Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Dobrossy István: A városfejlesztés stratégiai kérdései Miskolcon a kiegyezéstől a trianoni döntésig

tés, de alkalmas arra, hogy megválaszolható legyen a kérdés: Miskolcon készültek-e s ha igen, hogyan valósultak meg a városfejlesztés-városépítés stratégiai elképzelései, tervei, ezek mennyire jellemzői egy-egy polgármester tevékenységének. 1873-1950 között Miskolc város önkormányzatának élén 12 polgármester váltotta egymást. Közülük három neve (Losonczi Farkas Károly, Soltész Nagy Kálmán és Szentpáli István) a városi önállóság megszerzésével, ismét három neve (Szentpáli István, Hodobay Sándor és Gálffy Imre) Miskolc egyetemi várossá fejlesztésével, az 1925-1950 közötti időszak hét polgármesterének neve pedig az amerikai un. Speyer-bankkölcsön tehertételével, a városrendezés érdekében történő felhasználásával és visszafizetésével kapcsolódott össze. Valamennyiőjük munkásságát pedig egyetlen cél elérése hatotta át és jellemezte, s ez a felső-magyarországi főváros, az ipari-kereskedelmi-kulturális-idegenforgalmi központ, az avasalji metropolis, vagy a „magyar Ruhr-vidék", összességében Nagy-Miskolc megteremtése volt. Szakmai felkészültségtől, politikai hovatartozástól függetlenül valamennyi polgármesternek ez volt a fő célja, erre épültek - jól, vagy rosszul - a tervezés és irányítás elképzelései, stratégiája. A város polgármesterei évente írásos jelentést adtak közre az önkormányzat működéséről, eredményeiről. Ilyen volt a „Miskolcz város jövője" cím alatt 1906-ban megjelent munka. A polgármesteri székfoglalók, évi közgyűlési beszámolók és jelentések hagyományosan hat-hét nagy témakört érintettek. A város helyzete, jogi státusa 1909-1910-ig volt központi kérdés, a város adott állapota (folyóvizek, utak-hidak, köztisztaság, közvilágítás, városrendezés) mindig szerepelt. A 19. század végi városrendezési terv részbeni megvalósításával, (majd újak készítésével) lett Miskolc az 1960-as évekre az „átépülő magyar város" példája. Az ipar-kereskedelem- mezőgazdaság témaköréből kiemelkedett a Zsolcai kapui vasúti csomópont és ipari központ fejlesztése, a vízi és vasúti megközelítés megteremtése. Évtizedeken keresztül kiemelt feladatként kezelték a Sajó hajózhatóvá tételét, s Miskolc-Debrecen között az építendő polgári Tisza-hídon át a közvetlen vasútvonal kiépítését. Az egészségügy, lakás, közélelmezés témakörének kiemelkedő stratégiája, a máig új elemekkel szolgáló városi szociálpolitika kialakítója, s részben megvalósítója Nagy Ferenc polgármester (1912-1917) volt, akiből közélelmezési miniszter lett. A kulturális élet fő kérdése pedig Miskolc iskolavárossá fejlesztése volt, s már a századfordulótól visszatérő kívánság a város megtartó erejének növelése, amely hol sikerült, hol nem, de aktualitásából a mai napig nem veszített. A városirányítás stratégiai fontosságú elemeiből évszázadokra visszavezethető Miskolc jogi státusának tisztázása, ami egyet jelentett a diósgyőri koronauradalomtól történő elszakadással, a földesúri terhek megváltásával. A kísérletekre a 18. századtól számos példát ismerünk. A kudarcokban megedződött város végül is 1877-ben mondhatta el, hogy megvásárolta a korábbi uradalmi épületeket, s a kisebb királyi haszonvételi jogokat. A megváltási összeg 1877-ben jelent meg az országgyűlés által jóváhagyott költségvetés bevételi oldalán, s ez az aktus jelentette az ügy tényleges lezárását. Ekkor mondták ki, hogy „Miskolcz városában a magyar szent korona tulajdonát képezett földesúri jogok és az ahhoz tartozó épületek megváltása bekövetkezett, ezek az objektumok és jogok a továbbiakban Miskolc város közösségét illetik meg." A megye és a város érdekei ezen a ponton élesen eltérőek voltak; s mivel a megye testesítette meg a másodfokot, érthető, hogy a város kérelmét folyamatosan leszavazták, elutasították. Még Lévay József is mereven elzárkózó volt, s mint megyei főjegyző a belügyminiszterhez írt levélben a következőképpen fogalmazott: „Miskolcz rendezett tanácsú város kérelmét nem pártoljuk, kérnünk kell excellentiádat, hogy annak érvényrejuttatását a maga részéről szintén ellenezni, s így vármegyénket egy eléggé nem indokolt s életképességünket is koczkáztató érzékeny megcsonkítástól megóvni méltóztassék." -58-