Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)
Kovács Anna: A bojtorjáni Mimosa
már évtizedek óta itt laknak, ezek ennél fogva büszkék, mint egy spanyol grand, vagy egy kínai mandarin. Az ideglenes tisztviselők, ha csak magánvagyonuk nincs, (ha van neki úgy sem jő Bojtorjánba) nem képesek érvényesülni. Az én magán vagyonom pedig történetem idejében állott egy fekete szalonruhából, melyet felvettem a király és a hivatalfőnök nevenapján, egy szürke smokingból, egy kimondhatatlan színű nadrágból, három ingmell és hat gallérból. Természetesen, hogy képtelen voltam érvényesülni, s ha egy tövényszéki bíró kegyes volt a köszöntésemet elfogadni (két esetben már ez is megtörtént), úgy ambíczióm teljesen ki volt elégítve... Végül egy mentő eszmém akadt... A hivatalban ós az utczán ismerőseim előtt odavetőleg hangoztattam, hogy kérek egy havi szabadságot és megnézem a párisi kiállítást. Nagynéném fedezi az összes költségeimet. A hír gyorsan terjedt és az emberek kezdtek észrevenni... " Szórakoztatóan eleven képet fest a bojtorjáni közéletről, társaséletről. A társasági életben nem a polgárság, hanem a hivatalnok, tisztviselő réteg, és a velük kapcsolatban lévő, hozzájuk közel álló dzsentrik köre a hangadó. A társasági élet és szórakozás szinterei a legkülönfélébb egyletek és társaságok voltak. A hivatalosan működők, mint a vadásztársaság, vagy a hasonló, külsőségekre sokat adó tűzoltóegylet (ami nyolc tagból állott ugyan, de a parancsnoknak oly díszes egyenruhája volt, hogy amikor a perzsa sah nálunk járt, külön kihallgatáson fogadta és kis naprenddel ajándékozta meg) mellett hosszabb-rövidebb ideig élnek és virulnak Bojtorjánban a különféle alkalmai baráti asztal társaságok, kompániák. Ezek között volt olyan, amit a gyorsan változó napi politikai érdek; egy másikat, a nagyétkű Jószív-asztaltársaságot, az asztali örömök tartották össze, bár hirdetett céljuk a jótékonykodás volt. Egy harmadikat a tarokkozás szenvedélye hozott össze. A járásbírón kívül e „kompánia tagja volt a körorvos, a helybeli fiskális és egy nyugalmazott főerdész. A körorvos zseniális ember volt, aki mióta kikerült az egyetemről, soha kézbe szaklapot nem vett... a főerdész süket volt, mint egy fajdkakas, a fiskális olyan volt mint minden fiskális, ha másik kollégájával került össze folyton veszekedtek." A szórakozások tartalmára utal a bojtorjáni asszonyok által létrehozott „mértékletességi egylet", melynek — meg nem valósuló — célja volt: megakadályozni a szeszesitalok mértéktelen élvezetét, és a Kék gólyához és az Arany csillaghoz nevezetű helyek (de méginkább az ottani hölgyek) látogatását. A társasélet ünnepélyesebb, nagyobb léptékű színterei voltak a bojtorjáni bálok, melyeket soha nem a puszta szórakozás, „urambocsá" a lumpolás miatt, hanem valamilyen magasztos céllal hirdettek és szerveztek meg. A Griff-szállóbeli jótékonysági bálon, „a Sudánban és Abessyniában élő mezítlábas gyerekek megsegítéséért" táncolt, mulatott az úri közönség. Hasonlóan fennkölt szellemű, nagy esemény volt a vármegyeházi „Elit-bál". Valószínű, hogy egy másik, a Nógrádi Lapokban (1901. márc. 10.) megjelent karcolatának átdolgozása ez. Eredetileg a Madách-bál címet viselte, s abban Mimosa arról tudósította az érdeklődő közönséget, újságolvasókat, hogy összegyűlt a vármegye színe-java álarcos-bállal tisztelegni a költő emléke előtt. Közelről ismeri Mimosa Bojtorján szellemi életét, hisz „Mint jól tudja a kedves olvasó közönség, Bojtorjánban lakom, hol lelkes és az irodalmat pártoló emberbarátok találkoznak. A lakás meg a piac drága, az emberek inkább laknak kis lakásban és esznek kevesebbet, de a könyveket nagyban vásárolják''. 218
