Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXI. (1998)

Maga János Konferencia, Balassagyarmat - Palázdi-Kovács Attila: Manga János, a palócság tudósa (zárszó helyett)

ként a nógrádi, pesti, honti szlovák falvakban végzett. Vanyarci monográfiája a legjobb példa arra, hogy nem elégedett meg egy-egy szűkebb téma és csupán a jelen leírásával. Negyedik nagy tárgyköre a népszokások, azon belül is elsősorban a jeles napokhoz kapcsolódó szokások kimeríthetetlen kincsesbányája volt. Zoboraljától Gömörig, Szepesig nyomozta az északi népterület ünnepi szokásait. Rítusénekek, lakodalmi énekek, szentiváni énekek sokaságát örökítette meg, mindig együtt vizsgálván a szöveget és a dallamot. A Nyitra megyei Menyhe ünnepi szokásairól írta doktori értekezését Viski Károlyhoz (1942), majd jó negyedszázaddal később közreadta az „Ünnepek, szokások az Ipoly mentén" с monográfiáját is (1968). Ezek a kötetei, de még leíró dolgozatai és összehasonlító elemzései is pótolhatatlan forrásai a magyar népszokások és a népi rítusköltészet kutatásának. Kutatói életművek értékelése kényes feladat. Többféle megközelítés, értékrend és mérce létezik, minek következtében az ítéletek is erősen különbözhetnek. A teóriák és modern módszertanok felől közelítve Manga János egész életműve kicsinyelhető, lebecsülhető. Köztudottan kerülte az ismeretelméleti bölcselkedéseket, a kultúrfilozófiai általánosságokat. Egy-két kísérletét (pl. A hasznosi tömegpszichózis с dolgozatát, Ethnographia 1962.) nem számítva kerülte a pszihologizálást és az esztétizálását is. Kortársai közül ezért többen lekicsinyelték, empirikus szinten mozgó, provinciális kutatónak tekintették. Manapság a kulturális antropológia és a szociálantropológia még kevésbé tud bármit is kezdeni ezzel az életművel. Manga János egész élete folyamán azzal a klasszikus néprajzi szemlélettel dolgozott, amit Viski Károly és Kodály Zoltán műveiben, felfogásában követendőnek talált, s amivel kortársainak többsége is végezte kutatásait. Lokális és regionális keretezésű munkáiban sem a provincializmus, hanem a távoli összefüggéseket is szem előtt tartó alaposság, módszeresség jellemezte, a minél teljesebb dokumentálás szigorú profizmusa. Feltárt anyagát sohasem önmagában szemlélte, hanem funkcionális és művelődéstörténeti kapcsolatait, tágabb érvényességét kereste. Különösen népszokás és népzenei tárgyú kutatásaiban izgatták az interetnikus kapcsolatok, s szlovák nyelvismerete révén főként a magyar-szlovák relációban vállalkozott összehasonlító elemzésekre. Nem szorítkozott az elérhető irodalomra, maga is bővítette az összehasonlítás lehetőségeit a hazai szlovákság recens és történeti folklórhagyományainak, szokásvilágának felkutatásával. Manga János és nemzedéke még pontosan tisztában volt azzal, hogy a néprajzi kutatás (mint minden más tudományos kutatás) célja a társadalom szolgálata. A kutatómunka nem válhat öncéllá, nem lehet karriervágy, anyagi haszonszerzés vagy tudósi hiúság eszköze. Manga János szeme előtt nem a túlságosan elvont, nagybetűs „társadalom", hanem az általa közelről ismert népi közösségek, a palóc és dunántúli pásztorok, a palóc és szlovák parasztok, bányászok és más kétkezi emberek képe lebegett. Munkáját szolgálatnak tekintette. Kötelességének érezte, hogy a szülők, nagyszülők letűnőben levő világát megörökítse. Életközelsége, gyakorlatiassága nagyfokú szerénységgel párosult. Mindenkinél jobban tudta, hogy milyen parányi részét tudja hitelesen leírni, megörökíteni annak a világnak, amelyikbe beleszületett, s amelyet olyan közelről ismert. Ez az évfordulós megemlékezés alkalom annak felmérésére is, vajon jól sáfárkodunk-e Manga János hagyatékával. Feladatunk nem merülhet ki abban, hogy közel húsz év múltán kiegészítjük a nekrológok megállapításit, s kísérletet teszünk Manga János tudománytörténeti helyének kijelölésére. Fontosabb lenne a hagyaték kamatoztatása napjaink és a jövő nemzedékek számára. A feladat többrétű, s csak kisebb részletekben elvégezhető. Fontos lenne mielőbb teljessé tenni Manga János publikációinak jegyzékét, kiegészíteni a posztumusz megjele-222-