Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Természettudomány - Hír János: Mastodon arvernensis (Croizet et Jobert) előfordulása Szátok községben

tanulmányozható (SCHLESINGER G., 1922, taf. VIII, fig. 9.). A másik, a rákoskeresztúri M. arvernensis M 1 a Földtani Intézet ősgerinces-gyűjtemenyében megtalálható (MÁFI ob. 517.), de fényképét SCHLESINGER G. (1922) is közli (Taf. XL, fig. 5.). Az M. arvernensis tipikus bélyegeit a pestlőrinci fog mutatja egyértelműen (2. ábra c). A főkúpok erősen alternáltak, az 1. és 2. szegmentum közötti harántirányú sulcust a protoconid hátulsó járulékos kúpjai jelentős mértékben kitöltik. A 2. és 3. szegment között hasonlóképpen fejlettek a Hypoconid mellékkúpjai. A sulcus median legföljebb zegzugos vonallal lenne kijelölhető. A szátoki fogon (2. ábra b) a főkúpok alternáltsága még kezdetleges, a protoconid és az hypoconid hátulsó mellékkúpjai fejletlenebbek. A sulcus median még egyenes vonalként választja el a fog labiális és linguális felét. A mellékkúpok fejletlensége még fokozottabban szembetűnő a bérbaltavári fogon. Mindezek megfontolásával leletünket a Mastodon arvernensis (CROIZ. et JOB.) faj korai formájaként határozhatjuk meg azzal a megjegyzéssel, hogy a T. longirostris és a M. arvernensis fajok M 1 alapján történő egzakt elválasztása még nem lezárt kérdés. Csak nagyobb számú leletanyag birtokában lehetne eldönteni teljes biztonsággal. Az M. arvernensis a pliocén végének jellemző ormányosa volt. Az irodalomban helyenként előforduló szinonimái : Anancus intermedius (EICHWALD 1831) Mastodon brevirostre (GERVAIS et DE SERRES 1846) Anancus macroplus (AYMARD 1855) Mastodon dissimilis (JOURDAN 1858) Anancus a. progressor (KHUMENKO 1912) Anancus minutoarvernensis (KLAHN 1922) Anancus gigantoarvernensis (KLAHN 1922) Anancus falconeri (OSBORN 1926) Már a múlt században a levantei emelet vezérkövületónek tekintették (SUESS E., 1863). Európában a mastodon ok legtovább élő képviselője volt. Utolsó populációi még a pleisztocén legelején is éltek az őket leváltó modern lemezesfogú elephantidák (E. meridionalis) társaságában. Hazai gerinces faunalelőhelyeink közül Aszód (VÖRÖS L, 1985) és Kisláng (JÁNÜSSY D., 1979) bizonyítja ezt az együttélést, mely döntő jelentőségű a pliocén pleisztocén, határ megvonásánál is. A faj megjelenése és kihalása egyaránt kontinentális méretű klímaváltozáshoz kötött. Léte során egy sajátos állattársaság és egy jellemző környezet szerves része volt. Ezért - ha válzatosan is de, - szólni kell ezekről az összefüggésekről. Európában kb. 5 millió évvel ezelőtt egy száraz félsivatagi éghajlatot fokozatosan felváltotta egy csapadékosabb klíma amely beerdősülóst és az addig uralkodó ,,pikermi-baltavári típusú" faunák helyébe a ,,Rousillon típusú" állattársaságok elterjedését eredményezte. A névadó lelőhely D-Franciaországban található (itt került elő az M. arvernensis típuspéldánya is), de ez a faunatípus Angliától K-Európáig számos lelőhelyről ismeretes és mindenütt hasonló jellegekkel. A Kárpát-medencében leggazdagabb lelőhelyei Csarnota, Esztramos 1., 17., valamint Ajnácskő (Hajnacka) ós Barót-Köpec (Baraolt). Ezen állattársaságokat olyan fajok alkotják, melyeknek ma is élő leszármazottait a D- ós K-Azisa szubtrópusi monszunerdeiben találjuk meg. Nagyemlősei közül ilyen a panda rokonságába tartozó Paraliurus, valamint indiai ruspid szarvasok és hátsó-indiai kapcsolatú viverridák. Kisemlős faunájában tropikus nagydenevéreket 374