Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Petrikné Vámos Ida: Balassagyarmat mezőváros tanácsa és tisztikara a reformkorban

Petrikné Vámos Ida Balassagyarmat mezőváros tanácsa és tisztikara a reformkorban Balassagyarmat, mint földesúri hatalom alatt álló oppidum önkormányzatának működését, a ,,helyi hatalmat" gyakorló elöljárók társadalmi, gazdasági helyzetét feltárni szándékozó kutatómunka egy részeredményét — időben ós a források tekintetében is behatároltan — ismerteti e tanulmány. Vagyis a szerző ebben a tanulmányban csak arra vállalkozott, hogy a mezőváros tanácsülési jegyzőkönyvei alapján bemutatja a reformkorban a testület működését, illetőleg az archontológia közreadásával igyekszik érzékeltetni azt, hogy a választott tisztségviselők milyen társadalmi rétegből kerültek ki, továbbá, vázlatosan ismerteti hivatali karrierjüket, személyes viszonyaikat. Wenzel Gusztáv a múlt századi nagy hírű jogtudós a magyar városokról írt kitűnő tanulmányát

1 egy reformkori református lelkész, filozófus munkájából vett idézettel kezdi

2 „A városok elejétől fogva legbiztosabb mérlegei voltak valamely ország míveltségének, ezek külsője már nyilván hirdeti a nemzet ízlését és műipara fokát; belső életük mutatja a tudományok és művészetek állapotát; nagyságuk és népességük gyaníttatja az ország erejét és népszámát..." A fenti idézetet azzal egészíti ki, hogy ,,. . .a városi életnek szükségképi feltételezése és alapja a valamely országban fennálló községi rendszer. Ott, ahol kifejlett községi rendszer nincs, tulajdonképpeni városok sem keletkezhetnek..." A mezővárosok, minthogy többségükben nem bírtak rendezett tanáccsal, ugyanis földesúri és megyei hatalom alatt álltak, ezért tulajdonképpen a községek közé sorolandók, bár e státusz nagyobb autonómiát jelentett a jobbágyközségek kötöttségéhez viszonyítva, messze elmaradt azonban a szabad királyi városok önkormányzatától. A községek belső igazgatásával foglalkozó első központi jogforrás az 1832/36os Országgyűlésen elfogadott 9. törvénycikk volt, amely azonban elég lassan* csak évek múlva került be a joggyakorlatba. Mivel a 19. század első harmadáig a szokásjog, a földesúri jogátruházások alapján működtek a mezővárosok — bár a leglényegesebb kérdésekben általános szabályok is megállapíthatók —, autonómiájuk mértéke szinte városonként eltérő képet mutat. Ezért egységes szabályozás hiányában a községi közigazgatás megismeréséhez elsősorban a helyi írásos források adnak segítséget. A 19. századi balassagyarmati tanács működése, önigazgatásának korlátai a település török kor utáni történetével, fejlődésével is szorosan összefüggött, mivel az 1690-es újratelepítéstől számítjuk a város újkori történetének kezdetét. A török uralmat követően néptelen pusztává (praediummá) vált helység újbóli benépesítéséről az akkori földesurak Koháry István

3 és Jakusits Kata

4 gondoskodtak. A megtelepülőknek adott kedvezmények

5 eredményeképpen 1716-ban Koháry István részén már 39 jobbágy lakta a települést. Az összeírás szerint volt kocsma, serfozőház, malom, mészárszék, évente öt alkalommal vásár, melyek ,,. . .az uraság consensusából

6 a városi lakosoknak átengedtettek."

7 1730-ban a két uradalom öt posztóst telepített le a városban, majd 1751• ben az ipar és kereskedelem fellendítésére Mária Teréziától heti vásárjogot eszközöltek ki. Az 1750-es évektől újabb kézművesek költöztek a városba, 127