Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XIII. (1987)

Közlemények - Művelődéstörténet - †Szombathy Viktor: Családi visszaemlékezés-féle Mikszáthékról

szobrát - a Baker-féle múzeumrendezés még a két világháború között is őrizte a Lepénd-Steingruben falu tarka, bájos, mozgalmasnak ható makettjét. Különös levegőjű városba került 1863-ban Mikszáth : a magyar lelkületű erdészeti és bányászati akadémikusok már a kiegyezés hangulatában éltek, de még burschenschafti szokásokat míveltek; élt még Rösler Borbála, a patrícius ,,leányvári boszorkány" emléke, a gimnázium magyar-szlovák-német anyanyelvű növendékei vakolathullató hatalmas városkapuk alatt játszottak - (mindmáig áll egy belőle) lelakatolt bányabejáratok ajtait feszítgették, és elmászkáltak Közép-Európa egyik legszebb Kálvária-templomának virágos kertjéig s ahogy Petőfi alig hozott magával selmeci emlékeket, annál több sürüdött be a Mikszáth-gyerek tudatába és megnevezés nélkül hol itt, hol ott bukkan föl benne Selmec egy-egy jellegzetes alakja, tanárja, háza, a hegyes nagy-honti táj és a jellegzetes ember, a „hontyi" palóc és a tótpelsőci domb világ. Tíz évvel ezelőtt még láttam az emléktáblát a vén líceum falán. A szlovákok egyik nagy költője Szládkovics András is tanult itt; írókat mindig ihlető volt e táj, bár volt idő, amikor a főgenerális, gróf Bercsényi Miklós uram vízzel kívánta elárasztatni a bányákat, labanc kezére ne jussonak. Ha ez nem is történt meg, Bercsényinó úrasszony száztagii kíséretével egyetemben úgy meglakta az akkor már szegény bá— nyavárost, hogy csaknem belekoldult mind a város, mind a bánya. A bányakamarásnak - aki megakadályozta Bercsényi generális elhirtelenkedett ötlete véghezvitelét utóda, Hell Alajos, ma is él, Trencsén városában. A friss elméjű Mikszáth-gyerek itta magába a történelmet. Akkor még ügyvédnek készült. * Nem lehet megállni, hogy ide ne jegyezzünk néhány iskolai szabályt, amelyet még Mária Terézia királyasszony idejében fogalmaztak általános érvénnyel s amelynek halványabb maradéka - sárospataki mintára - Mikszáth rimaszombati diákkorában is érvényes volt : ,,Az iskola falait, kerítését, asztalait a tanuló ne rongálja, ne mászkáljon rajtuk, inkább javítsa. Az alapgerendák fáit senki ne rugdossa, tűzre vigyázzon. Aki az iskola kerítésén nappal átmászik, büntetést fizet, aki éjjel teszi, az iskola hajlékából kidobatik. A labdajátékokon és más hasonlókon kívül tilos a nyilazás, a birkózás, a kővel dobálás, egymás hátán való lovaglás és minden, ami veszedelmes. Büntetjük, aki ebéd-és vacsoraidőnkívül játszik, jégen csuszkái, szánkózik, hógolyókkal dobálózik, madarakat fogdos, tetőkön, falakon, tornyokban, fákon és sziklákon mászkál és más ilyen veszélyes dolgokat művel. Büntetése 10 pénz, vagy 10 ütés. Kártya, kocka, nyerészkedő, időt rabló játék tilos. (1848 előtt pénzbüntetést nemes gyerek fizetett, a vesszőzést a nemtelen szenvedte.) Tilosak a hiábavaló fecsegések, a tereferék, összegyűlni csak a tanulnivaló kikérdezése miatt lehet. Üres fecsegésért verés, vagy pénzbüntetés jár. Kóborlás a városban, a falvakban tilos, mert az ilyen kóborló árt az iskola jóhírének. Akit kivetettek az iskolából, az 3 nap alatt hagyja el a várost. Tilos a folyóban úszkálni, haszontalanul esküdözni, mindennemű fegyvert, botot, fokost, kardot, lövőfegyvert tartani hacsak nem védekezésből. Tilos a bajvívás, a gyönyörnek minden rút és kárhozatos, neme, s az arra vivő alkalom. Lopás, kertek pusztítása, gyalázkodó rágalmazás, szemtelenség, erőszakoskodás, trágár versek falra írása. Senki a tanítványok közül ne va295