A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Cs. Sebestyén Kálmán: A falu története Szuhahuta emlékezetében

XVI. KÖTET A NOGRAD MEGYEI MUZEUMOK EVKÖNYVE 1990 TÖRTÉNELEM GESCHICHTE Cs. Sebestyén Kálmán A falu törtenete Szuhahuta emlékezetében 1950-ben a megyék területi rendezése során Nógrádhoz került a Mátra-vidék egy része Heves megyétől. Az átcsatolt községek között az új megyehatár közvetlen közelében fekszik Szuha község, s a hegyoldalban a hozzá tartozó Szuhahuta, amely 1962-től Mátraalmás néven szerepel. E kis falu sajátos, érdekes múlttal rendelkezik. Ennek alaposabb feltárására — főként a történeti emlékezet feltérképezésére — tett kísérletet a XIV. honismereti tábor 1989 nyarán. A rendelkezésre álló idő alatt sok érdekes elemet sikerült összegyűjteni, elsősorban a 60 év fölötti emberektől, kiknek emlékezete — szüleik, esetleg nagyszüleik elbeszélései, ismereteik átadása alapján — száz-százhúsz évre terjedhet. A következőkben a falu történeti emlékezetét próbáljuk szembesíteni a tényekkel, illetve — analógiák alapján — a falu történetét felvázolni. „A hevesi magyarság közt feltűnő népfoltok, mert szigeteknek nem nevezhetők, a Zagyva és a Tárna völgyén találhatók"

1 — olvashatjuk a század elején Magyarország vármegyéi és városai sorozat Heves megyéről szóló kötetében. A Mátrát közrefogó két kis folyó völgyébe települt szlovák népességen túl a hegycsoport belsejében is találhatók szlovák telepek. így Párádon, illetve tőle északnyugatra, az egyik nyúlvány két oldalán a hasznosi huták (Mátraszentistván, Mátraszentlászló, Mátraszentimre) és Szuhahuta. Létrejöttük annak a folyamatnak a része, mely során a XVII. század végétől, de tömegesebben a XVIII. században megindul a megnövekedett népességű felvidéki vármegyék — elsősorban szlovák ajkú — népességének dél felé vándorlása. A török uralom megszűnése után a megcsappant lakosság az Északi-középhegység déli részén és az Alföldön nem tudta ellátni teljes mértékben a művelés alá fogható területek hasznosítását. A jelentős nagyságú szabad területek szívóhatása mellett a vármegyék és a birtokosok is különféle kedvezmények adásával igyekeztek minél több munkaerőt telepíteni. A szervezett telepítés főként azoknak a földbirtokosoknak volt a módszere, akik rendelkeztek az északi vármegyékben is uradalmakkal, s így saját birtokain belül csoportosították át a földművelő jobbágyaikat. Emellett azonban jelentős volt a jobbágyok szökése. Több vármegye — ahová érkeztek — az északi vármegyék felszólítására sem tett ellenük semmit, hisz a megyei adóalapot gazdagították egy idő után a területükre érkezők. Azonban az újabb hullámokkal a szlovák lakosság mind délebbre húzódott, s eljutott az Alföld délkeleti széléig is (Békéscsaba környéke).

2 A Mátra-vidék szlovák benépesülése fő vonalaiban két területről történt. A Tárna menti települések, a Mátra délkeleti részénél többségében Gömör-Kishont, Árva és Zólyom vármegyéktől, még az északkeleti részen (Mátraballa, Szajla) és a Zagyva völgyében elsősorban Nógrád és Hont vármegyékből, illetve ezek irányából. Ez utóbbit a Heves vármegye monográfiában a következőképp értékelték: „...magyarázatát, ha Nógrádnak súlytalan nagyságú 42 tót községre s a nógrádi 34 palócz község között mindmáig tótnak maradt Sámsonházára gondolunk, könnyen megtaláljuk..."

3 A kezdetben zömmel földműveléssel foglalkozó lakosság mellett fokozatosan megjelentek a kiegészítő ipart űzők, főként az erdőhöz kapcsolható foglalkozásokkal. Az ő számukra az Északi-középhegység vonulata adta a megélhetési forrást. „A Bükk hegység belsejében létrejött telepes falvak, hasonlóan a Mátra, a Cserhát, 289