A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Szvircsek Ferenc: Törzsgárda létrehozására irányuló kísérletek a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájában

/ Gerber a munkás „hálóház' ' gondolatát is felvetette, ahol a nőtlen munkások is elhelyezhetők lettek volna. Ugyanis az iparfejlődés kezdeti stádiumában vizsgálva a munkáséletet, az első pillanatban a munkás munkaidejének nagysága a legszembetűnőbb. A megye iparvidékein, bányáiban, üzemeiben akiegyezéstől az első világháborúig szinte mindenütt általános volt a 12 órás munkaidő. Ezt a hosszú munkaidőt pedig tekintélyes mértékben növelte az is, hogy a bányaüzemek, de egyéb üzemek eléréséhez a rossz közlekedési viszonyok miatt órákat kellett gyalogolniuk, jobb esetben a kiépült keskenynyomtávú bányavasúton utazniuk, írása többi részében a következő létesítményekkel foglalkozik: kórház, fürdők-mosdók, öltözők, fertőtlenítők, étkezőházak, kávékonyhák, fogyasztási egyesületek, élelemtárak, munkás-takarékpénztárak, jutalmak, iskolák, gazdasszonyiskola. Végezetül a következő megállapítással zárta ismertetőjét: „Lassan belátjuk a jólétintézmények szükségességét s úgy az állam, mint a társadalom őszintén a munkásosztály sorsának javítására törekszik' '.

12 A századforduló után lezajló 1906-os nyári bányászsztrájk után került még sürgetőbben előtérbe a munkáslakások kérdése. Ugyanis a sztrájk kezdeményezői a környékbeli falvakból kikerülő munkások voltak. Ezen úgy kívántak változtatni a bánya vezetői, hogy ha a környékbeli falvak munkásait főként téli munkára és segédmunkára szorítják, külföldi és nemzetiségi vidékekről való toborzással pedig több idegenelemmel felfrissítik és növelik a telepített munkásaik létszámát. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. a sztrájk tapasztalatait a munkástelepítések és a munkáslakások építése szempontjából tekintette, és egyoldalú magyarázatát adta a sztrájk lefolyásának értékelését illetően. Egyben azonban igazuk volt, a munkás akinek a társulat lakást adott és minden ezzel összefüggő kedvezményt, minden bizonnyal meggondolta, hogy sztrájkoljon. Hiszen a munkás elbocsátása, kilépése, távozása esetén elvesztette társpénztári jogosultságát, elvesztette a befizetett összeget. Ezért vált tehát a lakás mellett a társpénztár is fegyverré a tőkés kezében. így már érthető, hogy miért lett a munkásmozgalom egyik fontos területe a munkások felvilágosítása és az állami kötelező biztosításért megindított küzdelem. TÖRZSGÁRDA — (EGYENRUHA — MUNKARUHA) Bárhol lakott is a bányász, a vidék többi lakóitól egészen eltérő életmódot folytatott. Munkabeosztásából külön életrendet alkotott magának és különállását díszruhájával is kifejezésre juttatta. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. salgótarjáni igazgatósága Zemlinszky Rezső idején következetesen törekedett a munkástörzsgárda kialakítására és ennek a fegyelmezési szempontokat is figyelembe vevő egyik eszköze volt a bányász hivatástudatot is ébren tartó, az ünnepélyes alkalmakkor viselendő egyenruhák. A bányász egyenruházata ősi hagyományokon alapult, és alkalmas volt arra, hogy jelezze sajátos foglalkozását. A bányászviseletnek a hagyománya azokon a vidékeken a legjellegzetesebb, ahol a bányászat pl. ércbányászat múltja is jelentős. Hazánkban már a XIV. századtól ismerjük a bányászviseletet, sőt színeit is a XVI. századtól. A selmecvidéki bányászok ruházata fehér kabát, piros nadrág, fekete csizma, zöld kalpag volt. Amikor a XVII. századtól a bécsi udvari kamara kezébe került a bányavidék irányítása, a bányászviseletben is változás követlezett be. A színes ruházatot az országosan elterjesztett „freibergi" fekete bányászruha szorította ki. Ez a ruha lett később a szénbányászok elismert díszruhája is, kisebb módosításokkal. (A ruha őse a németországi Harz-hegységben fekvő Freiberg bányászainak viselete volt.) A jellegzetes kék vagy fekete bányászinges, galléros, aranyrojtos, lebernyeges, fekete vagy barna kabátos, fekete nadrágos bányászjelvényes aranygombbal díszített, csattos, farbőrös ruha megőrizte az évszázados hagyományokat. Színei csak a kohászoknál és a kovácsoknál tért el a bányászok hagyományos színeitől.

13 Zemlinszky Rezső kapcsolatai a monarchia egyik legrégibb bányamérnöki főiskolájának városához Pribramhoz fűzték, és valószínű, hogy ezek révén jutott érintkezésbe J. N. Janke céggel. Ők készítették ugyanis a monarchia számos bányavállalata számára is az egyenruhákat. A díszegyenruhák mellett 1875-ben már kapucnis lódenköpennyel látták el a bányava' 307