Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Praznovszky Mihály: Az 1880-as évek oktatásügye Nógrádban
jövedelem kiesést, amikor sokszor eljárt az iskola ügyében s addig a gyógyszertára mindig zárva volt. S ez is rendkívül nagy anyagi vállalás a részéről, „mert az nem titok, hogy Kosztka úr, csupán mint kezdő gyógyszerész Gácson, még mindig nagy terhekkel küzd a napi kenyérért, sem fekvő birtokkal, sem készpénzzel nem rendelkezik." Továbbra is a véleménye, hogy Gács képes eltartani egy iskolát, ő arra addig nem ad, amíg ennek ellenkezőjét be nem bizonyítják neki. Mert Gács egyáltalán nem szegény, csak az adót kellene rendesen és igazságosan kivetni. Hogyan lehet az, hogy egy kapás ember is évi 2 ft-nyi adót fizet, s Forgách Sándor gróf úr is annyit, ha ugyan eszébe jut adózni. „De hát az idő halad, s vas rozsdát kap s Gács sem marad, mert a kocsmák kevesbednek, s az iskolák szaporodnak, Gács is tehát oly erőre lépett akaratlanul, hogy holmi domestikáknak föntartása csupán a hóbortos agynak mániája." 106 Igazság szerint ez volt Kosztka Tivadar utolsó közszereplése Nógrádban, illetve Gácson. Ezután már több cikket nem írt, neve csak elvétve fordult elő a lapok hasábjain. De ezt megelőzően 1885-től kezdve pár hónapig egy másik nevelési intézmény, az óvoda létrehozása érdekében is szót emelt, illetve a plébánossal közösen tevékenykedett. Első írásában valójában a Losoncon szervezendő közművelődési egyesület létrehozását kívánja szorgalmazni, de abból az apropóból, hogy egyrészt Gácson, de máshol is hozzanak létre óvodákat^ amelyek szerinte ekkor a „legnagyobb civilizátorok." Érvelése már korábbról ismert, ami a gyermekkori nevelés fontosságát illeti. Meggyőződése, hogy már az óvodában meg kell kezdeni a magyar nyelv tanítását, mert alapok nélkül az iskolában ez a tevékenység sikeresen nem folytatható. Gondolatai rendkívül szemléletesen mutatják be azt a helyzetet, amelyben akkor a nógrádi pedagógia és a pedagógusok voltak. Űgy látja, hogy a jelen tanítási rendszer mellett az elemi iskola nem működik hatékonyan s ennek okai a tanító elviselhetetlen megélhetési körülményeiben vannak. „Az a tanító, kinek 4 gyermeke és csak 100 frt évi fizetése van, minden mellékes keresetével együtt, az nem lehet ügybuzgó, az nem teljesíti és nem teljesítheti kötelességét, az a gyermekek oktatásával komolyan nem foglalkozik és nem foglalkozhatik, mert annak elsősorban a megélhetés s a ruházat képezi gondoskodása tárgyát, mely gondok, kiki tudja, hogy a legnagyobbak mindenek fölött." 107 Javaslata már valós igényen alapul, hiszen a plébános megkezdte az óvoda létrehozásának szervezését is. Nem csekély ellenkezéssel kellett megküzdenie, s ezek hátterében kétségkívül nemzetiségi ellentéteket lehet látnunk. Maga Miessl Zsigmond írja egyik cikkében, 108 hogy a gácsi képviselőtestületben olyan hangok vannak, hogyha valaki óvodát akar építeni, az tartsa is fenn. „Gács vagy szegény — mit leginkább hiszek — s így iskolát segélyezni nem képes, vagy nem szegény s akkor vannak benne veszélyes elemek, akik Gács előrehaladását, magyarosodását irigy szemmel nézik." (Ami az adott történelmi helyzetben valós tény is volt.) A plébános szervező munkája a továbbiakban sem csökken, s újabb írásaiban drámai szavakkal ecseteli a falu nehéz helyzetét: „ezen szegény tótajkú nép, mely többnyire röghöz tapadt, régi modorú fazekas, a legprimitívebb posztógyári munkásból áll. . .", hát hogyne kellene értük és nekik segíteni. Az óvoda sokat segíthetne gondjaikon mert „a szegény szülők által elhagyott csecsemőket idejekorán a testi és lelki romlottságtól megóvja ; a szülők anyagi keresztéin némileg enyhítene ... a ma272
