A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Szvircsek Ferenc: Törzsgárda létrehozására irányuló kísérletek a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. munkáspolitikájában

tartása, mert ha nyugdíjasok is azok, akik benne laknak, lakásukkal szemben minden igényüket a vállalattól várják kielégíteni, a fűtés, világítás biztosításával.

6 A munkáskolóniák építésmódját vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a legtöbb lakóházat téglából építették a kezdeti ideiglenes megoldások után. Tetőfedésre eleinte kátránypapírt, később cserepet használtak, amit eternitpala és horganylemez váltott fel. Ahol a terepviszonyok megengedték, ott emeletes, sokcsaládos házak is épültek (Salgótarján, Pálfalva) másutt, ahol bőven volt hely, 2—4 család részére készült egy-egy munkáslakóház kisebb nagyobb zöldség- és virágoskerttel. A salgótarjáni kolóniák lakásait — hasonlóan a többi telepéhez — az 1940-es évek elején modernizálták, átalakították. Idézzünk a korabeli sajtóból, mintegy illusztrációképpen: „... A bányászok elszállásolására 15 nagy gyarmatok (Colonia) mind megannyi emberköpü épültek. Egynek-egynek 150—200 lakója is van. Minden családnak van külön szobája, s két-két családnak egy-egy konyhája takaréktűzhellyel. Minden lakást évenként kétszer a társulat meszeltet, a szobabútorokat is, mint vaságyat, asztalt, padokat szintén a társulat adja, s azonkívül egy-egy darab konyha és gyümölcsös kertet kap minden család".

7 Az új vállalat legfőbb gondját a munkáskérdés megoldása mellett a lakásépítés képezte. 1879-ben már 100 munkáscsalád és 7 tisztviselő részére kellett ismét lakásról gondoskodni. Az építkezési program a következő években folytatódott, de mindig a társaság anyagi érdekeinek figyelembevételével. Zemlinszky bányaigazgató ezért is hozatta Bécsből a „Bau— Gebühr—Ausmass" és a „Wachs: Baurathgéber" valamint „Practischer Baurechner" с. műveket. Ezek a könyvek voltak hivatva segíteni a társulatot az évenkénti kisebb-nagyobb építkezések, átalakítások és tatarozások alkalmával. A kezdeti időszakban saját kivitelezés még nem volt, vállalkozók végezték az építkezéseket. Csak Zemlinszky halála után (1884) érte el a társulat, hogy saját építőmunkásokkal rendelkezett. Az építőanyagot arákosi téglaégetőtől rendelték pl. 1879-ben és a kapott téglából a gépek alapjait készítették el. A cementet Romániából, meszet Ragályból, Rózsalehotáról, Lónyabányáról, Kistugárból stb. szerezték be. Az építőkő helyben volt kapható. A szükséges épületfát, amiből a munkásbarakkok épültek, az iglói Neuberger Félix cég szállította a zsindellyel együtt. A társulati téglaégetőről kevés megbízható adatunk van. Valószínűleg még a Szt. István Kőszénbánya Társulat idejében, vagy belőle alakult új társulatnak a hatvanas évek végén megindult építkezései idején létesítették. Helyileg a Forgách-akna mellett volt az üzem. 1885-ben tudomásunk szerint még használaton kívül állt, mert egy kőművesmester szerette volna kibérelni. A szénbánya társulat 1888-ban már üzemben tartotta a téglaégetőt, de kapacitása az igényeket nem tudta kielégíteni, ezért Fazekas-Zsaluzsányból kellett rendelni a többi téglát. (A saját gyártású tégla többnyire a kolóniák járdáinak javítására volt csak alkalmas.) A kolónia házainak tetejét homokkal beszórt kátránypapírral igyekezték megóvni, az ideiglenesen létrehozott épületnél ez igencsak időt álló volt. 1878-tól van tudomásunk arról, hogy a mariascheini Büsscher és Hoffmann cég fedőpapírt szállított a bányának. De rendeltek kátrányos papírt a porosz-sziléziai Hirschbergből (Hausier cég), Bécsből (Otto Grafl német fedőpapírt, facementet közvetítő cég). Kísérletet tettek eternitlapok (Declklatten) használatára is, amit Beocsinból rendeltek meg. 1879-től ismét visszatértek a kátránypapírral történő fedéshez. A fazsindelyt a véglesi uradalom 1879—1882 között állandó jelleggel szállította a bányának. A cseréppel történő fedés 1880-tól tűnik fel a fazekas-zsaluzsányi rendelések között. A fazsindelyről és kátrány papírról 1889-ben tértek át a bádogtetővel történő fedési technikára, amit a Rimamurany—Salgótarjáni Vasmű Rt. szállított a bányatársaságnak. 8 Aki ezekben az években vasúton utazott végig a községen már ilyen látványban gyönyörködhetett: „... elrobogunk Salgótarján nagyközség mellett, előttünk terül el a »város« temérdek újonnan épült, modern stílű házaival, számtalan boltjával s pompás házaival. Ezek helyén csak nemrégiben szalmás füstös házak búslakodtak, ahol kereskedésnek nyoma sem vala és a két-három kocsmát kivéve üzletet jelentő cégnek nyoma sem vala." A központi bányatelep és a Salgó-patak völgyében az acélgyári telep kiépült. 305