórumok gyakorlatilag csupán egy-két évig léteztek -, érdektelenség következtében a hatvanas évek végén megszűntek. Összevetve az ötvenes évek kulturális életével, a fentiekből is szembetűnő az ugrásszerű változás a hatvanas évek salgótarjáni képzőművészeti közegében. Köszönhető volt ez egyrészt -78-