A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Szvircsek Ferenc: Salgótarján város fejlődése 1922–1958

a meglévő lakótömbök lebontásával irányozta elő a szükséges lakástöbblet megépítését, gazdasági számításokkal nem igazolták a szanálás jogosságát. A VATER

V 1956-ban gazdaságosságra vonatkozóan igen részletes vizsgálatot végzett, mellyel a tanács állásfoglalását igazolták. Az általános terv elfogadására csak 1958-ban került sor, melyben módosították az eredeti elképzeléseket az Országos Építésügyi Hivatal és a tanácsülés javaslatainak figyelembevételével. Összegezve megállapítható, hogy szerényebb, lassúbb ütemű fejlődést határoztak meg a városépítésben. (36) 4. A város rekonstrukciójának előkészítése A városi tanács 1956 után újult érővel látott munkához és 1958 márciusában három évre szóló várospolitikai tervet fogadott el. Ebben meghatározták azokat a feladatokat, melyeket a legsürgősebben meg kell oldani. A város életében nem volt újszerű és szokatlan a középtávban való gondolkodás, hiszen ezt már 1953-ban bevezették a tervezéskor. A terv célkitűzései között a fő feladatokat rögzítve a leglényegesebbek a következők voltak: — a város általános rendezési tervének az elfogadása, — az új közlekedési útvonal végleges rögzítése, — a vízellátás alapvető megoldása, — a város fejlesztési alapjának helyi források felhasználásával történő növelése, — a helyi utak, járdák, csatornázás meggyorsítása, — új kórház és kultúrház megépítése, — a városhoz méltatlan Fő tér rendezése, — iskolai hálózat fejlesztése, — kereskedelmi hálózat korszerűsítése, — évi 200 állami és 300 magánerős családi ház építésének támogatása. A tervcélkitűzés majd három évtizede vajúdó fejlesztési elképzelések megoldásának végére tett volna pontot. A rekonstrukciós tervek egyenes folytatásai voltak — kisebbnagyobb eltérésekkel — a korábban — most már bizonyíthatóan helyesnek ítélhető — elképzeléseknek. A város vezetése azt is fontosnak tartotta, hogy az általános rendezési tervvel összhangban kerüljön eldöntésre az építkezések iránya, területei. Az új centrum kialakítása a jelenlegi központ teljes szanálásával és átépítésével fog megvalósulni, még akkor is, hogy ha a városrendezésnek ezt a módját elméletben még csak néhány szakember fogadta el, mert tapasztalati példák nem álltak rendelkezésre a magyar városépítészetben. Az általános rendezési terv vitájának több mint egy évtizedes elhúzódása nem véletlen tehát. Az ötvenes évek közepétől kialakított koncepció szerint a városközpont átépítését nem tartották célszerűnek, mert erre a hosszan elnyúlt tömbös beépítési tervek nem voltak alkalmasak. Ez a fajta beépítés 40—50 %-os épületszanálást igényelt, de nem biztosította a központhoz méltó architektúrát. A város közvéleménye is a testületi döntések megváltoztatását szorgalmazta. A terv módosítására végül ez is hatott. Két alapkérdés várt megoldásra: az egyik szerint a városközpont átépítés útján jön létre, mely építészeti megjelenésében, funkciójában a város további fejlesztését is meghatározza, a másik szerint vizsgálni kell a nagy szanálást és annak következményeit, amit a Rákóczi úti iskolától északi irányban a zagyvái rakodóig terveztek megvalósítani. Az ilyen módon megvalósuló rekonstrukció azt jelentette, hogy a teljes központ (kereskedelmi, szolgáltatóegységek és a magántulajdonban lévő családi házak) megszűnnek, lakóit át kell telepíteni. A nehézséget az is fokozta még, hogy a térségben helyezkedtek el a város és a megyét irányító pénzügyi és igazgatási központok is. A viták közben azonban tovább épült a megyei tanács mögötti domboldal, fogytak a beépíthető területek. (37) 182