A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Losonci Miklós: Réti Zoltán színes üzenete

Emberi tartalommal telítődik a Mindenség művészetében. Úgy is, hogy vonagló fái humánus küzdelmet jelölnek, úgy is, hogy a mezei Krisztus felett hajló ágak a töviskoronára is utalnak, miközben kapitális szarvasagancs formátumot is jeleznek, holott csak tar ágak. Kifogyhatatlan, de egyúttal követhető Réti Zoltán képzettársítása, — О a színes remény festője. Több ez derűnél, arra döbbenünk képei szemlélésekor, hogy van értelme az életünknek, az életnek, s az a meggyőződéses hit, melynek gazdája és közvetítője, — sokkal több merő optimizmusnál, — színbe öltözött, rejtezett, testesült filozófia, gyönyörködés és távlat. Megállíthatatlan képsorként pereg festészetének színes filmje, ablakban látható szerelmespár, mosztári híd, kerti székek, lombjavesztett fákra landoló varjak,— és zene, zene, zene minden mennyiségben. Fuvolások, gordonkások, hegedülők, zongoristák, énekesek, trombitások, dobosok. Külön és együtt. Szobabelsőben és tájba helyezve. Rajzban, festményre álmodva. A muzsika a maga teljességével érkezik vendégségbe képein, — a hangszerek, szólisták, triók, az egész orchester, lányok, fiúk, — három nemzedék; öregek, felnőttek, fiatalok. Eggyé válnak a zenével. A vizualitássá alakított dallam hullámjain a jövővel. NÓGRÁD EURÓPAI KLASSZIKUSÁNAK KÉPI SZOLGÁLATA Réti Zoltán nagy élménye Madách. Nemcsak abból adódóan, hogy mindketten egy táj szülöttei, hanem a továbbteremtő szándék tisztességéből. Társa akar és tud lenni egy más időegységben, így kerüli el a sorvasztó illusztrációt, — az ige képben lendül tovább. 1983ban festette meg Madách portréját. Különös kép. Előtérben a nagy drámaköltő alakja, mögötte szinte lángolnak a fák, törzsük között leghátul bújócskáznak a házak. Az emberi formát, eszmehordozást folytatják a kemény növények, a tárgyiasult tér. Réti Zoltán képköltő és dokumentarista, ezért Mikszáth, Komjáthy Jenő, Rózsavölgyi és Madách portréja egyszerre jelenti egy férfi, egy jelenség, egy tett és teljesítmény anatómiai, filológiai és szellemi megközelítését. Ezáltal válhat és válik festői és gondolati kategóriává. Ő helyi egyetemességet érzékel Madáchban, ezt a fölismerését regisztrálja és közvetíti. így lép tovább azon a magaslaton, melyen Zichy Mihály rajzai jártak. Rendkívül fontos akvarellsorozatot festett „Az ember tragédiája"-ról, melyet Madách és az О eredeti nógrádi környezetébe helyezett el kettős hűséggel. Különös találkozást jelentenek ezért e müvek. Gondolkodásában pedig Réti felnőtt Madách eszmeköréhez. Szinyei Merse Pál Faust-kompozíciót mutatott Makartnak, Zichy Mihály Madách töprengéseit ültette át képre Goethe világa helyett. Réti Zoltán e hagyomány nyomán haladt előre immár érett férfikorában, saját fölismeréseit is szintetizálva. Amikor Madách ösvényein megindult vonalrendszerének belső izzása, Réti személyes kétségeit, reményeit, tapasztalatát, nosztalgiáit is hozzácsatolta az eredeti bölcseleti rendszerhez mintegy megerősítve Madách kolombuszi felfedezéseit, nagyon igaznak bizonyuló történelemfilozófiáját a színek elégikus hőfokára szelídítve azt. Ez a változtatás tisztességes, nem sérti, hanem korunk érzésvilágára módosítja Madách törvényeit. Ebben a szellemben Réti Zoltán eltér Zichy Mihály heroikus illusztrációitól, s vonalirányjeleinek lendületét megnyugvást keltő tónusokra hangszereli. Nemcsak kíséri, hanem harmonizálja Madách drámai döbbenetét. Az album huszonegy akvarellből összegeződik, — a nyitány a- fejre korlátozott Madách-portré. Az arcvonások egy megpróbáltatásokon keresztülvergődött ember belső megnyugvását érzékeltetik a szürkéskék monokroniában. A megküzdött élet harmóniaeredményét sugározzák a szemek, olyan életét, mely nemcsak hirdeti, hanem testesíti a reményt. Belső békévé fokozódik a küzdelem. Még a drámai művet értelmező sorozat előtt két külön kép előzi meg, a csesztvei hárs lombkoronája, és a sorozat huszonkettedik darabja, a címlap, az örök Ádám kétségbeesése, az a pillanat, amikor, felébred az álomból, s még nem tudja, még nem érzi, hogy van remény, van föltámadás a bűnből. Madách ellentétben Arany János balladáival hisz a bűn erénnyé fokozásában, s