Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)

Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1880-as évek oktatásügye Nógrádban

— hol eddigelé két leánynevelője (hogy ne mondjam zugiskolája) már úgyis van a községnek ..." Márpedig a törvényt tisztelnie és betartania minden magyar állampolgárnak szent kötelessége, ez alól nem bújhat ki senki. „Éljünk tehát békességben a törvény korlátai közt, hassunk, alkossunk, a törvény szellemében s egyesült erővel. Éljen a haza!" Ez világos és egyértelmű beszéd volt. Nem tudjuk biztosan, de lehet hogy ennek is köszönhetően Miessl Zsigmond elállt a kápláni megoldás ötletétől és az új leányiskolában egy szakképzett tanítónőt alkalmaztak. Az iskola megnyitását megelőzte még a megígért estély, táncvigalom, illetve egészen pontosan egy napon tartották mindkettőt, október 3-án. Az iskolaavatásra szóló felhívást maga Kosztka Tivadar írta.

102 A báli meghívót viszont már ketten írták alá, ami mindenképpen kapcsolatuk javulására vethet fényt.

103 Mintegy 300 vendéget vártak, lesz tombola, finom ételek és italok, a zenét Rudi szolgáltatja s ,,legyenek üdvözölve mindazok, kik a közművelődés e nemes célját hozzánk fáradva elő mozdítani fogják." Az október 3-i ünnepségről még sokáig írtak a nógrádi lapok. Megnyitó beszédet Szondy János mondott a szokásos bombasztikus fordulatok felhasználásával. A gácsi iskola szerinte az ,,első oáz a sivatagon", azaz az első magyar tanítási nyelvű leányiskola ezen a vidéken. Szerényen szolgálja a nagy célt: „Magyarországot még egyszer meghódítani", mert városaink, falvaink el vannak árasztva a kígyók sokaságával. „De majd megtörjük a fejüket", mert végül is „Európában nincs állam, mellyben az uralkodó nemzet oly nemesen bánna a vele élő nemzetiségekkel, mint a magyar." 104 Hasonló stílusban fogalmazott Ujfalussy Sándor is, beszámolván az ünnepségről.

105 Pontosabban annak csak az estélyi részéről, részletesen ecsetelve melyik teremben milyen ínyencségek várták az érdeklődőket, ki volt jelen stb. Mindenesetre a mulatságból 284 ft jött össze s ez már pótolja a hiányzó összeget az építkezéshez. A lelkesült cikkíró megdicsért mindenkit. Természetesen elsősorban a plébánosnak jutott ki a fellengzős szavakból, de a gyógyszerészt sem hagyta említés nélkül: „Az üdvös mozgalom megindításában s diadalra jutásában nagy része van Kosztka Tivadar, gácsi gyógyszerész úrnak is, ki nem lankadó munkásságával Miessl Zsigmond plébános úrral karöltve lelkesülten vesz részt az áldott munkában, ki szintén 100 frt-t biztosított évenkint az iskolának. A dicséret semmivé válik az érdem előtt, itt a tények beszélnek. A vállvetve egyetértő működés megteremtette szép gyümölcsét." Korai lenne még az örömünk, ha azt gondolnánk, hogy ezzel minden ellenségeskedés megszűnt Gácson a helyi intelligencia soraiban. Több mint egy év múlva gróf Forgách Sándor mint gácsi iskolalátogató „Le az álcával!" címmel egy rövidke írást jelentetett meg Kosztka Tivadar ellen. Hogy miért várt ilyen sokáig nemigen lehet tudni, de kétségtelen, hogy vádjaik mögött az ellentét is állt, amelyre tanulmányunk más helyén utaltunk már. Itt most azt veti a gyógyszerész szemére, hogy az iskolaavatáskor megígért évi 100 forintból még semmit nem adott, míg a többiek rendesen befizették a pénzt. Az előkelő cikkíró fellengzős szavakkal támadja Kosztka Tivadart : „mint iskolalátogató az iskolaszék nevében is sajgó kebellel, de nyílt sisakkal lépek a küzdő-homokra, mert csakis azon csekély elégtótelünk van, hogy a kérkedő egyén álcáját némileg szellőztethetjük!" Kosztka Tivadar ugyan válaszol rá, de csak nagyon nehezen tudja megmagyarázni, hogy miért nem fizetett, illetve mennyit fizetett már. Patikariusi pontossággal közli saját könyvelése alapján, hogy eddig 30 ft készpénznyi támogatást adott, vett 30 db 50 krajcáros sorsjegyet, beadott 50 db kis üveg illatszert a tombolára, s adott még annak idején 100 csésze rumot s hozzá cukrot. S mindehhez vegyük még azt a 271