A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Szvircsek Ferenc: Törzsgárda létrehozására irányuló kísérletek a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájában

Ezeknek a telepeknek a házai — a falu zsúfoltságához képest — a külső szemlélőnek rendezettnek és tisztának tűnhetett. A századforduló után az üveggyár és a vasöntöde is kiépítette a maga munkástelepét. Ezek a telepek önellátásra voltak berendezkedve, rendjük, törvényeik az üzemek, bányák rendjéhez igazodott. A kolóniák rendezettnek tűnő képe nagyon sok tömegszállást, túlzsúfoltságot, leromlott, gondozatlan épületet takart. Salgótarján tagolt falu-városképe a bányai, üzemi kolóniákkal a kor kétszínű arcát mutatták. A hivatalos elragadtatás azonban odáig jutott, hogy 1886-ban már így írtak a községről: „... Igazi magyar Birmingham ez. Szép egyemeletes házak, szellős szobákkal. Majd ha az izmosodó fák lombja ráborul a házak párkányaira, be édes is lesz itt a pihenés a nagy munka után! A másik központ a kőszénbánya munkások hajléka, ott húzódik el a vasút mentén. Ez már régibb annál. A munkások lakóházai egyszerű svájczi stylben épültek, de az igazgatósági lak megállhatna az Andrássy úton is. Parkok övezik az épületeket, fehérvirágú akáczal, vadgesztenye és jegenyefasorokkal."

9 A bányatelep, kolóniaképe 1872 után városiasabb benyomást keltett Salgótarjánban, mint maga a falu. A kőből és téglából épített gyarmatházak az altiszti és tiszti lakóépületek a szociális létesítmények a kövezett utak mellett a falu vályog- és faviskói, sáros útjai és elhanyagoltsága szembetűnő volt. Salgótarján városiasodása felé az első lépés a bányatelep kiépítése volt, amikor felhagytak a nagy munkásházak építésével és 2—2 család részére szolgáló kisebb épületeket kezdtek emelni.

10 Ennek az igazgatósági politikának a hátterét világítja meg Gerber Frigyes főmérnök, későbbi bányaigazgató levele: „...A tarjáni körzet elszállásolási kérdéseire a jelentékeny mértékben növekvő személyzeti létszám miatt, még mindig nem tudok mást válaszolni mint amit a legutolsó jelentésemben előterjeszteni bátorkodtam: jól lehet, hogy a nőtlen emberek számára elegendő szállásunk van — mégpedig éppen a házasoknál, akiknél ezek élelmezve és kiszolgálva lesznek—a nősek számára azonban csak egy szoba áll üresen. A fából készült Lipták-barakkokban a mégis jobb lakásviszonyokhoz szokott stájereket nem tudjuk elszállásolni és az esetben, ha a nős munkásokat veszünk fel azok közül két lakót—természetesen gyermekteleneket — egy szobában kell elszállásolnunk. Az ebben a körzetben mutatkozó lakáshiány különösen az által vált ismét érezhetővé, hogy egyrészt a nős munkások száma, másrészt az özvegyeké és a nyugdíjasoké is az utóbbi időben megint meg növekedett. Ezért kell nekem minden lehetséges mód igénybevételével a vájárok számára lakást szereznem, hogy ez által az ezen körzetben előirányzott 1,3 millió métermázsa szenet a felszínre tudjam hozni, amit rendkívül nehéz a tavasszal távozó liptóiak és parasztok révén még csak részben is teljesíteni, fenn áll ezzel szemben leginkább az a nehézség, hogy minden más munkás nagyobb követelményekkel van az elszállásolást illetően, mint a fönn nevezett két csoport".

11 Gerber komolyan vette a munkások elhelyezésének kérdését. A legideálisabb lakástípusnak a falusi földszintes, egy család számára épült lakóházat tartotta, melyet ha még oly kicsiny is, de kert és udvar környez, melyhez a ház mögött egy darab föld tartozik úgy mint az a parasztházaknál falun mindenütt látható volt. A társulat eddig a munkáslakásokat többnyire két-, négycsaládos sorlakóházaknak és laktanyáknak építette. Gerber angliai tanulmányútja után határozta el, hogy a sorlakóházaknak az elkülönített lakóház jellegét fogja biztosítani, ezért Pálfalván már ilyen megoldásokat alkalmazott a társulat. Kétcsaládos lakóházat ritkán építettek, gyakoribb volt a négycsaládos típus. Utóbbi négy, egymáshoz sorolt különálló lakásból állt, melynek bejárati ajtaja a négy világtáj felé nyílt. Ez az épülettípus szépen csoportosítható volt, egészségügyi szempontból azonban csak a fele lett volna elfogadható. Gerber erélyesen tiltakozott a munkáslaktanyák építése ellen, sőt egészségügyi okokra hivatkozva normákat állított fel. Ezek szerint a munkáslakóházakat nem lenne szabad bányák, kohók mellé építeni, hanem csak olyan helyre, melynek levegője tiszta, vize jó és 2—3 km-re fekszik a munkahelytől. A munkáslakásokra nézve legalább 2 elkülönített hálószobát és egy konyhát tartott ideálisnak. Gondot fordított a helyes tájolásra, fürdőre, árnyékszékre, mosdóra, sütőkemencére és parkra is. A munkáslakótelepek tartozékaként szerepeltek azoknak a munkásoknak az elhelyezését célzó épületek is, akik távol laktak. Ezeket a társulat kezdetben barakkokban helyezte el. 306