Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVII. (1991)
Néprajz - Kapros Márta: „Jönni-menni” viselet a Nógrád megyei Patak községben 1985-ben. I.
apróbb, személyes holmik mellett a városban, helybeli boltban napi szükségletre vásárolt áruféléket is be lehet pakolni. Fiatalok vettek drappot, világosbarnát is, de ma a fekete az általános. Nem kizárólag az utolsó viseletes korosztály korosabbá válásából eredően, inkább azért, mert ez egyben gyász idején is jó, ha úgy alakult, nem kell emiatt másikat venni. Nagyobb bevásárlásra számítva régen hátikosárral indultak a városba. Egy-egy megkíméltebb példány volt minden háznál, amit csak ilyenkor vettek elő. Ezt azonban a családtagok közösen használták, csakúgy, mint a később megkedvelt, spárgából, műanyagzsinórból készült necceket, majd reklámszatyrokat. Végezetül az ékszerekről. A II—III. korcsoport asszonyai javarészt már állandóan viselik a jegygyűrűt, így rajtuk van munkába járván is. Az arany fülbevalók községünkben csak a második világháborút követően lettek általánosak. A még viseletben járók körében leggyakoribb a lencsés forma: két apró ékkő, egyik lencse méretű, másik kisebb, de ugyancsak kerek foglalatban egymás fölött rögzítve; kapcsos szerkezetű. Nem is törekednek arra, hogy egy párnál több fülbevalójuk legyen. Akinek van, az állandóan hordja. A karórát, amely a nők körében a 60-as években jelent meg, csak ünnepen templomba veszik fel. A városba bejáró asszonyok körében viszont - az óra tulajdonképpen funkciójából adódóan - a 4. alkalomfokozatban is általánossá lett használata. 1.2. A készlet akkumulálódása 1.11. Vásárlás, készítés A tárgyalt viseletdarabok között egyetlen egy sincs, amelynek anyaga házi előállítású volna. 40%-ot tesz ki azon tárgyak hányada, amelyek gyári alapanyagból, de még egyedi előállítással készültek (1. ábra). Szakképzett iparossal mindössze a kabátokat, bélelt-mellényeket csináltatják. Helyben egy férfiszabó dolgozik s mivel sok a munkája, a szomszédos Érsekvadkert szabóihoz is fordulnak kabátvarrásért. A mellénynek valót egy helybeli nyugdíjas szabóhoz vitték, 4 mert nála hamarabb kész lett. ö azonban az adatfelvétel előtt két évvel meghalt, azóta többnyire a dejtári varróasszonyt keresik fel e célból. Egyedi előállításúak még: a szoknyák, kötény, kacajok és részben a fejkendők. Azonban a varrógép használata már ezek esetében is általános. A felsorolt viseletdarabok elkészítése nem igényel fokozott mesterségbeli jártasságot, „mindenki meg tudja varrni" - mondják általánosságban. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy minden nő maga készíti el magának, a felsorolt ruhafélék varrása azonban a házi munkák körébe sorolandó. A családi munkamegosztás keretében a varrás a gazdaasszony feladatai közé tartozik, de nem feltétlenül. K. J. esetében pl. kiderült, hogy az itt vizsgáltak között egyetlen magakészítette darab sincs. Amíg lány volt, édesanyja varrt a családra, férje házához kerülvén pedig anyósa. Kezdettől fogva sokat segített ebben B. nénike, férjének gyermektelen nővére. Majd ahogy az anyós munkabírása csökkent, egyre többet vállalt át a sógornő, mióta pedig özvegyen maradt, mindent б varr K. J.-ék családjára, az öregeket is beleértve. Mindössze a kézzel varrandó fázisok (ráncolás, gallérba szedés, kapcsok, patentok felvarrása stb.) maradnak KJ.-ra. Hogy a családon belül varrásra specializálódott asszony mit varrt meg, mit nem, azt az illető ügyessége befolyásolta. KJ. anyósa, sógornője még a korábbi divatú, bonyolultabb ujjasokat is el tudta készíteni. A bemutatott készlet esetében mégis mérhető hányadot 26 tesz ki a varrónővel 27 készíttetett darabok száma. Ez abból adódik, hogy az otthoni varrás a családi munkaszervezés függvénye. S ha sürgős, idényjellegű mezőgazdasági munka van, az kap elsőbbséget. Tbhát nem fokozott minőségi kívánalom áll amögött, ha specialistához fordulnak. Egyébként a kimenő viselethez tartozó ruhafélék értékét nem befolyásolja, hogy házilag varrják vagy varrónő készítette. - A fejkendők esetében 220