Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Néprajz - Kapros Márta: „Jönni-menni” viselet a Nógrád megyei Patak községben 1985-ben. I.
nem fordulnak varróasszonyhoz. Legfeljebb szükség esetén valamelyik, varrógéppel rendelkező szomszédasszonyt kérik meg, hogy szaladjon végig rajta, azaz szegje be. A vizsgált öltözetdarabok 60%-a gyári késztermék. Ezek beszerzési gyakorlatát a mindenkori kereskedelmi kínálat szabályozta. Ugyanez érvényes az egyedi előállítású ruhafélék anyagai, hozzávalói esetében (2. ábra). A 60-as évek végéig a helyi beszerzésnek volt fontos szerepe. A háború okozta rövid időszakot leszámítva - eddig érvényesült Patakon az a fajta kereskedői gyakorlat, amelyet korábban a falusi üzletek, többnyire zsidó kereskedői képviseltek. A már állami keretek között működő bolt üzletese falubeli, maga is viseletben járó, rátermett asszony volt. aki jól ismerte a helyi igényeket, s a lehetőségekhez mérten igyekezett is kielégíteni azokat. Tartott a boltban méterárut, rövidárut, majd a változó igényekhez alkalmazkodva kötöttárut is, minél szélesebb választékra törekedve. Gyakorlatilag tehát mindent, ami a női öltözködéshez kellett. Még nem a kivetkőzés hulláma, hanem az állami kereskedelem mechanizmusa, s az üzletes személyében beállott váltás okozták, hogy a községi bolt már nem vállalta fel a sajátos szükségletek kielégítését. Amióta ennek okán a helybeni beszerzés lehetőségei beszűkültek, Balassagyarmaton vásárol a viseletes pataki nők zöme. Alkalomszerűen vesznek legfeljebb egyegy ujjast, szoknyára, kendőre valót a közelebb fekvő, nagyobb települések - beleértve a határ csehszlovák oldalára esőket is - szaküzleteiben, áruházaiban. Szembetűnő a beszerzésnél a kiárusítás, árleszállítási akciók alkalmával, vagy a leértékelt áruk boltjában vásárolt termékek aránya. Kézenfekvő indoknak tűnik az olcsóbb ár, a valóságban azonban ez másodlagos szempont. Fontosabbnak tartják, hogy ilyenkor, illetve itt találnak ízlésüknek megfelelő termékeket: „Nekünk nem az kell, ami olyan nagyon divatos". E sajátos igények magyarázzák, hogy a viseletben járók körében még mindig van jelentősége a vásároknak. Egész más értelemben természetesen, mint a hagyományos életforma kialakította kereteken belül. Lényegében számukra mindegy, hogy egy-egy szükségessé váló ruhaneműt, kelmét boltban vagy piacon vásárolnak meg: ahol megfelelőbbet találnak. Már nem alakítják a beszerzés rendjét a közelebbi és távolabbi vásárok dátumaihoz. Nem is igen mennek messzebb Balassagyarmatnál. Ott a hétfői nagypiaci napon mindig felállítja jónéhány kereskedő a sátrát, asztalát, az évi öt vásárnapon pedig alig férni tőlük. Kínálatukban tekintettel vannak a körzet falusi igényeire is. A turkálóban talált, darabárusnál vett anyagok sokszor olcsóbbak, mint a boltban, de nem feltétlenül. A piaci beszerzés mellett is elsődlegesen azt hozzák fel a patakiak indokul, hogy itt inkább találnak elképzelésüknek megfelelőt, s a bolti kínálatnál saját szemszögükből - szélesebbnek ítélik meg a választékot. No meg felszabadultabbnak érzik magukat a sokszor harsányan tréfálkozó, készséges árusok közt, mint a parasztruhásokat gyakran kinéző, kelletlen bolti eladók pultjánál. A beszerzési gyakorlattal kapcsolatban egy sajátosságra kitérnék. Ahogy a varrásnak megvolt családon belül a specialistája, általában ugyanúgy a hozzávalók, kész darabok beszerzésének is. Ez lehetett ugyanaz a személy, többnyire a család gazdasszonya, de ez ismét nem kizárólagos érvényű. К J. ruhakészletének adatfelvétele során beszerzőként sűrűn merült fel a varrással kapcsolatban már említett sógornő neve: „A mamának otthon volt sok (tennivalója). B. nénike meg ráért. Értette is, mert szeret öltözködni. Meg nagyon ki tudja számolni, hogy kevésből kijöjjön". Hogy mire van szükség, milyen kellene, azt általában megbeszélték előre, amíg közösen gazdálkodtak, az anyós határozott. Adódhatott azonban úgy is, hogy a sógornő, alkalom kínálkozván - s ez nem volt ritka, mert szeretett menni - megvett egy szoknyára valót, kendőt К J.-nak anélkül, hogy előtte megállapodtak volna. Tehette, mert behatóan ismerte sógornője ruhatárát, anyja ide vonatkozó elveit. S a közösségi ízlés garancia volt rá, hogy a vásárolt holmit К J. sem fogja kifogásolni. 32 A közösségi feles adta az alapot ahhoz a gyakorlathoz is, hogy ha falun kívül kellett beszerezni valamint az öltözködéshez, a vásárlás - alkalomszerűen - immár családon kívül is átruházható volt (80.). Sokan elébe is mentek ilyen igényeknek. Még ma is van rá példa, hogy egyegy falubeli - nem is feltétlenül viseletét őrző - asszony, alkalom adódván megvesz egy, a kollektív ízlés által szépnek tartott kelmedarabot, vagy üzletben, piacon több kendőre valót vásárol egyszerre, s ismerős körben felkínálja azt, illetve a fölös részt (93.). Korábban az idény jel221
