A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Közlemények - Cs. Sebestyén Kálmán: A falu története Szuhahuta emlékezetében

a Börzsöny, a Pilis és a Gerecse, ill. a Zempléni-hegység magas fekvésű falvaihoz más módon szerveződtek, mint a tradicionális parasztfalvak, s másként mint a többi telepített falu zöme. Ezek a telepes falvak valójában ipari kolóniák voltak, ahol a telepítés legfőbb tényezője az erdő, az ipari alapanyag volt, a telepesek pedig nem parasztok voltak, hanem kézművesek, fuvarosok, favágók, erdei munkások."

4 Megjelenésük már az első nagyobb hullámban is észrevehető, hisz 1698-tól üzemelt a Zempléni-hegységben a regéci üveghutáidé többségében csak a XVIII. század első felében jelentkeznek iparszerű termeléssel. Az utóbbi időponthoz — az 1700-as évek elejéhez — köti a falu emlékezete Szuhahután is a betelepülést. A hagyomány szerint az itt élők hamuzsírkészítéssel és szénégetéssel foglalkoztak. Valószínű azonban, hogy egy későbbi — a XIX. századra — a huta megszűnése utánra vonatkozó állapotot vetít vissza a falu tudata egy évszázaddal. Egyrészt mivel az üveghuta majd csak az 1770-es évek végén kezd el működni, ezért helyben nem tudták felhasználni az előállított anyagot, másrészt még a XVIII. század végén is rossz utakról számolnak be, amely az értékesítést nem tette gazdaságossá. Kétségessé teszi még ezt a birtoklási viszony, s az ebből eredő jogi szabályozás. Erre az időszakra teszik a falu lakói a négy őshonos család: Gembiczki, Stork, Draveczki és Lajgut betelepülését is. Közülük a Gembiczkiek és — az emlékezet szerint — a Draveczkiek Krakkó környékét tartják származási helyüknek, ill. „szlovák" beszédüket a Késmárk, Igló környéki, szepesi nyelvjáráshoz legközelebb állónak mondják.

6 Ezek a megjelölések beleesnek a Tárna menti településekre érkezők vándorlási vonalába. Ugyanakkor a Zagyva mentére Morvaországból is érkeztek (Pásztó) betelepülők, ill. a Mátraalja egyik volt községében Pálosveresmarton (ma: Abasár része) „ 1749-től ismeretlen helyről származott szlovák kecskepásztorok" tűntek föl.

7 E két adat azért érdemes az említésre, mivel a szuhahutai Lajgutok között fennmaradt egy nemzedékről nemzedékre öröklődött versike, amely magyarul a következőképp hangzik: Esik eső, esik Ki fogja a kecskéket legeltetni Eljön Janó Morvaországból.

8 A morvaországi eredetet erősíti K. Csilléry Klára megállapítása is, mely szerint az itteni „szlovák" nyelv elemeiben közel áll a vlassko nyelvjáráshoz. Az anyakönyvek szerint a nevek 60%-a szláv, 36%-a német, 4%-a pedig egyéb.

9 A több mint egyharmadnyi német nevű család a Storkok közül kerül ki. Eredetükről a helybeliek is csak annyit tudnak, hogy valószínűleg Stájerországból vándoroltak be. A településre kerülésük több irányból is lehetséges: akár Hatvan felől, akár Tarna-mentéről is történhetett. Ez utóbbinál a szlovák többségű falvakat félkörbe vették (Kompolttól Egerszalókig) a német telepítésűek. Bár ennek valószínűségét erősen csökkenti, hogy a Grassalkovits Antal-féle, ill. az egri püspökség és egri káptalan telepítései földmüveléssel foglalkozókat hoztak a vidékre. „Még a német parasztok kizárólag a három nagybirtokos telepítő akciója nyomán jutottak Heves megyébe, addig a német iparosok, mesteremberek saját kezdeményezésből vándoroltak be,... Átvonuló helyük Hatvan."

10 A telepítések jelentős része a délnémet területekről — Elszász, Baden, Bajorország, ill. Ausztria — történt, amely magával sodorhatott Stájerországból is iparos elemeket, a XVIII. század első harmada után. Ugyanekkor még egy érdekes adat van a környéken németek jelenlétéről: a Párád Óhutai Üveggyárban az 1736-ban felvett névjegyzék szerint a hutamester német származású volt. Sajnos, a nevét nem jegyezték fel. A parádi huta névjegyzéke azonban megerősíti azt az általános tendenciát is, hogy a XVIII. század közepén erőteljes ezen a területen a szlovákok jelenléte. Még 1736-ban a munkások többsége magyar, addig 1753-ban a 15 dolgozó között a szlovák, ill. lengyel nevűek kerülnek többségbe. De nem szerepelnek a szuhahutai „őscsaládok" nevei itt. ' 'Felmerülhet a kérdés, hogy a falu esetleg a már korábban létezett hasznosi hutákból népesült be. Erre azonban semmiféle utalás nincs, ill. egy közvetett negatívum: Szuhahuta lakóinak emlékezete szerint nem tudtak „szlovákul" beszélni a hasznosi hutákban lakókkal, nem értették egymás nyelvét. Ha a vallás szempontjából közelítjük meg a problémát, szintén nem találunk fogódzót. Ugyanis a falu lakossága „emberemlékezet" óta római katolikus hitű. A számításba jöhető teriile290