Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XV. - Nógrádi Történeti Évkönyv Belitzky János emlékének tiszteletére (1989)

Horváth István. Nógrád megye követutasításai az 1825-i országgyűlésen

kibontakozását gátolták, sőt a birtokos nemesség elszegényedését, a birtok aprozódását segítették elő. Mindennek oka az volt, hogy a feudális birtok jobbágyrobottal történő megművelése a földesúr és jobbágy feudális viszonyán alapult. Az ország belső életét az egyre erősödő konfliktus jellemezte: egyfelől a rendi viszonyok megtartása, másfelől a rendi keretek áttörésének igénye és ez az egyre növekvő szakképzett értelmiségi, honorácior réteg irányából is megfogalmazódott. Mindehhez harmadsorban kapcsolódott, hogy az érdeke miatt más látókörű központi törekvés a helyzet befagyasztását szorgalmazta. Mi lehet a megoldás? Az európai fejlődés menete, a kibontakozó nemzeti mozgalmak mutatói voltak e konfliktus lehetséges felszámolásának is. A császári intézkedések elleni nemesi védekezés természetes osztályreflex következménye volt: védték saját jogaikat, az adómentességet; védekeztek a központi igényből eredő újabb gazdasági terhek, a politikai megszorítások ellen. Mindezek előzményeként a nemzeti törekvések az 1790-es országgyűlés után periodikusan és egyre intenzívebben felerősödtek: a nemzeti nyelv használatának igénye nagy méretet öltött, és ez összefogta a politikailag számításba vehető erőket. Fokozatosan kialakult az új minőség felé orientált politikai cselekvés fő vonala, amelynek központi gondolata : az önálló nemzeti állam létrehozása volt. Ezekkel a gondolatokkal és megoldásra váró körülményekkel bőségesen találkoztunk a kor Nógrád megyéjében is. Az 1820-as években igen sok és méreteiben különböző, jelentőségében azonban nem elhanyagolható feszültség alakult ki. A konfliktus fő szála kapcsolódott a fentebb jelzett udvari politika megvalósulásához. 1823-ban a megye vezető politikai körei szembehelyezkedtek a királyi leirattal, amely újabb adót, újoncokat követelt. A vármegye azok közé tartozott, ahol csak katonai erőszak alkalmazásával tudta báró Wenckheim József királyi biztos érvényre juttatni a királyi döntést.

3 A sérelem és az arra adott válasz hosszabb ideig meghatározta a központi irányítás és a vármegye kapcsolatát, amelyre ez a konfliktus rányomta bélyegét. A vármegyei — vagy általánosabban fogalmazva — a feudális viszonyok tarthatatlanságára utalt az a feszültség is, amely 1825 tavaszán a megyebeli Zelene község jobbágyai és a Tihanyi birtokot irányító ispán között kialakult. Az úrbéri szolgáltatások rendezetlensége, a robotoltatás végnélkülisémindennapi élet sok-sok gyötrelme — volt a konfliktus oka, amely hetekre izgalomba tartotta a megye irányítóit. Az eseményt csak katonai erővel, a szervezést irányítók börtönbe csukásával tudták lokalizálni.

4 A megmozdulás „mögöttes" tartományában az a jobbágyok körében élő illúzió is jelen volt, amelynek táplálója a népet szerető ,,jó király" iránti vonzalom volt. Ez is magyarázata lehetett annak, hogy az eseményt mélyen elhallgatta a vármegyei politika. A konfliktusok sorából nem rekeszthető ki az sem, hogy a vezető köznemesi csoport belső elrendeződése miatt egyre nyilvánvalóbbá váló érdekellentétek érzékelhetők Nógrádban is. 1819 óta Gyürky Pál kezében összpontosult a vármegyei hatalom, hiszen a mindennemű reform ellen fellépő Brunszwick József főispán igen ritkán jelent meg és avatkozott be a megyei politikai életbe. (E korszakban még két királyi biztos is tevékenykedett itt.) Az első alispán tisztét betöltő Gyürky mindenekelőtt a saját személye politikai előmenetelével foglalkozott. Az ezt gátló eseményeket — amelyre a zelenei megmozdulás is példa volt — kíméletlenül letörte. Az ő nevéhez fűződött a megyében a 119