Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Maga János Konferencia, Balassagyarmat - Palázdi-Kovács Attila: Manga János, a palócság tudósa (zárszó helyett)

XXI. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1996-1997 NÉPRAJZ ETHNOGRAPHIE Manga János, a palócság tudósa (Zárszó helyett) Paládi-Kovács Attila Manga János, Bodrogi Tibor, Vincze István és Diószegi Vilmos, akikkel együtt vehettem részt az Ortutay Gyula által vezetett intézeti értekezleteken az 1969-et követő néhány évben, gyakran ugratták Ortutayt újabb előszavai és utószavai megjelenése alkalmával. Azt kérdezték tőle, hogy mikor ír ezek helyett inkább „középszó"-kat. Manga János és említett kollégáink szívesebben írtak eredeti kutatásokra alapozó, új eredményeket felmutató tanulmányokat abban az időben, mint az igen elfoglalt Ortutay, s nem sokra tartották az elő- és utószó műfaját. Talán innen ered húzódozásom attól, hogy zárszót, utószót közöljek a Manga János életművét elemző írásokhoz kapcsolódva. Manga János tudományos életműve nemcsak eredményeit, mennyiségét tekintve mondható gazdagnak, hanem fő vonulatait, tematikai változatosságát vizsgálva is feltűnően sokrétű. Éppen ezért lenne nehéz egyetlen címszóval jellemezni egész munkásságát. Dömötör Tekla „a magyar nép művészetének sokoldalú kutatója"-ként méltatta Manga Jánost a róla közölt nekrológ első mondatában (Ethnographia 1977:574). Való igaz, hogy e munkásság jelentős hányada a népművészet különböző ágaihoz kapcsolódott. Más felől azt is látnunk kell, hogy Manga János figyelme messze túlterjedt a népművészeten, sőt a folklórműveltségen is, s egységben látta a falusi társadalmat annak anyagi műveltségével, az életviszonyokat a folklórral, a múltat a jelennel. Legalaposabban szülőföldjét, Hont, Nógrád tájait, s a vele szomszédos északi megyéket, azok népét ismerte. Amennyiben jogosult Illyés Gyula nyomán Györffy Istvánt „a magyar nép tudósa"-ként emlegetnünk, úgy joggal nevezhetjük Manga Jánost „a palócság tudósának". Benne is a magyar nép, annak északi ága „vált tudóssá". Olyan mélyen gyökerezett e honti, nógrádi parasztságban, hogy azt mindenkinél jobban, belülről ismerte. Manga János „regionalizmusa" a kortársak közül Bálint Sándor szegedi vagy Balogh István debreceni, hajdúsági kötődésével állítható párhuzamba. Akkor is „palóc" maradt, amikor a dunántúli vagy az alföldi pásztorművészetet elemezte vagy a szlovák atyafiak között forgolódott. Nyitra és Bars megyei kutatásaira és szlovák néprajzi tárgyú munkáira gondolva, nevezhetnénk a Felföld, az északi terület tudósának is. Dömötör Tekla négy fő kérdéscsoportot, négy nagy tárgykört emelt ki Manga János tudományos életmüvéből. Ezek közel azonos súllyal, csaknem egyenlő terjedelemben vannak jelen publikációs tevékenységében. Lényegében ezt az arányosságot tükrözi a mostani évfordulós konferencia első négy előadása is. A tárgyalkotó népművészet, s azon belül a pásztorművészet, a fafaragás egész pályafutása alatt foglalkoztatta. Másik fő tárgyköre a népzene, népdal és a népi hangszerek világa volt. Jórészt neki köszönhető a nyitrai, honti, nógrádi archaikus dallamkincs, rítusénekek rögzítése, a palóc dudák és dudások megörökítése. A harmadik kérdéskör a magyar-szlovák együttélés, a két népi kultúra érintkezése, kölcsönhatása. Fontosnak tartotta a hazai szlovák népi kultúra leírását, dokumentálását. Terepmunkát, adat- és tárgygyűjtést fő-221-