A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Losonci Miklós: Réti Zoltán színes üzenete

Márk szoborba hívott kaszakalapálója, Szőnyi István és Szurcsik János kaszása, — akaratlanul is folytatja e művek üzenetét a saját élményével és eszközeivel. A munka és pihenés intermezzóját örökíti meg a cigarettás kapásban, szép a saruja, jellegzetes. Van ökrös, lovas és szamaras szekere, — egyáltalán Réti Zoltánnak rendkívül széles a témaskálája, nem elégszik meg három-négy főmotívummal, mely általános a festők körében. A sok téma érdeklődését jelzi, azt, hogy minden izgatja, — a teljes emberi megismerés, melyet festészetre vált. Aktjai egészséges szépséget tükröznek, a ruhátlanság szentségét, azt a csodát, hogy a Mindenség minden egységében, legyen az virág, növény, állat; szép, de legszebb a nő, a fiatal nő, — a lét ékszere. Fekvő, álló, guggoló helyzetben mutatja, természetes kitárulkozásában, — önmagában és tájba szerkesztve, de minden alkalommal esztétikumának tetőpontján. Önarcképében lényének igazi valóját lebbenti fel, s az is remeklés, ahogy édesapja és édesanyja portréjában saját anatómiáját is tetten éri, így tárja fel a gyökereket és az élet folyamatát. Szülei öregségükben is nyugodtak. Bartókban azt láttatja, hogy a szelíd arc mennyire markáns, mindenkiben a lényeges jellemvonást, — soványságban az aszkézist, a fejtartásban, a tekintetben, egy-egy ember külsejének dokumentációját a lelkületi tartozékával együtt. Bravúr és elmélyülés jele, hogy „Kövi Pál édesanyja'

: arcmásában az induló mosolyt jeleníti. Fái emberi sorsokat, humánus lényeget hordoznak. Erősek Réti Zoltán fái. FaHerkulesek, Fa-Prométheuszok, Fa-Laokoónok idézik a helytállást, készséget az örök küzdelemre. Ölelkeznek is fái, vonaglanak, táncolnak, — egész gruppensex több facsoportja. Lángolnak is fái, formájuk maga a tüz, kínlódnak is Réti fái, akkordokba gyűlnek. Győztesek diadalmasak az Ô fái: Emberek. Ünnepli az elemek tombolását, megcsöndesülését, — mezőkön, fák között a tűz csodáját. Képein banki tóval, álló akttal kitárulkozik a táj, maga a tavasz, a nyár, az ifjúság. Halászfalujának pazar arányrendjében küzdő fák is megjelennek, víz és felhőzet a kép elő-, közép- és hátterében. Megfelelő tónusokkal érinti a virágzás eufóriáját, az évszakok minden eseményére keres és talál egy jellemző festői gesztust Nógrád és önnön lelkületének koreográfiájából. Rajzilag kiugrat egy bokrot, szinte sistereg a nád lobogó felületein, — életképes változatokat villant fel az árvalányhajas domboldalakról, s fák függőleges energiájában sort kerít arra is, hogy Burns-hangulattal észrevegyen hazafelé ballagó öreg házaspárt. Láttamozza a Dunakanyart, út menti Krisztust pipacsos búzatáblával, Hollókő folklórját, a falu hétköznapjainak oly szent és egyben egyszerű, közönséges örömeit, lakodalmi menetet, körhintát, és leleménnyé rejtett mélységgel tárulkozik fel a kiiktathatatlan emberi magány az egyedülálló fában. Az 1958-ban keletkezett „IpolyszÖgi udvar" szinte még akadémikus készültségü festmény, próbálja erőit tehetséggel, szerzett rajzi tudással, lelkiismeretességgel. Cigarettázó, sarus kapás, szamaras kocsi, Vedres Márk, Szandai Sándor nyomában járó kaszafenője mind az О mezei látomásának festői ciklusához tartozik az értékteremtés feszült egyenletességével. KÉPRŐL KÉPRE Üdvözli a virágokat, s ha szerpentinre bukkan, azon is elámul, szelíd dombok, varázsos napfelkelték, kendős burgonyaválogatók éltetik. Réti Zoltán ezer motívummal gazdálkodik, ez az egyénisége, színeinek boldogító ereje. Mindenben az egyedi, soha meg nem ismétlődő csodát látja, láttatja, alakítja színes hírré; szántóvetőt, széken ülő asszonyt, borozókat a vásárban, horgászokat a füzes mellett, gordonkásokat, börzsönyi horhost, levest kanalazó öreget, itatást a gemeskútnál, napfényben fürdő házakat, dombra kapaszkodó kerítést. Mindez egyszerre humánumát mindenekre kiterjesztett emberiségét jelenti és gondolatai, képi bővülését, kísérletezőkedvet, frissülést, megújulást, láttamozási, építkezést. A valóság rögzítését, értelmezését, gyarapítását. 14