Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XX. (1995)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: Szénbányászat a Kürtös-patak völgyében

XX. KÖTET TÖRTÉNELEM A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE 1995 GESCHICHTE SZÉNBÁNYÁSZAT A KÜRTÖS-PATAK VÖLGYÉBEN A nagykürtösi (Velky Krtis) barnaszénterület* Szvircsek Ferenc Az Északi-Középhegységhez tartozó Cserhátban a miocénkori medencék barnaszénvagyona, a hegység déli peremen pedig a pannonkori lignitelőfordulások képezték a bányászat tárgyát. A földtani kutatások ezt az utóbbi szénfajtát Felső-Pannon-Balatoni em.Pliocén, illetve Alsó-Pannon-Kunsági em.Neogén korúnak tartják. Az alsó miocénnek datált salgótarjáni medence szene legnagyobbrészt a Mátra északi, valamint a Cserhát északkeleti részéhez csatlakozik. A Salgótarjántól északnyugat felé húzódó paszta földtanilag még tovább folytatódik a kékkő-nagykürtösi bányamezőben. Kisebb mennyiségű barnaszén és lignit az Ipolyon túl: Óvár, Nagykürtös, Sztracin, Zellő, valamint a Hont megyei Palojta vidékén is előfordul. Mivel Salgótarjántól légvonalban 38 km távolságra fekszik Nagykürtös, Gaál István szerint nem csoda, hogy a „bányász és laikus minduntalan szerves kapcsolatot, összefüggést keresett a két szénterület között, s még nem is oly rég a közbeeső egész terület bányászati objektum gyanánt szerepelt". Salgótarján közelsége miatt egészen bizonyosnak vélték, hogy a barnaszén egészen Nagykürtösig is elhúzódik, s ez adott gyakran alapot a reménykedő vállalkozóknak. A Kürtös-völgyében található szénvagyonról Fényes Elek 1847-ben megjelent munkájában már hírt adott, amikor leírta, hogy „Nagy és Kiskürtösön" kőszén található. A kiskürtösi határban található kőszénről szerzünk tudomást Kacskovics József balassagyarmati nemes kiskürtösi részbirtokának 1847-es összeírásakor: „Nevezetes tőkeképp tekinthető még a kiskürtösi határban a temérdek kőszén, mely máris látható rétegeiben rejlik a határ fele részén, de még eddig míveletlenül."' A szomszédos felsőpalojti birtokán (Hont m.) feltárt szenet 1847-ben már fejtették és Pestre szállítva értékesítették. Ezek után természetesnek mondható, hogy apróbb turkálásoknak se szeri, se száma nem volt, s az elszenesedett növényi maradványok sokszor magukban is elegendő támaszt nyújtottak a kutatások megindítására. A szénmedence bányászatának történetében e két terület feltárása és hasznosítása párhuzamosságot mutat. Míg Windsteig Georg bécsi kőbányatulajdonos és Brellich János vasúti mérnök, bányavállalkozók Salgótarjánban és Kazáron kötöttek 1859-ben kőszénkutatási szerződést a Jankovich-örökösökkel, addig Nagykürtösön Mescha András bányatiszt a közbirtokossággal kezdett hasonló vállalkozásba. Az 1854. évi osztrák bányatörvény hatására több jelentéktelen egyéni kezdeményezés, majd később társas vállalat alakult, melyek működése tiszavirág életűnek bizonyult. A helytörténet szempontjából érdemes felidézni néhány vállalkozói nevet a kezdetekből: Perger Ignác és társa losonci lakosok Karancsberény határában a Kisaranyi-pusztán, Flammer Dávid a baglyasaljai Mikó-birtokon, a Jankovich-örökösök Salgótarjánban Wéber Alajos irányítása mellett, Mátranovakon Csemniczky Ágnes kapott bányanyitási engedélyt. Ismeretesek ebből a korból a bányanyitások Becskén, Somoskőújfaluban, Csákányházán-, Kissztracinban, Karancsalján és Mátraszelén is. A bányakapitánysági és más levéltári forrásokon kívül 1853-tól a nógrádi sajtótudósítások is a bányászat fejlődéséről írtak, amikor megemlítették Fülek és Kékkő vidékének kőszénkincsét: KisaraA tanulmány az OTKA T 014812 számú kutatási támogatás jóvoltából jöhetett létre, része egy nagyobb monografikus feldolgozásnak. 33