Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVIII. (1993)
Tanulmányok - Történelem - Vass Előd: A szécsényi szandzsák 1554. évi adóösszeírása
Ferenc által, közölt 1549. évi magyar dikális összeírásban is feljegyzett, 166 faluban összesíthető 1246 porta, 989 zsellér, 216 puszta telek, 101 új telepes, 23 szolga és 40 kézműves (többnyire molnár) adatai szerint, mintegy 25.412 főre tehetjük. Ekkor falunként átlagosan, mintegy 153 fős lélekszám számítható ki. A három város nélkül, a törökök 1554. évi összeírásában 189 falu, 1798 adófizető, 2141 családfő, 954 fiú, 898 testvér, 139 szolga és 28 kézműves szerepel. Ezenkívül még ugyanott 29 pap és 41 deák, vagyis falusi jegyző került feljegyzésre. Ezen a módon a 189 faluban mindösszesen cca. 20800 fős, s egy faluban átlagosan 110 fős népesség számítható ki. A fenti két összeírás közötti összefüggés az öt éves időszak alatt, a magyar lakosság csökkenésére utal. Az 1867 óta a legnagyobb nógrádi településsé nőtt, Salgótarján mai területén az 1554. évi adóösszeírásunk által jelzett öt falu adatait, a hatvani szandzsák 1550. évi, a budai szandzsák 1559. évi összeírása pedig, egy-egy falu adatait őrizte meg. Ezen adatok alapján e hét falu 62 adófizető (hane) háztartásában, mintegy 560 fő népesség, 685 kile gabonatizedet termelt. 1554 körűi így egy-egy háztartásra évente átlagosan 13-14 q jutott, ami a Heves megyei Nagyréde termésmennyiségivel megegyező mértéket jelent. 22 A mai Salgótarján hét helysége Adófizető hane Gabonatized Lélekszám Salgótarján: 20haneOfő Baglyasalja: 8 hane 150 kile 42 fő Pálfalva (1559): 4 hane (9 csfő) 62 fő Andrásfalva (1550): 8 hane 160 kile 42 fő Róna: 10 hane 150 kile 70 fő Somosújfalu: 7 hane 150 kile 49 fő Pólyi: 5 hane 75 kile 35 fő összesen: 62 hane 685 kile 560 fő 5.Táblázat: A hét falu adófizető (hane-) háztartása, gabonatizede és a lélekszámának megoszlása 1554-ben Salgótarján mai területén Salgótarján város mai területén, 1554 körül, hét falu volt, s közülük a legnagyobb, a városnak ma is nevet adó Salgótarján falunak 20 adófizető (hane-) háztartása volt. A többi hat falu egyenként is lényegesen kisebb népességgel és gazdasági kapacitással rendelkezett. Külön érdekesség, hogy Pálfalva, a budai szandzsákba, a szomszédos Andrásfalva, pedig a hatvani szandzsákba tartozott. így Salgótarján város mai területén három szandzsák határa találkozott. 23 . A kéziratunkban helységenként török kile (keyl) mértékkel feljegyzett gabonatizedekből megállapíthatjuk, hogy egy helységben az ottani adófizető (hane) háztartások évi átlagban mennyi búza, vagy kétszeres, stb., tized utáin voltak kötelesek üzedet adni vagy azt megfizetni. A török adószedők általában készpénzt, gabonát, vajat, viaszt, mézet és bárányokat szedtek. Az 1554. évi adóösszeírásunk feljegyzéseiben szereplő tizedek és illetékek csupán a bevételezhető mennyiségeket és értékek „keretmennyiségeit" jelölték ki. A törökök mondták meg, melyik faluból, mit és hogyan követelik, beszolgáltatni. Az 1554. évi kézirat nyelve és közlésének módja A kéziratunk oszmán-török államnyelven íródott, de a magyar személy-, és helyneveket, ahogy hallották úgy írták bele. Amikor, a törökök, 1541 után Magyarország középső területét annektálták, ott saját katonai-polgári közigazgatásukat, s vele államnyelvüket vezették be. Az újonnan létesített államhivatalokba, többnyire a legközelebbi nyugat-balkáni muzulmánok, a bosnyákok, ültek be. így vált a magyarországi oszmán-török nyelvhasználatban általánossá, a bosnyákok által beszélt nyugat-ruméliai nyelvjárás, amely az arab betűs leírást saját délszláv kiejtésével olvasta ki és az oszmán-török nyelv szavait eltorzította: defter=tefter, köprü=csöprü, stb. Az oszmán-török államhivatalok erős központosításban érvényesülése mellett működtek, s minden gazdasági intézkedést írásba igyekeztek foglalni. 15
