Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Tanulmányok - Salgótarján a 20. században. Település- és társadalomtörténeti konferencia - Dobrossy István: A városfejlesztés stratégiai kérdései Miskolcon a kiegyezéstől a trianoni döntésig

Nem volt kétséges, hogy a nemesi vármegyével szemben a polgári fejődés útját választó város képviselte a koncepcionálisan helyes utat. Mindezt azzal együtt, hogy megváltva a földesúri jogokat, a megváltási összeg sokszorosát fordíthatta, használhatta fel a város fejlődése-fejlesztése érdekében. Ez az út, - a megváltás és az önállóság között - pontosan három évtizedig tartott. Az elérése érdekében 1877-1907 között végzett munkát - amelyet minden polgármester következetesen képviselt - a várostörténet meghatározó fejezetének tekintjük. A megváltás és a városi önállóság elérésében, kivívásában a nagy stratéga Horváth Lajos, Miskolc 23 éven keresztül országgyűlési képviselője volt. Érthető tehát, hogy amikor Miskolc elnyerte az önálló törvényhatósági jogot, Horváth Lajost díszpolgárává fogadta. (Igaz ugyanekkor Lévay Józsefet is. Ők ketten egyébként e kérdésben vallott nézeteik ellenére halálig tartó jó barátok voltak.) Egy település történetében, annak közigazgatási-jogi státusát, helyzetét, megítélését követően kiemelkedően fontos kérdés a település külső megjelenése, a város arculata. A városépítés, városrendezés Miskolc esetében az 1894. évben megfogalmazott első városrendezési tervtől a mai napig alapvető kérdés. Egy bő évszázad elteltével is úgy tűnik, hogy az első városrendezési terv volt az, amely fő vonalaiban meghatározta a város arculatának, úthálózatának, beépítettségének alakulását! Az ekkor elfogadott és több évtizedeken át használt városrendezési terv elemzése a városépítészek feladata. Ami viszont azonnal szembetűnik a térképről, az a hosszú távon történő, nagyvonalú tervezés, gondolkodás. Egy ma is elfogadható, sőt részleteiben máig aktuális stratégiát adtak Miskolcnak egy évszázaddal ezelőtt. Más vonatkozásban figyelmet érdemel, hogy a terv elfogadása után megjelenik, és tudatosan használt fogalommá válik az „Új-Miskolc" megjelölés. Az „Új-Miskolc", mint Felső-Magyarország tervezett központja változik át még a századforduló előtt „Nagy-Miskolc"-cá, tehát a miskolci Nemzeti Bizottság 1944. december 27-én hozott határozata, amellyel Diósgyőrt, Hejőcsabát, Görömbölyt és Tapolcát Miskolchoz csatolva létrehozta „Nagy-Miskolc"-ot, már a múlt század végén igényként fogalmazódott meg a város vezetőiben. A Miskolcnak szánt régió-vezető szerepre tudatosan készültek elődeink. A kereskedő várost, ipari-kereskedő várossá, a kultúra és az idegenforgalom központjává kívánták fejleszteni. Ennek az elképzelésnek volt része a Zsolcai kapui ipartelep kialakítása. A Felvidéken át a fővárossal kialakított vasúti összeköttetés mellé társult egy másik elképzelés a 20. század elején. Ez lett volna Tokaj és Tiszafüred között az egyetlen vasúti és közúti híd. A gondolat a Sajó hajózhatóvá tételével hasonló időben bontakozott ki, de nem ez jelentette bukását. A Felvidék és az Alföld árucsere kapcsolatában a Miskolcon kidolgozott stratégia szerint nemcsak a vasúti, hanem a vízi, folyami összeköttetésnek is nagy jelentősége volt. A Sajó hajózhatóvá tétele a 20. század első éveiben vetődött fel, s 1910-ben nemzetgyűlési, azaz parlamenti döntés született a megvalósíthatóságról. A háborúk, s a határokat megváltoztató politikai történések után a téma rendszeresen visszatért még a 20. század második felében is. Az 1960-as években került le véglegesen a napirendről a Sajó hajózhatóvá tétele, illetve annak szükségessége. A bevezetőben említettem, hogy Miskolc egyetemi várossá fejlesztése több polgármesteri ciklust fogott át, s végül Gálffy Imre polgármestersége idején a városnak ez az elgondolása, stratégiai terve megvalósult. Az egyetemi várossá válás, vagy „fejlődés" pontosan kidolgozott és szerves része volt a Nagy-Miskolc koncepciónak. Megvalósítására az önálló törvényhatósággá válás után, 1907-1909-től már érdemben kerülhetett sor. Erről a tudatosan és következetesen -59-