Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Irodalomtörténet - Praznovszky Mihály: Irodalmi muzeológia – irodalmi kultusz

XX. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 IRODALOMTÖRTÉNET LITERATURGESCHICHTE Irodalmi muzeológia - irodalmi kultusz Praznovszky Mihály Mindannyian a Nemzeti Múzeum raktáraiból bújtunk ki! Egy jeles gondolat elferdítésével utalunk arra a tényre, hogy Magyarországon a múzeumok - legalábbis a nemzeti gyűjtemények - megszületése az első, mindmáig a legfontosabb intézmény kialakulásának a következménye. így állhatott elő az a furcsa helyzet, ámbár a drámairodalomból tudjuk nem is olyan szokatlan, hogy a gyermekek kifosztották a szülőt. Mára a Nemzeti Múzeum majdhogynem egygyűjteményű intézmény maradt s mellette minden szakmai vonatkozásában megerősödve, élnek a társintézmények, amelyekben a magyar néprajz, iparművészet, képzőművészet, irodalomtörténet stb. jelentős értékeit őrzik. A Nemzeti Múzeum 1802-es alapításától kezdve mindenki, aki kapcsolatba került ezzel az intézménnyel, a kor hevületének szintjén fogalmazta meg ideáit, elképzeléseit általában a múzeum szükségességéről, feladatairól, hatásáról. Ámbár nem minden esetben voltak ezek vágyak, bizonyos történelmi pillanatokban a múzeumi gyűjtés, bemutatás nagyon is valóságos nemzeti érzelmeket, cselekvési lehetőségeket tükrözött vissza. Pulszky Ferenc még nem volt a Nemzeti Múzeum igazgatója, amikor nemzeti értékeink megmentéséről, a tárgyakban megnyilvánuló, a múltat a jelennel összekötő kapcsolatról értekezett, mondván, ezek az emlékek kötik össze az időket, a hajdanvoltakat és a jelenlegieket s ezeknek megmentése, megőrzése és bemutatása a nemzet kötelessége. Figyelmeztető szava egyúttal a tárgyak veszendőségének veszélyére is utal: „Ki legkisebbet is közülök elront vagy elveszni hagy, a múltnak dicső palotájából egy követ tört ki, s tulajdon állásának alapját megrongálta, mert ha magasan állunk, csak a múlt az, mi bennünket felemelt, mit lábunkkal taposni nem kellene." E fontos s aktualitását soha el nem veszítő s olyannyira figyelembe nem vett gondolatot Kubinyi Ágoston múzeumigazgató egy másik, nem kevésbé súlyossal egészítette ki. A megőrzés mellett utal a felhasználásra, a bemutatás fontosságára, annak hatására s az így megszülető ismeretek beépülésére mind a tudományba, mind az általános műveltségbe. Szavai szerint ezek a gyűjtemények tükör kell, hogy legyenek a nemzet minden tagja számára. Azért, hogy: „történetíró, archeológ, természetvizsgáló, mezei gazda, bányász, iparúző, művész stb. első tekintettel alapos tudomást szerezhessen szakához tartozó minden tárgyakról, és ezen tekintetből minden gyűjtemény úgy felállítandó, hogy ne csak a szemnek szolgáljon gyönyörül, hanem mindenki, kivált a szakértő, könnyen mozdíthassa annak használatával kitűzött célját és vállalatát elő."" Igaztalanok lennénk, ha nem mutatnánk rá, hogy e célok és elképzelések állandósága mellett a magyar múzeumügynek van egy másik állandósult jellemzője is, amely ugyanígy a Nemzeti Múzeumhoz köthető, mint a gyűjteménygyarapítás és a közreadás alapeszméje. S ez nem más, mint a szegénység. Éppen Arany János írta le azt a kifejezést, amely olyan sajnálatosan aktualizálható mostanában s amely így minősíti a hazai gyűjteményeket: „A nemzet cifra koldusa a múzeum." Példatárát a Nemzeti Múzeumból veszi: nem jut pénz a gyűjteményfejlesztésre, csak a magánosok vesznek műtárgyat a múzeumnak ajándékként, nincs az épület megóvva, a víz befolyik, kerítése hiányzik, a tárgyakat rosszul mutatják be, nincsenek magyarázó feliratok és a teremőrök is olyan gorombák, hogy a látogatónak inába száll a bátorsága a visszatérés gondolatától. Ez volt a magyar múzeumügy történetének első szakasza, amelyben ezért a pozitív jelenségek még erősebbek voltak, mint a kellemetlenségek. A második szakasz a kiegyezés utáni évtizedekkel nevezhető meg. Akkor, amikor először a Szépművészeti Múzeum válik ki a Nemzeti Múzeum gyűjteményéből, majd az Iparművészeti és így tovább. Akkor, amikor szerte az országban jelentős társadalmi erő segítségével - gondolva itt a törté95