Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Limbacher Gábor: Búcsújáróhely a Szentpéter-hegyen

„Szerintem az valóba is gyógyvíz volt, má csak azér is, mer az emberek hitték."

76 „Bujákból egy asszony, aki elgyütt velünk, aszonta, hogy elgyün velünk a szemire. A szemi jobban is lett neki. Minek híjják Madrácz Pistának az anyja: Bacza Erzsi. Annak jobban lett a szemi. De meghalt mán az régen/'

77 „Valami juhász vót itten, oszt annak a jánya vak vót, és kivitték oda, kijártak mindég ós ott mosták neki annyira, hogy a lány tudott azt tovább látnyi."

78 „Szandáról volt egy cigányasszony, oszt nagyon fájtak neki a szemei, azt mindig mosogatta, onnét hordáta a vizet. Azt azután később má nem vótak olyan csúnyák a szemei."

79 „Akkor vót olyan, hogy a keze fájt a gyereknek (...), hogy nem tudott rá fogni annyira fájt, és akkor kijártak oda a forráshoz mindig megmosdatnyi őtet, meg hoztak be vizet is, és akkor a gyerek meggyógyult a kézire."

80 „Vót egy nagy vasrostély rátéve, hogy bele ne essen valaki, oszt azt mondták, hogy az gyógyvíz. De az ollyan büdös vót, mind a világ vége! Oszt akkor jártak messzikről búcsúval, akiknek sebük vótak a testeken, a lábaikon, akkor megtürűték, oszt akkor szép törűközőkkel, ilyen szálvetákval.'kivarrott rózsás szalvótákval megtörüték a sebeköt, meg fehér delin kendőkvei, azt kirakták az ágakra oszt ott hagyták. Szép dolgokat ott hagytak, nem akármiket! A cigányok aztán összeszedték. Ugy vótak kirakva a bukrokra. Szép kivarrott kendők, türűközők rózsás mintákval. Akinek fájt valami sebe,úgy azt megmosta, megmosogatta, avval megtörugette, oszt ott hagyta, hogy ott hagyja a betegséget."

81 "Deanná annyi vót, annyi ruha vót, zsebkendő, nyakkendő, ollyan kis darab rongyok, ahogy vitték oda a betegeket, mosták, azt avval megtörűgették, oszt ott is hatták. Oszt vót egy ember, aki meggyútotta őköt, mikor mán elmúlt a búcsú, összeszedte azt a sok rongyokot, aztán meggyútotta."

82 „Péter-Pálkor a búcsú után annyi rongy vót ott, hogy sok (...) Volt valahol a szőlők alatt egy szegény kanász...és az kiment minden búcsújárás után ós összeszedte. (...) Még háború után is jártak ki, mosakodtak ós hagyták ott a rongyokot. Csak mikor jött ez a vallásüldözós, lényegében akkor oszt megszűnt itt minden."

83 A kút vizéből sokan vittek haza is, és nemcsak a közelben lakók, hanem például a bujákiak és a rimóciak is. Vízért a közeliek búcsún kívülisfölmentek a Péterhegyre, ha a szükség úgy kívánta : „Martin Jani bácsi mikor nagy beteg vót [40-es évek], annak onnan köllött hozni vizet. Mert őtet csak az gyógyítja meg."

84 A kút vizében való mosakodás után a törlőruha elhagyása önmagában is a búcsújárás ősi mozzanata. Emellett az is figyelemre méltó, hogy a résztvevők nagy része eredeti jelentését megtartva hajtotta végre azt. Sokan szinte fogadalmi tárggyá avattak különböző texiliákat, kivarrott kendőket, díszes ruhadarabokat, szemben például a váci Hétkápolna melletti kúthoz fűződő szokással, ahol a ruhadarabból csak egy szálat hagytak a helyszínen. Ugyanakkor a szokás survival jellegével is találkoztunk: egészségesek hagytak ott rongyokat a kútnál, a szokás értelmét már nyilván nem ismerve. A péterhegyi búcsúhoz a visszaemlékezések szerint mindig kapcsolódott adománygyűjtés, megintcsak időben változó módon. „Odavittek ki a szandaiak ponyvát és arra köllött dobányi fillérkéket. Hát olyan nagy ponyvák vótak, ollyan szövött, hazai vászony ponyvák. 380