A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Cs. Sebestyén Kálmán: Salgótarján város fejlődése 1958–1968

II. ­Cs. Sebestyén Kálmán Salgótarján város fejlődése 1958—1968 A gyorsan fogyó szabad építési terület mellett nyomasztóan jelentkezett a gyarapodó letelepülő lakosság. A közintézmények kiépülése mellett hasonló volt a hatása a bányászat fejlesztéséből eredő munkaerő-beáramlásnak, illetve mint természetes és ipari központba a környező falvak lakossága lassú beköltözésének. Utóbbiak többsége addig kétlaki élet­módot folytatott. Azonban az egyébként is lakáshiánnyal küzdő város, amelynek meglévő lakásállománya többségében elöregedett (közel harmada ötven évnél korábban épült), nem tudta az igényeket kielégíteni. Növelte még a gondot a városközpont zsúfolt beépí­tettsége. Az infrastruktúra sem érte el a városi színvonalat, a közlekedésben pedig a megnövekedett forgalom sürgette a fejlesztést. A nagy vonzáskörzetet kiszolgáló keres­kedelmi hálózat szintén elérte teljesítményének felső határát, főként a raktározás szűkös­sége miatt. S mindezekhez kapcsolódott az a tény, hogy az ipari üzemek az eddig lakott terület szélein helyezkedtek el, amely a szűk völgyben akadályozta a város terjeszkedését, hiszen az amúgy is csekély ipari védőterületek már beépültek. így az üzemeknél is megjelentek a területi növekedés problémái a szükségessé vált rekonstrukciók részeként. Ezek előkészületeinek felgyorsulása, valamint a kormányprogramként jelentkező 15 éves lakásfejlesztési elképzelés a tervek újabb módosítását tették szükségessé. Az országosan előirányzott egymillió lakásból Salgótarjánnak 3500—4000 állami és 600 állami támoga­tással épülő családi házhoz kellett területet biztosítani. (1) Az újabb módosítás alapján az általános rendezési terv 1960-ban készült el. A város irányítóinak addig is a hároméves várospolitikai tervelőirányzatait figyelembe véve kellett javítani a lakosság ellátását. A lakáshiány mellett egyre nagyobb gondot jelentett a víz. „Salgótarján ivóvízellátása a város egyik legégetőbb, alapvető problémája. Jellemző, hogy a város területén működő üzemek fejlesztésének kérdését az illetékes országos hatáskörű szervek attól teszik a mai napig függővé, hogy egyrészt az üzem vízellátása, másrészt a bővítést természetszerűen követő lakótelep építéséből eredő víz­igény hogyan lesz biztosítva..." (2) — írta a Nógrádi Népújság. Ezért született meg a döntés, hogy neves szakemberek bevonásával próbálják távlatokban is megoldani a vízel­látás kérdését. Többféle elképzelés vetődött fel a mélyfúrású kutaktól a völgyzáró gátig. Azonban leginkább reálisnak az Ipoly vizének felhasználását tartották. Javasolták a szak­értők, hogy amíg ez megvalósul, addig is a Mátraszele térségében fúrt kutakkal javítsák a város ellátását. (3) A megindult munkák 1959 végére hozták meg az eredményt, amikor jelentős társadalmi munka segítségével sikerült bekötni az újonnan fúrt kút vizét a városi hálózatba. Hasonló jelentőségű feladat volt 1959-ben — az éves karbantartás, javítás mellett — a város főutcájának, a Rákóczi útnak az átépítése. Szükségessé is vált ez, hisz 1953 és 1962 között a központi szakaszon a gépjárműforgalom közel háromszorosára nőtt. (4) Hozzá­járult ehhez, hogy Salgótarjánba naponta több mint négyezer ember járt be (1960), s ezek háromnegyede autóbuszon vagy gépkocsin. (5) A forgalom növekedése szempontjából a városközpont átépítése mellett szerepet játszott, hogy ez a 21. számú fő közlekedési út átkelési szakasza, mely a határ felé vezet tovább. A korábbi tervekben is központi helyet kapott egyrészt azért, mert a vasúttal párhuzamosan fut, azt többször szintben keresztezi, másrészt pedig épp a növekvő nemzetközi forgalom miatt szükségesnek látták új, a várost elkerülő nyomvonal kialakítását. Azonban régi formájában — mint az adatokból is látszik — még a városi közlekedés igényeit is nehezen elégítette ki. Ezért határoztak úgy, hogy a 21. számú műút terveitől függetlenül is szükséges átépítése, amely során a kockakő 183

Next

/
Oldalképek
Tartalom