Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Irodalomtörténet - Kovács Anna: Mózes? Mondd, ki vagy?

tott, kétségekkel és reményekkel terhelt várakozó korhangulat, amely megyéjében is egyre energikusabban, erőteljesebben és egyre inkább tényleges politikai cselekvésekben nyilatkozott meg. 1860-61-ben Nógrád megye politikai irántítói határozottan vallották magukat 48 örökösének, az összmonarchia illúziójával szemben a függetlenséget, a nemzeti önállóság elvét képviselték. Madách Imre életútját, emberi magatartását, elveit ismerve természetes, hogy ott találjuk őt a megyei politikai élet színpadán, ahol következetes kiállásával irányító szerepet játszott, vezetői példamutató bátorságának, kiváló taktikai érzékének és a drámai hatáskeltés tudományának többször is bizonyságát adta. Erőteljes tevékenység vágya, tenni akarása bizonyítására elegendő ezen időszakból tisztségeit, vállalt szerepeit felsorolásszerűen ismertetni: „Az 1861. évi tisztújítás szavazatszedő bizottságának tagja, Nógrád megye bizottmányának választmányi tagja, a Nógrád megye új közigazgatási rendszerének kidolgozására alapított bizottság tagja, a megszűnt császári hivatalok iratanyagának átvételére alapított bizottság elnöke, a megyei költségvetést kidolgozó bizottmány tagja, az országgyűlési képviselő-választás rendező bizottságának tagja, az építendő utak és közmunka felhasználására alakult bizottság tagja, a megyei önkormányzat kidolgozására alakult bizottmány tagja, és végül Nógrád megye balassagyarmati választókerületének országgyűlési képviselője." Ez utóbbi kiemelkedő szerepét, küldetését mély felelősséggel vállaló képviselő választóihoz fordulva fogalmazta meg „Politikai hitvallomás"-át.

14 Ebben a már több szempontból elemzett nagyhatású programbeszédben és emberi hitvallásban az országgyűlésre készülő Madách Imre szembenézett és előre számolt is a politikai cselekvés korlátozott lehetőségeivel. Madách népképviselőként a nyílt politikai kiállás híve volt, azonban felmérte azt is, hogy a politika lehetetlenné teszi, hogy a képviselő egy adott programhoz minden körülmények között ragaszkodjon: „Másrészt azonban épp a tárgy fontossága és komolysága, a jövendő fejlődés rejtélyes volta, az európai alakulásoknak egyes országok sorsára naponta növekedő befolyása lehetetlenné teszik oly részletes politikai program kiadását, melyhez... minden körülményekben való ragaszkodást ígérhetne bárki is, anélkül, hogy vagy az adott szó szentsége, vagy a haza java ne veszélyeztessék miatta. De vannak általános elvek, melyeket rendíthetetlen alapokul bevallani lehet, sőt kell; melyeket még hasznosság tekintetéből is feladni tilos; melyekért meghalni nem csak egyesnek kötelesség, de melyek elárulásával nemzetnek is életet váltani halál helyett gyalázat, mert a javak között nem legfőbb az élet".

15 Meg kell hallani e politikai hitvallomásban azt is, hogy a céljaihoz, elveihez tántoríthatatlanul ragaszkodó Madách Imrét a politizáló, közszereplést vállaló ember cselekvési lehetőségei, alkalmazható eszközei és a cselekvés erkölcsi jelentősége és korlátai is foglalkoztatták. „Lépéseink indokának - igenis annak kell lenni, mondja ezzel kapcsolatban -, hogy lelkiismeretünk nyugalmában érezzük, hogy meg tettünk mindent a becsület korlátai között." Országgyűlési beszédeinek is visszatérő motívuma, gondolati magja az alkukötés kérdése, az egyezkedés lehetősége, a törvényesség és erőszak, a tisztességes és csalárd eszközök szembeállítása, a politizáló ember(vezető) erkölcsös magatartása. Madách saját követté választását is úgy fogadta, hogy személyében választói azt a magatartást értékelték, „mely a fennállt önkényes kormánynak soha meg nem hajol, vele soha nem alkuszik, azt soha el nem ismeri". Országgyűlési képviselőként az „opportunités elvét", a „licitáció által vezérelt cselekvést", a „hiú csábígéreteket" és az egyezkedés bármiféle megjelenését sorra és határozottan utasítja el, „mert egyezkedni annyit tesz - mint követeléséből is engedni akarni, a mi követeléseink pedig éppen úgy nem lehetnek engedés tárgyai, mint a lenni vagy nem lenni, mint az élet és halál." Madách Imre 1861-ben a szónoki emelvényen is azokkal a kérdésekkel viaskodott, melyekre drámaköltőként művészi választ adott; az emberi cselekvés lehetősége, a küzdés értelme és értelmetlensége, az ember és a nemzet élet-halál kérdései foglalkoztatták. Politikai elképzeléseit, törekvéseit, követeléseit éppúgy a világra, az emberiségre figyelve, s a jövőre tekintve kényszerült megfogalmazni, mint amilyen távlatosan költőként gondolkodott. 319