Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)

Néprajz - Limbacher Gábor: Máriácska káponkája I.

• nekem nem is sokára be is gyógyult. (...) Oszt azóta nincs rajta semmi. Bot nékű nem tudtam menni.(3) Oszt most úgy gyütté?(2) Hát úgy gyüttem, a templomba is má úgy menek.(3) Bot nékű?(2) Most má csütörtökön múlt két héttő.(3) Akkor így [felemelt imádkozó kéztartással] adjál hálát a Jóistennek! (2) (...) Van úgy, hogy Szűzanyával álmodunk, de az legjobban eszembe van, hogy a Fájdalmas Szűzanyával, oszt sokan mondták, nohát Fájdalmas Szűzanyával álmodta ne búsulj aszongya jobban lesző, nem fog a lábod fájni. Ugy többen is mondták. Hát oszt akkor be is gyógyult a lábam."(3) „Veron néne" kápolnához közel lakó keresztfia: 25. „Gyerekkoromba libapásztorok vótunk, és ide jártam, ahol van ez a kápolna, attól följebb, ahol a feszület van, az a darab fele, akkor csak községi (...) főd vót (...). ...május elejibe, oda jártunk vagy heten, egy idős asszonkával, a libákval. (...) Na gyerekek máma aszongya, amit hoztunk ki reggelit, megesszük azt a kis reggelit, s akkor majd elvégezzük a rózsafűzért. És vót itt egy suszter jány, egy csizmadia lány, annyi idős vót, mint én, tíz évesek vótunk a legidősebbek. Majd elvégezzük aszongya a rózsafűzért. Hát akkor elvégeztük, első nap az örvendetes rózsafűzért, akkor az asszonka mindig mondott egy szép fölajánlást, a Szűz Mária tiszteletére. Akkor megint másnap elvégeztük a dicsőséges olvas rózsafüzért, térdenállva körű vótunk. Akkor megint mondott egy fölajánlást a dicsőséges Szűzanya tiszteletére. (...) S akkor annak a kislánynak, libapásztor vót, a libái úgy mentek föl, a fölső vége még annak kovács főd vót, ződ búza vót ment visszatérőm. S akkor az a csizmadiának a lánya, el kezd így hadarázni. így int, gyerekek jánkák, gyereee... Még az asszony mondja mi van (...) meg vagy zavarodva, aszongya. Nézze meg csak Táblák tetején az a dőlő, Táblák tetején kivisz egy kilométer hosszon ahogy összeér a terényi határval. Aszongya a Táblák tetején az ég a fődre van leereszkedve. Hogy mikor odanézünk mindnyájan, hát mit látunk: Szűz Máriát életnagyságban, megkoronázva. Akkor amikor szépen elhaladt, de úgy szép... láttuk sokáig, ahogy a sáncpartról néztük. Méghogy késve is. Mikor eltűnt, akkor láttuk az Úrjézust megkoronázva, életnagyságba. Az is olyan lassan ment, és felénk tartott, de csak úgy hogy jól megláthattuk. Harmadszorra mit látunk, megint a Szentcsalád. Szent József ahogy vezette szamárhát így jobb kezével, meg aztán kötőfék szárát is lehetett látni, Szűz Mária meg így ült féloldalt felénk, a kis Jézus a karján vót neki. Akkor meg azt láttuk, oszt olyan szépen felénk nézett mindig Szűz Mária, a bal karján meg tartotta a Szűz kis Jézust. Oszt amikor az elmúlt, akkor sok nép ment, mint Űrnapkor. Még olyan ződ fákot is láttunk, olyat, oszt úgy haladtak mind el arra el nyugatnak, amikor odaértek olyan erdőformájúkhoz, akkor mán oszt megint mit láttunk a sok nép után, még utolsó látomásul púpos tevéken mentek emberek, követték. De nem sűrűn. Még akkor púpostevét nem láttam csak az iskolába, hogy milyen a púposteve. Rajta ült egy-egy ember. Hát lehetett az kilenc vagy tíz forma azok a púpostevék. Úgyhogy az vót az utolsó látomásunk. Azt akkor, amikor ez eltűnt, akkor az égboltozat vissza fölemelkedett."(7) 26. „Csak egyszer vót ez a látomás [ld. 25.]. Úgy mán többet láttam álmomban. Szűz Máriával sokat álmodtam, evvel, aki itt van a kápolnába itt, kis-kápolnába. Olyan fiatal lèginy vótam, mikor egyszer úgy láttam őtet, álmodtam vele, Szűz Máriával. Egy házba, ilyen falak között vót, be vót esve oda. És akkor én láttam, odamentem, hát láttam, Szűz Mária ott kínlódott, hogy nem tudott kigyünni. És akkor azt mondja nekem: Fiam! Szabadítsál te ki engem, nézd nem tudok kiszabadulni a nagy rögök közül. Oszt én meg mingyán fogadtam, hogy kiemelem. Odamentem, a derekára tettem a két kezemet e, és kiemeltem. Kiemeltem és letettem a fődre. Akkor, mikor szépen elétettem a kezemet e, úgy, csak mintha, csak-csak egy levegő lett vóna, olyan könnyű vót. S akkor meghajolt, megköszönte szépen, no fiam aszongya, ha majd te bajba leszöl, én is foglak téged segíteni. És ugye bekövetkezett az a baleset nekem. Én olyan beteg voltam már, 262