Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: Szénbányászat a Kürtös-patak völgyében

nyi, Zagyva, Pálfalva és Sztracin községek nagyobbszerű bányáival. A piac, mint termelési ösztönző azonban messze esett a kitermelés helyétől, a helyi ipar pedig korlátozott felvevő kapacitással rendelkezett. A szállítási útvonalak elhanyagoltsága pedig közismert volt Nógrádban. Ezeknek a negatív tendenciáknak az ellenére kibontakozott ezen a területen is a barnaszénbányászat, magánhordva a kor minden megoldásra váró problémáját. Salgótarján és Nagykürtös szénvagyona a gömöri nyersvastermelők terveiben közösen szerepelt, miután 1861-ben kedvező lehetőséget szerettek volna teremteni maguknak a várható vasipari konjunktúrában. Tervbe vették egy finomító vasgyár létesítését a nógrádi barnaszénmedence egy arra alkalmas pontján. A kiküldött társulati tagok ténymegállapítása szerint: „Nógrád megye igen terjedelmes kőszénmedencén fekszik (...) Ezen medence főpontját Nógrádban Nagykürtös és Salgótarján képezik. Előbbi termékeny tót lakosságú vidék, munkaképes és szorgalmas néppel és nagy marhaállománnyal. A nagykürtösi telep 5-7 láb vastag, de silányabb, mint az ózdnádasdi, míg a salgótarjáni 6-7 láb vastag, kitűnő minőségű." Vasgyártásra azonban egyik helyet sem tartották alkalmasnak. Nagykürtöst a szén minősége, Salgótarjánt pedig a közlekedés megoldatlansága és a munkaerő hiánya miatt. A szakvélemény azonban tévesnek bizonyult, mert a Salgótarjáni Vasfinomító Társulat 1868-as alapítása megcáfolta a korábbi vélekedést" Az Ipoly ÉNY-i partján az ún. felsőnógrádi szénterületet morfológiailag alacsony, lekoptatott és felszabdalt dombos vidéknek jellemezhetjük. Barnaszéntelepét, pontosabban lignittelepét a régebbi miocén üledékek felső szintjéhez tartozónak vélték és a gyöngébb minőségét nem a korának, hanem a települési viszonyainak gondolták. Noszky Jenő kutatásai szerint a miocénbe tartozó alsó mediterrán emeletben jelentkezik először faciesváltozás, mely a rétegeket a salgótarjáni típustól megkülönbözteti. A homokos-kavicsos alsó réteg a széntartalmú rétegcsoportnak közvetlen fekürétege. A riolittufa és a kék agyag a középső Nógrádban a kavicsos-homokos rétegek fölé telepedve rendszerint a széntelep feküjét alkotja, itt a felső nógrádi részen csak elvétve található meg. A riolittufára csalányostól DNY-ra (Nagykürtös felé) közvetlenül rátelepült a széntelep. Noszky a széntelepet egyenértékűnek tartotta a salgótarjáni és nyugat-cserháti széntelepekkel. A széntelep barna, rostos, lignitszerű, de aránylag tiszta, mert egy középső, néhány centiméteres homokos rétegen kívül alig van benne említésre méltó agyagos közbetelepülés. Az átlagos vastagságát 1,5-2 m-re becsülte. Kibúvásokban természetesen erősen mállott és félig szenesedett, kovásodott fatörzsek láthatók, aminek alapján a széntelep elterjedését ugyan meg lehetett határozni, de már értékelni nem. A terület déli és nyugati részén végzett fúrások töréseket és vetődéseket tárnak fel. Az alsó széntelep feletti homokos fedőréteg után 20-25 m-re egy másik, vékony széntelep is ismeretes, gyakorlati érték nélkül. A kutatások alapján Noszky hasznosíthatónak a széntelepet fedő kvarchomokot tartotta, valamint a lignites barnaszenet, melynek eddigi kutatásai nem jártak kielégítő eredménnyel. Mint írta: „lehetősége megérdemli a figyelmet". A nagykürtösi (Velky Krtis) szénbánya A nagykürtösi szénterület: Galábocs-Szakál-Zsihlava (Csalányos)-Esztergály-Nagykürtös-Kiskürtös-Szklabonya (Mikszáthfalva)-Zély községek között a 19. századi Nógrád megye nyugati szélén terült el. A széntelepet Foetterle (1866), Hantken (1878) és Bauer (1896) írta le a középső miocén alsó részéhez tartozónak. Gaál István (1905) és (1910) a barnakőszénterületet a régibb miocén üledékek felső szintjébe sorolta, ami a mai értelmezés szerint alsómiocén ottnangi emeletnek felel meg. A neves geológus Noszky Jenő 1916-ban bejárta a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. megbízásából a Kürtös és a Szalatnya-patakok közötti területet, amikor az észak-nógrádi területek szénkutatási munkálataiban vett részt. Papp Károly (1915) után Vitális István (1939, 1940) írt a kérdéses területről. Ismereteink szerint a környéken fellelt lignit-barnaszén kitermeléséhez a szakvélemények birtokában többször is hozzáfogtak. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Vitális István tévesen Messa Jánosnak tulajdonította Schréter (1929) nyomán a szén felfedezését a múlt század negyvenes éveire datálva. Tudomásunk szerint a széntelep feltárója és nem felfedezője volt Messa (Mescha) Károly András. Nagykürtösön kívül, az első világháború kitörése előtt Gaál István további tizennégy község hatá34