Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIV. (1988)
Tanulmányok - Történelem - Pálmány Béla: Nógrád vármegye újratelepítése, benépesülése és az agrártermelés fellendülése a török kiűzése után 1683–1728
I. NÓGRÁD VÁRMEGYE TELEPÜLÉSSZERKEZETÉNEK ÁTALAKULÁSA [1642—1862] Mielőtt az újratelepítés folyamatának taglalásába kezdenénk, ha rövidre fogottan is, de feltétlenül vissza kell tekintenünk arra, milyen pusztulást okozott a másfélszáz éves török hódoltság a folytonosan végvidéket, ütköző zónát képező Nógrád vármegye településszerkezetében. Sajnos mindmáig feltáratlannak kell mondanunk a megye településföldrajzának történetét. Kizárólag a Hunyadi korra vonatkozó CsánJci Dezső által végzett kutatásokat publikálták eddig. 4 Fennmaradt azonban 1542-ből egyetlen, még viszonylag békebeli állapotokat rögzítő portaösszeírás, melynek összesítését — igaz, nem a települések azonosítása, hanem a nógrádi nemesség vagyoni tagozódásának feltárása céljából — elvégezve megállapítható volt, hogy a török hódítás kezdetekor a vármegyében még 390—400 település — mezőváros, község, „nemesülés" — létezett. 6 összesen 3326 népes, 279 pauper ós 263 déserta sessiora — összesen 3868 házhelyre — vetették ki a telkenként 1 Ft-os hadisegélyt. Benyomásunk szerint Nógrád vármegye ekkoriban túlnyomórészt apró és közepes nagyságú falvakból állt, csak néhány nagyobb település akadt, azok is főként a mezővárosok közül kerültek ki, mint Szécsény, Balassagyarmat, Losonc és Fülek. Átlagosan 10 sessio-t adóztattak meg településenként, de a falvak többségében csak 3—8 házhelyet írtak össze, köztük egy tucatnyi csupa egytelkes nemes lakta falut. Egy évszázaddal később, 1647-ben a vármegyében már csupán 213 lakott községet lehetett megadóztatni, ehhez jött még 7 adómentes végvár. 6 A törökkel folytatott állandó háborúskodások tehát megdöbbentő pusztulást eredményeztek — a településállománynak közel a fele eltűnt a föld felszínéről. Az „ország legújabb törvénye" — tehát az 1647:36. te. — szerint 1 adóportát 4 saját ekével (4 vonómarhával), vagy 8 fél ekefogattal (2 vonómarhával) rendelkező jobbágy, vagy 16 zsellér tett ki. Nem tudjuk azonban, mekkora a töredókteljes jobbágyok és a csak házzal rendelkező zsellérek száma és aránya, csak gyanítjuk, hogy nagyobb, mint az egésztelkeseké. így semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy ami 1542-ben egy adóportát tett ki, az 1647-ben */ 4 adóportával azonos, de a négy járásban összeírt kb. 250 (pontosan 249 7 / 8 ) adóporta már nyilván csak töredéke az 1542-ben kimutatott 3868 házhelynek. Igen fontos emellett, hogy — jóllehet 1593 óta Nógrád vármegye valamennyi végvára magyar kézen volt és még 1626-ban is 157 % (72.95%) töröknek alá nem vetett adóportát írtak össze az 58 % (27,05%) hódolt portaegységgel szemben — 1647-re a törökök a szomszédos Heves, illetve Pest vármegyékben fekvő Eger, Hatvan és Vác végváraiból fokozatosan kierőszakolták, hogy minden egyes nógrádi falu meghódoljon és évről évre adózzon nekik, kivételt kizárólag a magyar végvárak és a mellettük kiépült mezővárosok lakossága jelentett. A megye négy járásának a portaszámait az alábbiak szerint állapították meg: (1. 1. t.) Figyelmet érdemel a portaegységek alapján legnagyobb falvak földrajzi elhelyezkedése is: a fontos vásárhelytől, Losonctól (3 p.) eltekintve kivétel nélkül a szécsényi és kékkői járás déli részén, a Duna közelében, az Alföld peremén, vagy az Ipoly termékeny völgyében feküdtek, mint a híres szőlőtermelő Ecseg (5 p.) és Kösd (4 %) p., a kitűnő földű Lőrinci (4 % p.), Heréd, Csecse és Kökényes, vagy a szépen szántó parasztjairól híres (Érsek)Vadkert és (Diós)Jenő (4—4 p.). Ezzel szemben a losonci és füleld járás jellegzetesen aprófalvas térség volt, az 1 adóportát sem haladta meg az előbbi járás falvainak 62%-a (31 helység), az utóbbinak pedig 78,33%-a (47 község) adóalapjának az összege. Ez nem meglepő, hiszen a természeti 169
