Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIX. (1994)

Tanulmányok - Történelem - Szvircsek Ferenc: A Salgótarjáni Öblösüveggyár III.

a gépek, az áramszolgáltatás december 18-án szűnt meg, a kemencék is kihűltek. 1944. december 19én a város minden hadköteles férfi lakosának Losonc felé kellett elvonulnia, de munkások egy része 33 visszaszökött, a másik része csak évek múlva, számban megfogyatkozva került vissza." A magyar-német leszerelőbizottság parancsára a gyárat meg kellett bénítani. A leszerelt géprészeket 5 vagonban a Mühlig Union Toplitz-Schönaui cég címére adták fel. A szállítmány azonban Hohensalzba került, lengyel megszállási övezetbe, és többé nem került vissza. A bénításkor elsőnek az Owens gép került sorra. Leszereléskor Wiesinger Károly fó'mérnök hallgatólagos tudtával (ekkor már a gyár német műszaki igazgatója Kohl Oszwald és Strauss József üzemvezető már eltávozott a gyárból) Májunké Károly főgépész és a szervezett munkások (Andó András, Szalatovics Zoltán, Spalek János, Isdinszki Gusztáv, Hrabecz József, Magyar Sándor, Szabó Sándor és Werbovszki György) a jó motorokat és gépalkatrészeket a IV-es zöld kádkemence alá falazták. A 10 vagon gép helyett csak 5 vagon ment ki a gyárból. Az összes gép és motor megmentésére nem nyílt mód, mégis a háború befejezése után a megmentett gépekből a legfontosabbakat a termelés beindításához biztosítani tudták. 1944. december 25-én a szovjet csapatok elfoglalták a várost, egy nappal később a gyár szovjet parancsnoka Morozov hadnagy lett. 1945. elején Vlkov kapitány városparancsnok, Wiesinger Károlyt bízta meg a gyárigazgatói teendőkkel. A részvénytársaság igazgatósága is megváltozott: 1944. április 26-án az igazgatósági tagok névsorából törölték Deszberg Antal, Garay Károly, lovag Wahl Henrik és Zoltán Frigyes nevét.' 3. A háborút követő munkásellenőrzés időszaka. 1945-1948. A front elvonulása után a csak 70%-os bénítottságú gyárnak több nehézséggel kellett megbirkóznia: összezsugorodott a hazai piac, az export szinte a nullára esett vissza, nyersanyaghiány, szakmunkáshiány csak tovább nehezítette a gazdasági és politikai helyzetet. Ettől az időszaktól számíthatjuk a gyár történetének harmadik fejezetét. 1944. december 29-én a katonai parancsnok utasítást adott a termelés lehetőségének biztosítására. Megalakult az Üzemi Bizottság is azzal a feladattal, hogy üzemképessé tegye a gyárat. A helyreállítás során először a gázgenerátort javították meg, a szénellátás biztosítására a dolgozók hetente, csoportban Mizserfán az elfekvő szenet pakolták a vagonokba, hogy eljusson a gyárba." A gyár a bénítás ellenére tekintélyes mennyiségű üvegáru felett rendelkezett, nyersanyagkészlete az újraindításhoz elegendőnek bizonyult. A szerény gépi felszerelésből arra is jutott, hogy a szomszédos Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt.-nek, a vízválasztói Centrálénak is kölcsön tudtak adni motorokat és dinamókat. Még januárban leltározást végeztek, melyből megállapítható volt, hogy a megmentett készárú mennyisége mintegy 250 vagon. Ezt az árut az élelmezési gondok enyhítésére igyekeztek felhasználni. 1945. március 8-án a vízválasztóról kapott áram segítségével a IV. sz. kádon megindították az üzemet és a termelést csökkentett mértékben fenntartották. Június végéig 745 000 kg fehér öblösüveget termeltek, majd a nyersanyag elfogytával leálltak. Az év második felében megindult az I. sz. fazekaskemence is, év végéig 300 000 kg finomüveget termeltek. A december elején megindított I. sz. kád zöld üveget termelt 140 000 kg mennyiségben. Az Üzemi Bizottság cserzőüzemet létesített, hogy az így előállított bőrrel a dolgozók és családtagjaik cipő ellátását biztosítani tudják. Felállítottak egy olajütőt az élelmiszerhiány enyhítésére. A rendkívül nagy élelmiszer és nyersanyaghiány következtében a termelésben nem foglalkoztatott személyzet tetőcserepet gyártott (172 000 db) a hutaépület tetőszerkezetének javításához. A munkások másik része kézi erővel 3 744 m~ táblaüveget, illetve 154 700 db téglát állított elő. A megindult fehér kádkemencén a szovjet hadirendelésekre 500 000 db. tábori kulacsot készítettek." 1945. májusában 550 munkáslétszámmal öblösüveget, palackot, poharat, lámpaüveget, présüveget termeltek, a napi termelés 9 000 kg volt. Az üzem legnehezebb időszaka 1946. első féléve lett. Az infláció a vállalat anyagi erejét teljesen tönkretette, a Tárcaközi Hitelvéleményező Bizottság ismételten segítségére sietett a gyárnak. Az exportban lassan kezdték visszahódítani régi partnereiket. Az infláció idején kereste meg 1946-ban a gyárat az első vevő s ezzel megindult az exportszállítás Svájcba. A nyersanyag ellátás azonban állandóan aggasztó volt, a szénhiány is érintette a gyárat, de hiányzott a kvarchomok is. A régi, külföldi szállítók elzárkóztak a szállítás elől, ezért kénytelenek voltak Belgiumból hozatni a kvarchomokot, Franciaországból a hamuzsírt, Svájcból a glaubersót, Jugoszláviából és Ausztriából a szódát. ~ Az inflációnak az 1946. augusztus 1-én életbelépett forintvaluta vetett véget. A gyártás fejlesztését azonban csak kis mértékben segítette. 1946-ban 1 162 000 kg zöldpalackot, 1 050 000 kg öblösüveget és 67