A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XVI. (1990)

Tanulmányok - Losonci Miklós: Réti Zoltán színes üzenete

halottak napját, pompát, gyászt, reményt. Mohorai részlet, Ipoly-part, — hajdani dráma tisztul nemes idillé a színek csöndes lobogásában. Balzaci vállalkozással tárta fel tájotthonának megannyi rejtelmes, titokzatos szépségét. Sok óriási apró csodát. Gyászban, borúban is őrzi derűjét, korrekt rajzzal, temperáitan egyéni színtársulásokkal, lazának tűnő, mégis feszült és hibátlan szerkesztéssel. Univerzális nemcsak az eltérő művészeti ágazatokban és a festészet műfajaiban, hanem mindennek összegyűjtésében és értelmezésében, bizonyítja, hogy minden tetten érhető a képen és képpel, — fák virágzás-ébredése és őszi lombhullás, magányos ház és a mezítelenség ünnepi ruháját felöltő Éva. Ősi mozdulatokat rögzít, és a rozsdás téli nádas láng nélkül is tűz, azt is О jelzi a színek válogatott sorakozójával, hogy nincs szebb, nincs varázslatosabb, mint a templomba tipegő, elhasznált örömű asszonyok. Réti Zoltán a humánumot tartalmazó szépséget ostromolja, közelíti, birtokolja. Rajzi leírásai jelképek egyben, fontos kiemelések, — egy pillanat és az öröklét megragadása. Művészetében minden és mindenki főszereplő: Édesanyja és a banki fürdőzők, Kétbodony és a pipacsokkal ékeskedő búzatáblák, a vonalak lendülete, a cserhátsurányi udvar és a madarak. Megindító ez a mohóság, — lelkületének udvariassága, mely nem akar és nem tud semmit kihagyni e festői leltárból. A szemérem és áhítat öntudatával a művek egybecsengő látomásával röppenti az összes égtájra az új színes hírt: Nógrád is vizuális világközpont. FESTŐI CIKLUSOK Epizóddal kezdődött életműve, bajor tájakat festett. Később ezt kiegészítette krakkói látképével, Tisza-partjával, tokaji, pomázi sorozatával, a Dunakanyarral. Visszatért végérvényesen e történelmi parancsra és személyes indítéka nyomán tett utazásaiból Balassagyarmatra, ahonnan termő portyázások révén ismerkedett emberi szertartásokkal, Hollókővel, Érsekvadkerttel, az Ipollyal, Kishartyánnal, elhagyott Göröccel, szamaras kocsival. Férfi létére élménye lett az „Anyaság" saját gyermekei születése révén, nemcsak arra az időpontra és saját családjára korlátozva. Hangulatteremtő ereje itt is megnyilvánul, szinte biblikus a csönd, religio nélkül is vallásos áhítat lengi be az 1973-ban komponált „Féltés"-t, ahol az anyaház simuló karon ülő gömbölyded központot épít testével és belső megnyugvással, melyhez a dombhát félgömbje, a fák lombjának testes köralakja, a körként záruló utak társulnak, — emberi együtteshez a táj rokon formái. Az anyaságeszmét más-más mozdulattal járja körül úgy, hogy e kettős együttes frontálisan és profilban is megjelenik premier- és szuperplánban barna-fehér-szürke színcsoportban. Előzékenyen és megszakítás nélkül érinti a falu hétköznapjait. Ebben föltárulkozik a história, a társadalom és a helyi közösség számos fordulópontja. Városon a házasságkötés dívik, — falun a lakodalom, s ez utóbbi, népünnepély boldogító népszokásokkal. Réti Zoltán a menet színujjongásával fejezi ki a belső átfűtöttséget, az emberek horizontálisan, a fák függőlegesen kígyóznak, — színes békéjük a feszültség. Önfeledt öröm hatja át a banki fürdőzőket és a „Körhintát", melynek előtere kvaterkázó idősebbek társasága. A „Hollókői vasárnap" templomból engedi a nőket, az „Érsekvadkerti mise" mágnesként szívja a háttal álló kendős csoportot, mennek a fák között a „sárga legenda" zöld ajtajához, mely megnyitja számukra a megnyugvást. Várakozással telített a földosztó parasztok csoportja, mögöttük fák tömbje és egy szálló madár, vajon mit jelez számukra. Újabb gondot, kibontakozást?! Több temetésváltozata az enyhítő útkanyarban a főhajtás tisztességét szimbolizálja, mely a falusi lelkület állandó vonása, az együttérzés. A „Halottak napja' ' sem merő gyász, hanem emlékezés, annak ábrázolata, hogy élet-halál összetartozik, s az élő falu tiszteleg a holtak megcsöndesedett, és számtalan keresztben felfelvillanó közösségének. Egyenletes arányrendben sorakoznak tájképei és emberábrázolásai, — minden 12